Aggasztó mértékben megnőtt a vakbéldaganat előfordulása, ráadásul ez a rákbetegség különösen a fiatalabbak körében lett jóval gyakoribb – derült ki egy friss tanulmányból.
Négyszer annyi a vakbéldaganat a milleniumi generációnál
Az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet adatai szerint a vakbéldaganatos megbetegedések aránya az idősebb korosztályhoz képest az X generációnál (1965 és 1980 születettek) megháromszorozódott, míg az 1981 és 1996 között született milleniumi generációnál a négyszeresére nőtt – írja az NBC News.

A vakbelet érintő daganat a rák egy ritka típusa, az Egyesült Államokban évente egy-két eset fordul elő évente egymillió emberre vetítve. A most feltárt tendencia azonban felhívja a figyelmet a növekvő kockázatra.
Minden harmadik vakbélrákos esetet 50 év alatti felnőtteknél diagnosztizálják, míg a vastagbélráknál minden nyolcadik megbetegedés érinti ezt a korosztályt.
Az Annals of Internal Medicine folyóiratban megjelent tanulmány újabb bizonyíték arra, hogy a fiatalabb generációknál egyre korábban jelentkeznek a rák gyomor-bélrendszert érintő típusai, a vastagbélrák előfordulása évtizedek óta emelkedik.
Ebben valószínűleg a környezet és az életmód játszik szerepet, olyan tényezők mint az étrend, a víz vagy a mikroműanyagoknak való kitettség. Minden bizonnyal összetett hatásról van szó, és nem lehet egyetlen dologra visszavezetni a megbetegedéseket.
A vakbéldaganat nem gyakori ráktípus ugyan, de nagyon nehéz felismerni, mert a hasi ultrahangon nem látható, és még béltükrözéssel sem mindig veszik észre. Az esetek 95 százalékában akkor fedezik fel, amikor a beteg vakbélgyulladást kap, majd eltávolítása után a vakbelet megvizsgálják. Emiatt ezt a fajta rákbetegséget általában csak késői stádiumban diagnosztizálják.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés