A cukorkarózsaszín, felnyírt frizura a legnagyobb új trend

A Schwarzkopf vasárnap este óriási felhajtás közepette, Budapesten rendezte meg őszi-téli trendjeinek a bemutatóját, az Essential Looks World Tourt. Megjelent a fodrászshow-k állandó, kiirthatatlan kedvence, a futurisztikus trend, de a pomádés férfi és a felnyírt, fiús stílus nőknek. Ha viszont igazán menő akarsz lenni, akkor bármilyen hosszú is a hajad, tehetsz bele selyemcukor-rózsaszínt. De azért inkább vágasd le.

A Budapest Kongresszusi Központ szinte teljesen tele volt, mint kiderült, egész Európából gyűltek itt össze a Schwarzkopf partnerei. Ennek megfelelően a szokásosnál jóval magasabb volt az extrém hajkompozícióval érkező emberek aránya is. Érdekelt persze, hogy mi lesz a frizuradivat, de legalább ennyire az is, hogy rá tudnak-e venni arra, hogy levágassam a hajam, vagy legalább másik szín után nézzek. Ezek ugyanis állandó dilemmáim: nagyon tetszenek a rövid hajak, de utálok vele foglalkozni, és még kínkeservesebb visszanöveszteni.

Német tv-show a hittérítők vehemenciájával

Nem sokkal 19 óra után színpadra pördült egy német úr (talán a regionális igazgató, nem értettem) és maga mellé invitált egy másik hasonló fejest. Mindketten iszonyú vicces akcentussal beszéltek angolul, ráadásul olyan energiával magyaráztak a színpadon, hogy rögtön a Wetten das? vagy valami hasonló német tv-show felvételén éreztem magam. Alig lendültek azonban bele, amikor hirtelen minden elsötétült, az áramszünet és a LED-falak rendbetétele miatt fél órát üldögélt a közönség.

A visszatéréskor Simon Ellis - szintén egy nagykutya - lépett a színpadra, aki a korábbi urakat is túlszárnyalva egy amerikai hittérítő vehemenciájával agitált. Bemutatták a Shaping Future nevű programot, aminek a keretében önkéntes csoportokat küldenek a fejlődő világ országaiba, hogy hátrányos helyzetű fiatalokat képezzenek ki és így segítség őket megélhetéshez.

A szimpatikus projekt után azonban már következett is maga a show. A Schwarzkopf érezhetően nagy erőfeszítésekkel próbálja levetkőzni a korábbi nagymamák fodrászata imázst, az összes bevezető videó a haladást, az innovációt és a modernséget hangsúlyozta, Facebook, webkamera, mobil, amit akarunk. Mint megtudtuk, a hajtrendeket most kifejezetten a legnagyobb divattervezők inspirálták, és ezeket ültették át utcai viseletre. Nagyon sulykolták azt is, hogy merj kitűnni a tömegből, legyél más, individualista, döntsd le a határokat a hajaddal.

Mértani űrhaj és old-school glamúr

Négy kollekciót mutattak be, mindegyiknél volt egy kis látványhajvágás és styling az elején, aztán táncosokkal vegyítve bemutatták az összes színt és fazont. Az első Future Classics néven futott, őszintén szólva a fodrászshow-k évek óta tele vannak ilyen mértanian vágott űrhajakkal, csak épp máshova kerülnek benne a vonalak és szögletek, meg máshol lóg le viccesen egy-egy tincs.

Volt benne fekete-vörös, felállított haj, platina rövid, amibe a homlok közepén csúcsosodó frufrut vágtak (utoljára Natalia Oreirón meg gót lányokon láttam ilyet), és ahol a tarkón a szőke alatt nyíl alakban bukkant elő a fekete. Volt szőke bilihaj hátul kakadura nyírva, lilásrózsaszín átmenetekkel, meg még egy-két hasonló agymenés. Szó se róla, mindig van, aki ilyen kirívó frizurát visel, nincs is baj az önkifejezéssel, de ez elég szórványos, nem lesz belőle nagy mozgalom.

A második kollekció, a New Order jelszava az volt: „Men are cool”, vagyis a férfiak menők. Már mi is megírtuk korábban, hogy a régimódi férfi frizurák visszatérnek: precíz vágás szükséges, aztán mehet a választék vagy a hátrafésülés. Persze megjelent ennek egy továbbfejlesztett változata is: oldalt és hátul szinte teljesen kopaszra nyírták a hajat, a fejtetőn maradt hosszú, és azt nyalták le egészen fényesen. Ez a vonulatot kiegészítették egy női frizurával: a teljesen sima hajat hátul a szamurájokat idéző hajtogatott alakzatra formázták. Sok férfinak jól áll, ha elegáns, csak nem tudják, szóval ezt az irányzatot mindenképpen támogatnám.

Pink, szőke, szőkéspink, pinkesszőke

Harmadikként a Twisted Luxe modelljeit láthattuk. Itt tűnt fel az első igazán hordható női fazon: a kócosított félhosszú, frufrus haj, aminél a barnát a halánték alatt szőke „oldalpanelekkel” dobták fel. Ez a külföldi divatblogokon „ombre” néven elterjedt festés (hiába gondolkoztam, nem találtam rá jó magyar kifejezést), ami bármilyen színátmenetet jelenthet, a lényeg, hogy úgy tűnjön, mintha a hajvégeket vízfestékbe mártottuk volna, de legalábbis kiszívta a nap. Jellemző árnyalat a rózsaszín, a kék, a zöld.

A Schwarzkopnak eléggé úgy tűnt, hogy leginkább a cukorkapink jött be, mert ez mindenhol szerepelt. Volt eperszőke sötéttel kombinálva, szőke pink aláfestéssel – a hamvasított nagymamák talán nem is sejtik, hogy az unokájuk nemsokára hasonló árnyalatért megy majd a fodrászához. Jelzésértékűen megjelentek benne a '70-es évek hullámai is, nem voltak annyira szigorúak a vonalak.

Végül ismét egy fiúsabb vonulattal fejezték be, ez volt a The Tomboys: a rövid, felnyírt, fejtetőn hosszabbra hagyott pimasz haj abszolút menő lesz nőknek is. Viszont ezek láttán sem ért meglepetés, mert ilyen lányok már Budapesten is mászkálnak egy ideje. Lehet lesimítva és felborzolva, pumuklisan hordani, a tetőn begondöríteni, felállítani, bármit. Itt aztán végképp túltengett a rózsaszínes szőke, de játszik még a vöröses szőke és sötétebb lilás, vöröses árnyalatok is.

Összességében ez a bemutató azoknak, akik nyomon követik a divatot külföldi blogokon, túl sok újat nem mutatott, viszont mire onnan kikopnak ezek a frizurák, addigra fog egyik-másik átterjedni nagyobb tömegben az utcára. Ha tippelni kell, akkor a rózsaszín melír, a pomádés fiúk, és a felnyírt haj lesz az, amiből a következő 1-2 évben sokat fogunk még látni. És hogy meghozta-e a kedvem valamihez a show? Nincs az az isten, hogy én minden reggel formázgassam a hajam, de a rózsaszín melírt egész biztosan megjátszom. Minél előbb, annál jobb.

Oszd meg másokkal is!
Mustra