Szerek, amelyek 50 ezer nőt egyszerre tesznek boldoggá

„A kozmetikai ipar 2010-es, legnagyobb vívmánya, hogy még mindig el tudják hitetni velem, hogy ettől a szertől kisimulok, attól lefogyok, a harmadiktól ragyog a bőröm.”Az Avon 20. születésnapi partiján öt nőt kérdeztünk arról, mely kozmetikumaik a legfontosabbak, és mit tennének, ha bekövetkezne egy szépségipari apokalipszis.

Valahányszor, amikor azt hiszem, hogy a network marketing mesterei már mindent elmondtak az örök szépségről és a drámaian sima lábakról, újabb üzenetekkel gazdagodom. Így történt ez az Avon Magyarország 20. születésnapját ünneplő partin is. Radeczky Zoltán értékesítési igazgató köszöntőbeszédében egyebek mellett a cégnek azt a küldetését vázolta, hogy kampányaik egyikében három hét alatt 50 ezer nőt szeretnének "boldoggá tenni". Miután kiszámolta, hogy ebben az esetben egy nőre 27 másodperc jut, már éreztem, hogy a kozmetikumok okozta boldogság témája több időt is megér.

Az eseményen öt nőt kérdeztem arról, mely kozmetikumok a legfontosabbak a számukra, miről tudnának könnyen lemondani, és ha egy esetleges szépségipari apokalipszis bekövetkezne, milyennek képzelnék  a világot kozmetikumok nélkül.

Rábaközi Andrea volt modell

Minden szépítőszer pszichésen hat

„A génekben hiszek”- mondta ki a volt modell napjaink kedvenc natúrkozmetikai szlogenjét, de azért a beszélgetésünk során kiderült, szerinte a géneket nem árt kémiailag is megtámogatni. „Sosem érdemes egy nőnek összeszámolnia, hogy mennyit költ szépítőszerekre, az azonban tény, hogy negyven év fölött ez az összeg több. A szépség megőrzését nem akkor kell elkezdeni, amikor már láthatók az eltelt évek nyomai, az időt nem lehet utolérni.”

Arra a kérdésre, hogy melyek a számára legfontosabb kozmetikumok, a volt modell nem sorolt fel hosszú listát: „A szemránckrémről nem mondanék le, és a masszázsról sem. Fiatalkorban még segítenek a természetes alapanyagokból készült, vagy házi praktikákból merített szerek, de később ennél már profibb termékek kellenek. A pszichés hatásban hiszek. Ha valami kézkrémet kennék a szemem alá, és abban hinnék, hogy az a legtökéletesebb szemránckrém, lehet, hogy fantasztikus lenne, de inkább a hivatásos szemránckrémemben hiszek.” Rábaközi Andrea kozmetikai hitvallásához tartozik az is, hogy egy termékcsaládot csak addig használ, amíg el nem fogy, azután márkát vált, hogy ne szokjon hozzá a bőre. „El tudnék képzelni egy kozmetikumok nélküli világot: csak szájfény legyen.”

Piringer Patrícia sajtófőnök

A sminkelés egy önkifejezési eszköz

„A balettintézetben végeztem, 11 éves koromban már elkezdtek minket sminkelni a színpadra”- mondta Piringer Patrícia, a LUMU sajtófőnöke, aki a sminkelésre azóta is alkotási folyamatként tekint. „Ez egy önkifejezési eszköz. Ha csak nem kényszerből, társadalmi nyomásra teszik a nők, akkor  szórakoztató és kikapcsoló tevékenység tud lenni. Tízezer éve sminkelik magukat a nők, és az arcfestés, ha jól csinálják, a természetes szépséget erősíti.”

Az esemény műsorvezetője a legfontosabb dekorkozmetikumnak a szempillaspirált tartja, anélkül még bevásárolni sem megy. „Nem azért, mert a világnak szeretnék megfelelni, hanem ez a saját magammal szembeni igényem.” Piringer Patrícia időnként hall néhány újdonságot az otthon előállítható kozmetikumokról, de azt nem tudja elképzelni, hogy minden termékét természetes alapanyagokkal helyettesítse. „A zöldteás, uborkás jég nagyon jó a szem alá, de az otthoni kozmetikumok nagy részét erőltetett pepecselésnek érzem: nem állnék neki banánt kevergetni mézzel. Abban viszont hiszek, hogy ha egy jó, darált tengeri sót olívaolajjal összekeversz, az a legjobb bőrradír, körülbelül ezt a minőséget kaphatod meg a boltban is.”

Akovács Éva főszerkesztő

2010 legnagyobb vívmánya, hogy még mindig bedőlök

„Tizenvalahány éve női lapokkal foglalkozom, azóta minden terméket kipróbálok a reklámja alapján. Emiatt volt már allergiás rohamom, kiütésem, bepirosodott szemem, összeugrott hajam, viszkető bőröm, de mindez nem állíthat meg: továbbra is kíváncsi vagyok. A kozmetikai ipar 2010-es, legnagyobb vívmánya, hogy még mindig el tudják hitetni velem, hogy ettől a szertől kisimulok, attól lefogyok, a harmadiktól ragyog a bőröm.”

Akovács Éva a Wellness és a Nők Lapja Évszakok magazinok főszerkesztője kísérletező alkat, egy téren azonban híve az állandóságnak.„Huszonéves koromban mindig hordtam magammal egy túlélőcsomagot, benne fogkefe, szempillaspirál, arckrém, mert hátha aznap a barátnőmnél aludtam, vagy lent maradtam egy fesztiválon. Azóta is a táskámban hordom a krémemet és a szempillaspirálomat.” Az önkéntes kémiai kísérletek mellett Akovács Éva újabban a természetes alapanyagú termékeket is megkedvelte. Várjuk a kísérlet eredményeit.

Csonka Noémi Virág énekesnő

Mindegy, hogy ötezres, vagy ötszázas, ugyanúgy kopik

„Smink nélkül el tudnám képzelni az életemet. Amikor az ember 15 évesen elkezdi magát festeni, akkor 25 évesen már meg is unja. A körömlakkozást viszont nem hanyagolnám. Megfigyeltem, hogy mindegy, hogy ötezreset, vagy ötszázasat vettem meg, három nap múlva már elkezdett kopni. Kipróbáltam a Coty-t, az valamivel tartósabbnak bizonyult, pedig van két kutyám, miattuk sokat mosom a kezem, és úszni is járok”- számolt be tapasztalatairól az énekesnő, akit régebben szórakoztatott, ha élelmiszereket használt kozmetikumként.

"Nagyon sok mindent kipróbáltam: az olívaolajat a bőrre, a tojást, a kamillát a hajam világosítására, tejfölt a leégésre. Jók ezek, de azért valahol kell, hogy legyen bennük valami kis csavar, nem véletlen, hogy egy ipar épült a szépítésre.” Az énekesnő mindössze néhány kozmetikumához ragaszkodik: „Az arckrémemről, a testápolómról, a samponomról és a balzsamomról nem tudnék lemondani.”

Juhász Klaudia, kommunikációs igazgató

Elég korán nyúltam bele anyu dobozába

"Ha minden kozmetikumomtól meg kéne szabadulnom, akkor is a szemceruzámat nem adnám semmi pénzért, és az arckrémemet sem. Egy nőnek muszáj éreznie, hogy rendben van az arca.  Ha csak szemceruza és szájfény van rajta, már szép vagy”- mondta a Sofitel Budapest Hotel kommunikációs igazgatója, aki úgy tartja, a génjeibe kódolták a rajongást a kozmetikumokért. „Női családba születtem, a rokonságban sincs fiú. Anyukám elvált, a nővére elvált, a nagymamán is. Elég korán nyúltam bele anyu dobozába, hogy szeretnék magamra kenni valamit, aztán felvenni a kopogós cipőjét, hogy olyan finom üzletasszony legyek, mint ő.” Juhász Klaudiát már csak pár lépés választja el attól, hogy ezt megvalósítsa. „Csak az anyaság hiányzik hozzá.”

Visszatérve a kozmetikumokra, alanyom nem kísérletező fajta, legfeljebb a kamillateát próbálta ki annak idején a haja világosítására. „A natúrkozmetikumokat szeretem. Sokan azt mondják, hogy a legjobb szemceruzák azok, amelyeket hamuból készítenek. És hogy mennyit költök havonta a szépítésre? Ritkán vásárolok – akkor is a reptéri Duty Free shopokban, de az a ritka beszerzés sokba kerül. Amit sűrűn igénybe veszek, az a masszázs, és az szintén nem olcsó műfaj.”

A 27 másodperc hírnév mellett az eseményen történtekről bővebben a képgalériában számoltunk be.

Oszd meg másokkal is!
Mustra