Pedig a 14. századtól a 19. század végéig ez volt a realitás a nők számára Kínában. Hogy mennyire volt hatékony a módszer, arról a források nem beszélnek, ám mai szemmel hátborzongató, hogy egy diagnosztikai baba segítségével jelezték a fájdalmaikat a női páciensek.
Ez volt az oka az orvosi babák használatának
A Ming- és a Csing-dinasztiák uralma alatt a kínai nők szüzessége, érintetlensége szinte kultusszá vált – legalább annyira, mint a középkori Európában –, így a férfi orvosok nem is láthatták női pácienseiket, nemhogy a vizsgálat alatt megérinthették volna őket. Nőkből pedig csak jóval később válhattak orvosok: 1879-ben a Kantoni Misszionárius Kórház volt az első intézmény, ahol fogadtak női orvostanhallgatókat is.
Tehát, ha egy nőnek fájdalmai voltak, akkor a szintén női kísérőjével elment az orvoshoz, és egy függöny vagy bambuszból készült paraván mögött ülve mutatott rá vagy a saját, vagy az orvosnál lévő baba azon testrészére, ahol ő maga a fájdalmat érezte. Ha a feje fájt, akkor a baba kontyát érintette meg, ha meg volt hűlve, akkor a mellkasát, ha pedig nőgyógyászati panaszai voltak, akkor a hasát. Ugyanakkor, ha komolyabb női baj merült fel, vagy a szülésnél komplikációk adódtak, akkor azt a bábának kellett kezelnie, mert a férfi orvos nem mehetett a nő közelébe sem.
Extrém esetekben az is előfordult, hogy a nők a babát küldönc útján juttatták el az orvoshoz, és azon be volt jelölve, hogy hol tapasztalják a fájdalmat.
Vagyis a nő nem találkozott a doktorral, csak a „titkos jelzésekkel” kommunikálta a problémáit, abban bízva, hogy a megfelelő kezelésben részesül.
Az orvosi babák a nők társadalmi státuszáról is sokat elárultak
A kínai diagnosztikai babák többnyire elefántcsontból készültek, de akadtak borostyán-, jáde-, bronz- és fababák is. Érdekességük, hogy anyaguktól függetlenül majdnem mindegyik fekvő pózban van. Az azonban sokat elárult a nő helyzetéről – a baba anyagán kívül –, hogy volt-e hozzá takaró, esetleg saját kanapéval rendelkeztek, és ezen feküdtek. A tehetősebbeknek ilyen babájuk volt, míg a szegényebb sorban lévőknek nem futotta ilyesmire, így ők az orvosnál lévő eszközt használták.
A babák készítői megkülönböztették a nőket a kislányoktól: a gyerekeket copfba fonott hajú eszköz segítette, míg az asszonyok haját kontyba fogva jelenítették meg, illetve a lábzsugorítás (lótuszláb) jelzéseként cipőt vagy kötést tettek a babák lábfejére.
A babák igen sokáig voltak használatban, annak ellenére, hogy a hagyományos kínai gyógyászat módszerei – az akupunktúra, a nyelv- és pulzusdiagnosztika, évezredekkel korábban bebizonyították hatékonyságukat, ám ezekhez szemtől szembe kellett volna találkozni a pácienssel, sőt, meg is kellett volna érinteni.
Ha kedveled a régmúlt idők orvosi módszereiről szóló cikkeket, a középkori terhességekről szóló anyagunkat ne hagy ki. Itt találod.
Múzsák a csók után irodalmi est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni.A könyvben szereplő nők történeteiről Bálint Lilla szerző mesél, míg Hernádi Judit egy-egy megrázó vagy felemelő könyvrészletet olvas fel.
hirdetés
