Ezért nem lehetünk Drew Barrymore-ral öribarik – szemöldökdivat, ami nem múlt el nyomtalanul

GettyImages-1246169476
Olvasási idő kb. 4 perc

Megvan a ’90-es évek szemöldökdivatja? Az egyik legkártékonyabbnak tartom, pedig voltak fura szemöldökhóbortok az évszázadok folyamán.

Ha jól sejtem, nem én vagyok az egyetlen negyvenes, aki a ’90-es években csíkra szedte a szemöldökét, mert Drew Barrymore-nak olyan jól állt – akiért mellesleg az akkori szerelmem is odavolt, ezért persze, hogy ki kellett próbálnom. Nos, Barrymore-ra csíkszemöldökkel sem hasonlítottam jobban, ráadásul, amíg a színésznő ma már szép dús szemöldökkel villoghat, addig nekem nem nőtt vissza rendesen; kínlódhatok a mindenféle ceruzákkal és porokkal. Azóta is neheztelek rá emiatt.

2000-ben segít a sminktetkó

Sebaj, ha valaki hozzám hasonlóan megjárta a ’90-es években, akkor kárpótolhatta magát a 2000-es évek sminktetoválásával, ami finomodott ugyan a kilencvenes évek markáns szemöldöktetkóihoz képest, de azért még mindig látványosan mű hatást keltett. A módszer a következő volt: a maradék szemöldököt is lekapták gyantával, és így már olyan formájú szemöldököt varrathatott magára és olyan magasságokba a kliens, amilyet csak szeretett volna. Sokan még ekkor is a vékony szemöldököt preferálták, de egy-két sorral vastagabb változatban. Ha nem akarta valaki, hogy az évek során kékesszürkére fakuló szemöldökkel járkáljon, akkor csak fogott egy szemöldökceruzát, és átrajzolta a megkopott vonalakat.

A szemöldök-tetoválást a 2000-es években még nem a természetesség jellemezte
A szemöldök-tetoválást a 2000-es években még nem a természetesség jellemezteKosamtu / Getty Images Hungary

Borotva és ceruza

Nem először folyamodtak a hölgyek a szemöldök teljes eltávolításához, hogy aztán kedvük szerinti formát festhessenek: az 1930-as években Max Factor új szemöldökdivatot teremtett azzal, hogy leborotválta a szemöldököt, majd szép vékonyan íves formában rajzolta vissza. Aki trendi szeretett volna lenni, az nem gondolkozott sokat azon, lecsupaszítsa-e a homlokát vagy sem. A középkorban pedig nem is festettek a helyére semmit, hogy ezzel is növeljék a homlok méretét. Nem volt ez másképp az ókori Egyiptomban sem. Azonban itt nem divathóbortról volt szó: Hérodotosz görög történész dokumentálta, hogy ha egy macska meghalt valaki otthonában, mindenki, aki ott élt, leborotválta a szemöldökét gyászában. 

Ha egy kutya pusztult el, a házban mindenki leborotválta az egész testét és a fejét is. 

Ezzel szemben az ókori görög és római nők gyakran érintetlenül hagyták a szemöldöküket, vagy fekete púderrel kissé elsötétítették. Mindkét kultúrában intelligensebbnek és kívánatosabbnak tartották a dús szemöldökű hölgyeket, ezért ha valakit nem áldott meg a sors bozontos és összenőtt szemöldökkel, akkor kecskeszőrrel pótolták a hiányt.

Az '50-es években újra divatba jött a természetesebb, vastagabb szemöldök
Az '50-es években újra divatba jött a természetesebb, vastagabb szemöldökSilver Screen Collection / Getty Images Hungary

Újra a dús szemöldök a divat

Időről időre visszatér a dús szemöldök divatja: már az ötvenes években is kezdett vastagodni – gondoljunk csak Marilyn Monroe szépen ívelt, vastagabb vagy Elizabeth Taylor határozottan dús és sötét szemöldökére. Azonban a bozontos szemöldök kétségkívül a 80-as években élte aranykorát, amikor minden szabadon burjánzott – így a szemöldök is. 

Napjainkban a természetesen dús, de gondozott szemöldök a divat
Napjainkban a természetesen dús, de gondozott szemöldök a divatVictor Dyomin / Getty Images Hungary

Természetesen ápolt szemöldök

A 2010-es évektől újra hódít a vastag szemöldök, ami a vékonyabb vagy visszanőni nem akaró szemöldökűeknek nem a legjobb hír. Cserébe viszont egészen elképesztő termékkínálat áll rendelkezésre, hogy szemöldökzselékkel, stiftekkel és vízálló porokkal formázhassuk minél hangsúlyosabbra arcunk trendi ékességét. Ma már szerencsére a sminktetoválás is odáig fejlődött, hogy egészen élethű szemöldököt varrathatunk magunkra – így soha többé nem kell azon aggódni, hogy egy óvatlan homloktörléssel tönkretesszük a reggel 10 perc alatt felpingált műalkotást. Persze, sosem lehet tudni, mit hoz a jövő… Felmerül a kérdés, hogyan szedetjük majd le a szemöldöktetkót, ha Drew Barrymore meggondolja magát, és újra a csíkra vált.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek