vizelet adó római kor

Amikor azt mondjuk, hogy a pénznek nincs szaga, akkor arra utalunk, hogy nem számít, honnan származik. De ahogyan azt egy pénztörténeti weboldalon is kifejtik, a szállóige eredete az ókorig vezet vissza, amikor Vespasianus római császár adót vetett ki a vizeletből származó jövedelemre. Ebben az időben ugyanis a vizeletet többre tartották, mint manapság: a vizelet kereskedelme virágzott a Római Birodalomban.

Vizeletadó Vespasianus idején

Néró halála után viharos időszak köszöntött a Római Birodalomra. Az egy évig tartó polgárháború után Vespasianus egy elszegényedett birodalmat örökölt. Nevét leginkább onnan ismerjük, hogy i. sz. 70-ben ő rendelte el a Colosseum építését. Ezenkívül híresen fukar császár hírében állt, mivel kora ifjúságától hozzá volt szokva a katonai egyszerűséghez.

Vespasianus változatos adókkal és gazdaságélénkítő politikával próbálta meg feltölteni a kiüresedett kincstárat. Bizarr adóinak egyike az utcai illemhelyek megsarcoltatása volt. Ezeket a vizeldéket általában gyapjúkallózók üzemeltették vagy bérelték, mivel a vizelet ammóniát tartalmaz, amelyet a gyapjú tisztításához használtak. A császár azzal érvelt, hogy „a kallózók ingyen jutnak hozzá munkájuk egyik nyersanyagához, vagyis adót kell fizetniük az ammónia beszerzése után” – olvashatjuk az ado.hu oldalon.

Az akkoriban értékes vizeletet a bőrcserzésen kívül a rómaiak még további öt dologra hasznosították:

1. Fogfehérítés, szájvíz

Ha a vizelet sokáig áll, ammóniává bomlik, ami remek tisztítószer, és könnyen eltávolítja a foltokat. Római szerzők – például Catullus – tanúsítják, hogy emberi és állati vizeletet egyaránt használtak szájöblítőként, ami segített fehéríteni a fogaikat.

„A vizeletet a köznép által használt nyilvános illemhelyeken és a gazdagabb polgároktól is begyűjtötték, sőt még minősítették is a folyadékot, a legerősebbnek, legjobbnak, és ezért a legdrágábbnak a mai Portugália területéről származó terméket tekintették.” (Forrás: ado.hu)

2. Növénytermesztés

A vizelet nitrogént és foszfort is tartalmaz, mindkettő hasznos a növények növekedéséhez. A római szerző, Columella azt írta, hogy az állott emberi vizelet különösen kedvezett a gránátalma termesztésének, lédúsabbá és ízletesebbé téve azt.

3. Mosószer

A vizeletben lévő ammóniát a tógák tisztítására is használták. A tisztítás első fázisában a férfiak a vizeletet tartalmazó nagy üstökbe állva, taposással tisztították a tógákat, majd homokot vagy hamut is adagoltak hozzá. Az anyagok elegye segített feloldani a tógákon lerakódott zsírt, és újra tisztává, ragyogóan fehérré tette őket.

4. Beteg állatok gyógyítása

A római Columellától állatorvosi célokra vonatkozó vizeletfelhasználási tippekre is kapunk megoldásokat. Az epeproblémákkal küzdő juhoknak emberi vizeletet adtak inni, míg a tüdőproblémákkal küzdő juhoknak orron keresztül adagolták a vizeletet. A beteg méheknek is adhattak emberi vizeletet, a madárinfluenzát pedig úgy gyógyították, hogy langyos vizelettel ecsetelték a baromfik csőrét.

5. Trágyázás

Az emberi exkrementumokból álló trágya serkenti ugyan a növények növekedését, de azok az anyagok, amik a növényeket táplálják, betegségek terjedését is elősegíthetik. A járványok ellenére a római korban megszokott volt az emberi vizelet és ürülék felhasználása trágyázás céljából.

„A rómaiak a latrinák alatt egyszerű gödröt ástak, amelyből a folyadék elszivárgott, a megmaradt trágyát azonban a stercorariusok, a görög koprologoszok római megfelelői távolították és adták el. Bőven akadt dolguk a trágyagyűjtőknek.. A stercorariusok fontos munkájuk során kivételezett helyzetben voltak, keresetük tisztes bevételnek számított. Nem csoda, ha az így szerzett jövedelmekből a császár is ki akarta szakítani a maga részét.”

A pénznek nincs szaga

Vespasianus császár miután megadóztatta a vizeletgyűjtő edények tartalmának eladásából származó jövedelmet, kiváltotta fia, Titus rosszallását. Állítólag, amikor apja szemére vetette, hogy miféle jövedelemből akar hasznot húzni, a császár a sokat idézett aforizmával válaszolt: a pénznek nincs szaga. (Forrás: Rómaikor.hu)

Mindezek után talán az sem meglepő, hogy az ókori rómaiak előszeretettel ünnepelték Cloacinát, a csatornák római istennőjét, aki egyszerre volt a mocsok és a szépség istennője. Nevét a cloacáról kapta, ami latinul csatornát vagy lefolyót jelent. Egy neki szentelt szentély maradványai ma is láthatók a Forum Romanumon, ahol a Cloaca Maxima vagyis a Nagy Csatorna felett őrködött.