A prosztatarák kockazatát hatékonyan csökkenti: gyakori ejakulációt javasolnak az orvosok

GettyImages-148199162

A prosztatarákkal szemben a megelőzés a leghatékonyabb fegyver. Ebben pedig a szűrővizsgálatok mellett az ejakuláció is szerephez juthat.

A prosztata, vagyis a dülmirigy rosszindulatú daganatos megbetegedése kiemelt helyet foglal el a férfiak halálozási statisztikájában, és több érintettje van, mint gondolnád: 50 éves életkor felett a 10 százalékot is elérheti az előfordulási aránya. A kutatások azonban azt mutatják, a gyakori ejakuláció – történjen az akár szex, akár maszturbáció keretében – mérsékelheti a kockázatot.

Mi számít gyakorinak?

Egy 2016-os tanulmány egy kicsit egyértelműbbé tette, hogy a kutatók mit értenek „gyakori” alatt. Az 1992 és 2010 között 32 ezer férfi megkérdezésével zajló kutatás során kiderült, hogy azoknál, akik a 20-as éveikben havonta legalább 21-szer ejakuláltak, 19 százalékkal csökkent a prosztatarák kialakulásának valószínűsége a havonta hétszer vagy kevesebbszer élvezőkhöz képest – számolt be a Reader's Digest. Az életkor előrehaladtával ráadásul valamelyest javulnak az esélyek: a gyakori ejakuláció 40 év felett már 22 százalékkal csökkentheti a prosztatarák kockázatát.

Bár a megfigyelések hátterében álló biológiai mechanizmusok alaposabb vizsgálatra szorulnak, az eredményből az következik, hogy a biztonságos keretek között történő szexuális aktivitás és ejakuláció hatékony stratégia lehet a prosztatarák felnőttkori kockázatának csökkentésében – írta közleményében Jennifer Rider vezető kutató.

A legjobb megoldás továbbra is az, ha szűrővizsgálatra mész
A legjobb megoldás továbbra is az, ha szűrővizsgálatra mészKorrawin / Getty Images Hungary

Az összefüggés nem csak ebben az esetben merült fel. Egy 2338 férfi bevonásával végzett ausztrál tanulmány megállapította, hogy a hetente átlagosan 4,6-7-szer ejakuláló férfiaknál 36 százalékkal kisebb az esélye, hogy 70 éves koruk előtt prosztatarákot kapjanak, mint azoknál, akiknél az átlag heti 2,3 alkalomnál kevesebbre jön ki.

Az ATTN az adatokat összegezve arra jutott, nincs olyan mágikus szám, ami meghatározná, hogy a kockázatok csökkentéséhez pontosan mennyi ejakuláció szükséges. Az eredményekből csak annyi szűrhető le, hogy minél gyakoribb, a rizikófaktor annál alacsonyabb.

Hogyan ismerhető fel a prosztatarák?

A Wikipedia szerint a panaszok sok esetben nem egyértelműek, és nehéz megkülönböztetni őket a dülmirigy jóindulatú megnagyobbodásának tüneteitől, mint amilyen a gyakori vizelési inger, vagy a vizelés közben tapasztalható kellemetlen érzés. Ha viszont nagyobb daganatról van szó, akkor már jellegzetesebbek, feltűnőbbek a tünetek. „Éjszakai gyakori vizeletürítés alakul ki, a vizelet nehezen indul, lassabban és gyengébb sugárban ürül, a vizelés végén csepegés tapasztalható. A betegnek általában olyan érzése van, mintha nem tudná hólyagját teljesen kiüríteni, ami valóban így is van. A hólyagban vizeletpangás lép fel, amely felülfertőződéshez, a panaszok erősödéséhez, fájdalmas, égő, véres vizeletürítéshez vezethet.”

Az ejakuláció és a prosztatarák közötti összefüggés ugyan többé-kevésbé megerősítést nyert, de a kutatók még mindig nem tudják, hogy a kapcsolat milyen tényezőkre vezethető vissza. Jennifer Rider úgy vélte, az ejakuláció gyakorisága bizonyos mértékig az általános egészségi állapot mérőszáma is lehet. A tanulmányban nagyon ritka (havi 0-3 alkalom) ejakulációval szereplő férfiak ugyanis valószínűleg más egészségügyi problémákkal is küzdöttek, és nem a prosztatarák okozta korai halálukat.

Megjelent Mentes Anyu legújabb szakácskönyve!

 

Inzulinrezisztenseknek és mentesen táplálkozóknak főzni nagy kihívás. Ebben nyújt segítséget Nemes Dóra, a Mentes Anyu megálmodója. 
Legújabb szakácskönyvében minden étkezésre és alkalomra található szuper könnyű, mentes fogás. A receptek nemcsak kipróbáltak, de minden étel tápértéke (kalória, szénhidrát, zsír, fehérje) pontosan, adagokra ki van számolva.

Mentes Anyu szakácskönyve 2 ide kattintva már rendelhető!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra