El sem merjük képzelni, milyen lehetett ezt átélni. Barbara azonban segít nekünk nemrég megjelent Deus ex machina című verseskötetével. Minden lapon egy haikut találunk, a másik oldalon pedig egy különleges fényképet, ami jól érzékelteti a hangulatot, és különleges fókuszával igazán művészi élményt nyújt. A kötetről és az átéltekről azonban meséljen maga Barbara.
Milyen volt anyaként ekkora veszélyben érezni magad?
Hát ez volt az eseménysor legfélelmetesebb része. Ez volt, amiről a legnehezebben tudtam beszélni. A verseken és a könyvben az látszik, hogy csak épphogy érintem a témát, hogy nem vagyok egyedül, mert nagyon aggódtam Lexért, de szerencsére jól van és egészséges baba. A koronavírust a hetedik terhességi hónapban kaptam el, de azzal nem kerültem kórházba. Édesanyám lement a Balatonra a nagyobbik fiammal, Leonnal, és a távolból drukkoltak nekem. Én pedig itthon próbáltam túllenni a betegségen, közben pedig mesejátékok felvételeit készítettem Leonnak.
Ezután történt az autóbaleset, amelyet epeműtét és tüdővérzés követett. Kik tartották benned a lelket, és utána ki vagy mi segített feldolgozni a történteket?
Ahogy utólag visszatekintek, a haikuk megírása egyfajta terápia volt számomra, így próbáltam másképp tekinteni az eseményekre, ellépni tőlük, és absztrahálni az egészet. Még akkor is, ha ezek a haikuk számomra legalábbis nagyon dokumentaristák, egy pillanat nyers valóságát próbálják megragadni.
Édesanyám bejárhatott és főzhetett nekem, ezt engedték az orvosok, sőt azt mondták, hogy ő érti is, hogy milyen diétát kell tartani, és hogyan kell nekem ezt végigcsinálni, ő nagyon sokat segített. Amikor bent voltam a kórházban sokáig, akkor a kisfiammal nem is találkoztunk, nem is akartam, hogy lásson, az állapotom miatt. De vigyáztak rám az orvosok és az Úr, több irányból is figyeltek rám. És így szerencsére itt vagyok, itt vagyunk, és a kicsivel együtt túléltük.
Mi volt a célod a könyv megírásával?
Két irányban szerettem volna szólni az emberekhez. Először is a betegekhez, akik esetleg hasonló helyzetben vannak, és valami miatt nem tudnak kommunikálni. Ha találkozhatnak az intenzív osztályokon esetleg a kötettel vagy a verseimmel, akkor talán tudják, hogy hogyan lehet itt nem egyedül lenni, vagy hogyan lehet itt azt érezni, hogy más is hasonlón megy keresztül.
A másik célom pedig az volt, hogy eljussak az orvosokhoz, ápolókhoz, részben ezzel a könyvvel, mint egyfajta hálával. Ha létezik ilyen, hogy hálakönyv, ez annak a kategóriának az egyik példánya. Arra is felhívták a figyelmemet, hogy az orvostanhallgatókat is érdekelheti, hogy az a beteg, aki nemcsak hús és vér és csont, hanem bizony lélek is, hogyan él meg egy ilyen többhetes intenzív kórházi időszakot.
Miért jelennek meg kézzel írva és nyomtatva is a szövegek?
Van néhány pont, ahol a szavak többet és mást is jelentenek, mint számunkra, halandóknak. Máshogy értik az orvosok és mi is. Eleve maga a cím is, a Deus ex machina, nekem arról szól, hogy az orvosok közelebb állnak az Úrhoz, hiszen amit csinálnak nap mint nap, az a csoda, ahogy mentik az életeket, nem emberi léptékű. Így a cím is erre az isteni jelenlétre utal. Nagyon fontos momentum az, ahogy az orvosok kvázi a végtelennel naponta találkoznak, a munkájuk nyomán, azzal, hogy életet mentenek, csodájuk a végtelenben folytatódik.
A szövegek azért jelennek meg kézzel írva és nyomtatva is, mert az orvosok különleges világához hozzátartozik az a fajta írás, amit egymás között megértenek. Még az ápolók és a patikusok is és mindenki, aki ebben a szakmában van, de mi, halandók már nem biztos. Erre utal ez a fajta vizuális szerkezet. Egyébként maga a kötet úgy jöhetett létre, hogy Janikovszky János, a Móra Könyvkiadó igazgatója, tulajdonosa látott meg ebben fantáziát, és így jelenhetett meg a Trend Kiadó gondozásában még december elején.
Milyennek látod a kötet fogadtatását? Tervezel folytatást?
Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, sokan írnak, keresnek meg. Úgy érzem, hogy szépen lassan el fog jutni a mű azokhoz, akiket én szerettem volna megtalálni. A folytatás azért érdekes kérdés, mert valójában nem folytatást tervezek, hanem előzményt, hiszen én már 20 éve írok haikukat. Készül egy előzménykötet az elmúlt húsz év fontos verseiről, amelyek már eddig is több ismerősömnek barátomnak is sokat jelentettek. Ez pluszban lelkesít és erőt ad.
A jövőben szeretném azokat a mondatokat befejezni, amilyen kérdések felmerültek ennek a kötetnek a kapcsán. Amit még mindenképpen folytatni szeretnék, az az orvosokról szóló dokumentumfilm. Ugyanaz a címe, mint a könyvnek, és már korábban megfogalmazódott bennem, így az lenne az alkotáspárja ennek a kötetnek.
Baska Barbara
Grafikusművész, filmrendező, operatőr, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének tanára, két gyermek édesanyja. Elismert alkotócsaládból származik: nagyapja Rényi Tamás filmrendező, édesanyja a Munkácsy Mihály-díjas Rényi Katalin festőművész, édesapja Baska József festőművész, Magyarország érdemes művésze, testvére, Baska Balázs grafikusművész. A Magyar Képzőművészeti Egyetemmel párhuzamosan elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmoperatőri szakát. Ötvenkét kisjátékfilmet, dokumentumfilmet, videóklipet, rövidfilmet jegyez filmoperatőrként vagy rendezőként. Grafikusként arculattervezéssel foglalkozik. Művészi arculatát egyéni módon alakítja, mindkét művészeti ágat műveli. A Deus ex machina az első irodalmi kötete.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés