Piros betűs ünnepek – amikor semmi sem ugyanolyan

GettyImages-1155205764

A szex a menstruáció alatt márpedig szexi és izgató lehet – köszönhetően többek között a hormonoknak –, ám a történet még mindig tabunak számít, ugyanis a történelem során a különböző vallások szabályozták, hogy a nők mit tehetnek, hogy éppen mit „kell” tenniük a piros napok ideje alatt.

Sok stigma tehát még ma is él. A menstruáció alatti szex viszont a nő testének és testnedveinek teljes elfogadását is jelenti. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a Szürke ötven árnyalata-rajongók annyira kiakadtak, amikor kivágták a filmből a hírhedt „tamponjelenetet”.

Nem követted a sztorit? Nos, mindenki álmainak legdögösebb és persze leggazdagabb pasiját Christian Grayt annyira elkapja a vágy, hogy Anastasia – szerelme – tamponját maga távolítja el, hogy aztán örömöt szerezzenek egymásnak. Nem feltétlenül követendő a példa egyébként, hacsak a tampont viselő nem járult hozzá. Mondjuk, ha már úgy alakul, ezt is simán kipróbálhatod – javasolja az InStyle szakértője, dr. Jenn Mann. 

A Stylecaster felmérése szerint, amelyet a menstruáció alatti szexről készítettek, a válaszadók 80 százaléka számolt be arról, hogy élt már nemi életet a piros napok ideje alatt. Nem túl meglepő módon a fiatalabb válaszadók nagyobb valószínűséggel csináltak ilyesmit. Az ötlet egyébként a leginkább a 40–49 év közötti heteroszexuálisokat riasztotta el. 

Egy nő élete során átlagosan 450-szer menstruál, ha minden jól megy, és minden ilyen időszak átlagosan három-öt napig tart. Ha a matekot nézzük, ez azt jelenti, hogy a menstruáció 1800 napig, azaz vagy majdnem öt évig tart. Na de ki akarna kihagyni öt év potenciálisan nagyszerű szexet? Aggályaid vannak? Vegyük őket sorra!

Az emberek hajlamosak túlbecsülni a vér mennyiségét. Általában a legtöbb nő három-négy evőkanál vért veszít a három-öt nap alatt. Ez általában lassan távozik a ciklus ideje alatt. Igaz, vannak nők, akiknek nagyon erősen véreznek az első két napban, ami különösen durva lehet. Ha te is ilyen vagy, akkor eldöntheted, mit, hogyan és mikor akarsz, vagy éppen mikor nem. Tudnod kell ugyanakkor, hogy a szex a piros napokon elég jó élmény is lehet. 

GettyImages-1169610349
Adene Sanchez / Getty Images Hungary

Nézzük az előnyöket!

A hormonjaid tombolnak, amikor menstruálsz, jó értelemben. A menstruáció alatt és közvetlenül utána a progeszteron nevű hormon szintje, amely elnyomja a libidót, csökken. Ugyanakkor az ösztrogén, amely növeli a nemi vágyat, nő. Míg a Hormones and Behavior című tanulmány kimutatta, hogy a legtöbb női hormon szinte a legmagasabb szinten vannak az ovuláció során, sokan a menstruációjuk alatt nyűgösséget tapasztalnak, valószínűleg az ösztrogénszint emelkedése miatt.

Újabb szempont, hogy a szex ilyenkor csökkentheti is a görcsöket. Becslések szerint a nők 80 százaléka tapasztal menstruációs görcsöket élete során. Az orgazmus során a szervezet dopamint, oxitocint és endorfinokat szabadít fel, amelyek csökkenthetik a fájdalmat.

Rövidülhet is a menstruáció. A méh összehúzódása az orgazmus során felgyorsíthatja a vér és a méhnyálkahártya felszabadulását. Egyébként az egyéni játék itt is segíthet.

Jobb lehet az orgazmusod is. A megnövekedett véráramlás érzékenyebbé teheti a testrészeidet, ami azt jelenti, hogy intenzívebben éled át az orgazmust. Ha mégis úgy érzed, nehéz eljutnod a csúcsra, mialatt menstruálsz, lehetséges, hogy gátlásaid vannak. Ha a vértől megijedsz, vagy undorodsz tőle, az valószínűleg megakadályozza, hogy eget rengető élményben legyen részed. Próbáld meg elengedni ezt az önszabotázst, és persze magadat is. 

A menstruációs vér továbbá természetes kenőanyagként is működik, ami még élvezetesebbé teheti a szexet. Valószínűleg már te is megtapasztaltad, hogy a szex a zuhany alatt alkalomadtán kellemetlen is lehet, mert a víz lemossa a természetes nedveket. A vörös hajnal tehát remek alkalom lehet a zuhanyozásra.

De mi van a vérrel?

  • Tegyél magad alá egy sötét színű törülközőt, vagy akár többet is. 
  • Ha elég komoly a vérzésed, próbáld ki a menstruációs csészét vagy a női óvszert.
  • Esetleg a zuhanyszex még mindig mentheti a helyzetet. 

Jó tudni

Az egyik leggyakoribb mítosz a menstruáció alatti szexről, hogy így nem lehet teherbe esni. Ne vegyél rá mérget, mert a spermiumok akár öt napig is elkóborolnak a női szerveidben. Ha nem túl rendszeresen menstruálsz, és nem ismered az ovulációs ciklust, terhességhez vezethet.

Mások attól tartanak, hogy a szex a piros napokon tisztátalan dolog, és fertőzést adhatnak tovább partnerüknek. A feltevés azonban hamis. A menstruációs vér önmagában nem okoz semmiféle fertőzést, hacsak nincs tényleges fertőzésed. 

Most pedig vértezd fel magad, gondoskodj a biztonságról, merd egy kicsit elengedni magad, és élvezd a bíbordagály előnyeit!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek