Próbáld ki a terepfutást! – ezek a legnépszerűbb útvonalak

A borús napok után egyre inkább igényeljük, hogy minél több időd töltsünk a természetben. Futóként sokszor a friss levegőn edzünk, ugyanakkor időjárástól függetlenül érdemes néha akár a városból kimerészkedve is felfedezni néhány futásra alkalmas terepet.

Íme, néhány népszerű útvonal gyakorlott terepfutók ajánlásával, amelyek azok számára is tartogathatnak újdonságokat, akik már régóta a természetben róják a köröket.

Hűvösvölgyből a János-hegyre (kb. 7 km) – Debreczeni Dóra

A fővárost sem kell elhagynunk, ha vadregényes környezetben szeretnénk kedvenc sportunknak hódolni. A Hűvösvölgyből indulva kihívásokkal teli terepen találjuk magunkat: egy közel 7 kilométeres útvonalon haladva feljuthatunk a János-hegyre. Utunk során a Szépjuhásznénál megpihenhetünk, majd az Erzsébet-kilátónál egy finom kürtőskalács társaságában gyönyörködhetünk Budapest látványában. A hosszabb távot kedvelők akár a Normafát is útba ejthetik. „Általában egy 18 km-es kört szoktam futni, de van ennél hosszabb és rövidebb útvonal is. Teljesen kezdőknek inkább túrázás szinten ajánlom a János-hegyet, ez haladóbb futóknak való terep, mivel technikás és nagyon sok szint van benne” – vallja a terepfutó-edző, életmód-tanácsadó.

A zugligeti kör (4 km) – Vincze Zsófia

Az útvonal a Zugligeti Libegőtől indul és végig az alatta fekvő ösvényen halad. Bár nincs turistajelzés, de egyértelműen kirajzolódik a menetirány. Szinte végig nagyon meredek és technikás emelkedőre számíthatunk, ezért érdemes jól felkészülni. A János-hegy tetejére érve az Erzsébet-kilátót érintve kezdjük meg az ereszkedést. Visszafele a zöld háromszög turistajelzés mentén haladhatunk, ami kevésbé megterhelő, de bőven rejt izgalmakat. „Ez a hozzávetőleg 4 kilométeres kör több mint 300 méter pozitív szintemelkedést tartalmaz, ezért középhaladóknak és haladónak bátran ajánlom. Azért is a kedvencem ez az útvonal, mert teljes koncentrációt és figyelmet igényel, minden egyes alkalommal nagy kihívás teljesíteni. A bátrabbak ezt a kört akár többször is teljesíthetik” – számol be tapasztalatairól az ultrafutó.

Irány a szabadba!
Irány a szabadba!The Good Brigade / Getty Images Hungary

A Kiscelli múzeumtól a Guckler Károly-kilátóig (kb. 4 km) – Sipiczki Csaba

A Hármashatár-hegy népszerű útvonala sok szintemelkedést tartogat. A Kolostor úttól a kék kereszt jelzésen haladva hamar az erdő közepén találhatjuk magunkat. Szerencsére eltévedni nem igazán lehet, mert legrosszabb esetben 10-15 perc után találni fogunk egy turistautat vagy lakott területet. A kiindulóponttól a kilátóig megközelítőleg 4 kilométeres változatos terep vezet. A talaj sokszínű: van száraz agyagos rész, de előfordul szinte már alpesi sziklagyepes szakasz is. A kemény munka jutalma pedig a csodás táj, ami a kilátóból tárul a szemünk elé. „Ez egy kiváló edzőterep, bármilyen versenyre is készülök!” – ajánlja az útvonalat a terepfutó-edző.

A panoráma körtől a Kecske-hegyig (8,5 km–15 km) – Belák Balázs

A helyszín ebben az esetben is a Hármashatár-hegy. A Fenyőgyöngyétől a panoráma kör útvonalán elindulva, a Tábor-hegy alatt, a zöld kereszttel jelzett turistaútról indul egy jelzetlen, de sűrűn járt út, amely felvezet egy siklóernyő starthelyhez. Tavasszal és nyáron a benyúló ágak, télen pedig az út kanyargóssága teszi az ösvényt izgalmasabbá. A starthelytől felfelé indulva eljutunk a Guckler Károly-kilátóhoz, ahonnan leereszkedünk az Újlaki-hegyen keresztül a Kecske-hegyre. Innen a kék jelzés útvonalát keresztezve egészen a sárga jelzésig futhatunk. Ennél a pontnál akár vissza is lehet fordulni a kiindulópont felé, így a megtett táv 8,5 kilométer lesz. A körünket meghosszabbíthatjuk a sárga jelzés irányába, amivel 15 kilométerre növeljük a távot. „A terep helyenként kissé technikásabb, de nem jelenthet kihívást senkinek sem, aki a Hármashatár-hegy ösvényein szokott futni” – teszi hozzá a terepfutó.

Pomázról a Kő-hegyre (15 km) – Horváth Tímea

Egy karnyújtásnyira a fővárostól a Pilis több hosszabb-rövidebb útvonallal várja a futni vágyókat. Az egyik legnépszerűbb célpont a Kő-hegy, amit a pomázi HÉV-megállóból a kék túraútvonalat követve érhetünk el. A csúcs pazar kilátását követően lefelé útba ejthetjük a Lajos-forrást, majd az utat követve visszaérkeztünk a kiindulópontra, így zárva a 15 kilométeres kört. „Kifejezetten ajánlom az útvonalat – lehet dombozni, keményet vagy csak egy kellemeset futni. A hegyre felvezető út meredek és nehezebb, de összességében egy kellemes kirándulás Budapesthez közel” – emeli ki a hosszútáv- és hegyi futó.

A Tanúhegyek Trail útvonala (42 km) – Mórocza Andrea

A Balaton vidéke is tartogat izgalmas terepeket, ezek közül is kiemelkedő a Tanúhegyek Trail. Érdemes megcélozni a Tóti-hegyet, mert onnan rá lehet látni az egész vidékre. A pálya viszonylag egyenletes, de azért nem adja könnyen magát a kaptatókkal tarkított, 42 km-es szakasz, a maga 1600 méteres szintkülönbségével. „Ha tehetem, minden évszakban visszalátogatnék, mindig új arcát mutatja, sose tudom megunni. Páratlan kilátás, kacskaringós ösvények, bazaltorgona, várrom, fel-fel bukkanó balatoni látkép, kell ennél több?” – osztja meg élményeit az ultrafutó.

Miskolcról a bükki erdőkbe (9 km) – Németh Luca

Ez az útvonal a miskolci Chinoin parkolójából indul, ahonnan szinte rögtön az erdőben találjuk magunkat. A piros sáv jelzéseit követve a Molnár-gerincen felfelé eljutunk a híres Molnár-sziklához. Az út felfele meglehetősen meredek és technikás, különösen ősszel. Innen tovább mehetünk a Dolka-hegyre. A táv utolsó három kilométere a zöld kereszt jelzésen visz bennünket lefelé. Az út néhol tud saras-köves lenni, ezért kellő óvatossággal kell végigmenni rajta. A futás legvégén az út becsatlakozik egy dózerútba, és elfutva a Chinoin gyár mellett már vissza is értünk a parkolóba. „Ez a 9 kilométeres táv egy remek edzés, bármikor teljesíthető, de lebecsülni sem szabad. A kört bármelyik irányból lefuthatjuk” – mondja a háromszoros ifjúsági terepfutó világbajnoki bronzérmes.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra