Magyarok tízezrei menekülhettek volna meg a ráktól, ha ezt korábban bevezetik

rák szűrés
Olvasási idő kb. 2 perc

A szűrővizsgálatok kötelezővé tétele az elmúlt évben többször is felmerült, végül nem vezették be. A Magyar Orvosi Kamara legutóbbi konferenciáján is terítékre került, mivel járna ez a lépés.

Dr. Bodoky György onkológus a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szűrővizsgálatokról szóló konferenciáján az előadásában elmondta, hogy amennyiben a vastag- és végbélrákot monitorozó kötelező CRC-szűrővizsgálatokat évtizedekkel ezelőtt bevezették volna,

80 ezer magyar életét lehetett volna megmenteni.  

Dr. Kereszty Éva, a MOK Etikai Kollégiumának elnöke ellenben kontraproduktívnak és alkotmányellenesnek tartaná a kötelező szűrővizsgálatok bevezetését, de azok fontosságát ő is hangsúlyozta. A szakember szerint a vizsgálatokon való részvételre már iskolás koruktól hozzá kellene szoktatni a gyerekeket. 

A kötelező rákszűrő vizsgálatokkal tízezrek életét menthették volna meg a szakemberek szerint
A kötelező rákszűrő vizsgálatokkal tízezrek életét menthették volna meg a szakemberek szerintWestend61 / Getty Images Hungary

A rákban rejlő veszélyeket látniuk kellene a magyaroknak

Dr. Kereszty Éva arra is rávilágított, hogy bár jogszabály kötelezné az orvosokat, hogy az egészséges emberek kórlapján feltüntessék, hogy nem található daganatos elváltozás a vizsgált területen, ezt a legkevesebb esetben írják csak rá a leletekre. 

A szűrővizsgálatok kötelezővé tételével kapcsolatban a konferencia legtöbb hozzászólója problémaként fogalmazta meg, hogy Magyarország egy jelentős területén nem érhetőek el helyben ezek a vizsgálatok, akadnak olyan települések is,

ahonnan csak 3 átszállással tudnának elutazni az emberek a szűrővizsgálatot is végző rendelőkbe. 

Így vannak, akik el sem indulnak az orvosi vizsgálatokra, mert nem tudják, hogy aki részt vesz a szűrővizsgálatokon, annak jár az utazási költségtérítés.  

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek