Ezért érzed úgy, hogy nem tudod abbahagyni az evést: ez a hormon a ludas

GettyImages-1150013595

A menstruációval együtt járó hormonváltozásnak az érzelmi ingadozáson és a hangulatváltozáson túl számos egyéb „mellékhatása” is van. A ciklus közeledtével gyakran megnő a nők étvágya, és vannak, akik menstruáció előtt nehezebbnek, kövérebbnek érzik magukat. Ez egyáltalán nem véletlen.

A menstruáció során bekövetkező egyik jellemző változás, hogy a szervezet még nyugalomban is több kalóriát éget el, mint a ciklus egyéb más szakaszaiban. Ez igen megviseli a szervezetet, és ilyenkor gyakran képesek vagyunk hatalmas lakomákat csapni, és túlenni magunkat.

Kalóriaégetés a menstruáció alatt

Kutatások is igazolják, hogy a női szervezet anyagcsere-sebessége jelentősen eltér nyugalmi állapotban és a menstruáció során. A megfigyelések szerint a ciklus idején felgyorsuló kalóriaégetés mértéke egyénenként változik, vannak, akiknél az anyagcsere-sebesség nagyobb eltérést mutat, ami lehet akár 10 százalékos is. Ellenben az is megtörténhet, hogy egyáltalán nem okoz eltérést a havonta jelentkező hormonváltozás. Tehát a menstruáció alatti kalóriaégetés személytől függ. Vannak, akik több kalóriát égetnek el, míg másoknál csupán kismértékben van különbség az elégetett kalória átlagos mennyiségében.

A menstruáció előtt és közben is gyorsabb az anyagcsere sebessége
A menstruáció előtt és közben is gyorsabb az anyagcsere sebességeMoyo Studio / Getty Images Hungary

Szintén vizsgálatokkal alátámasztott tény, hogy a nőknél valamivel magasabb az anyagcsere sebessége a menstruációs ciklusuk luteális fázisában is, vagyis az ovuláció és a következő menstruáció kezdete közötti időszakban. Ráadásul a kalóriaégetés az ovuláció, vagyis a peteérés során is változhat, szintén növekedhet. 

Bár a szervezet alkalmazkodik az anyagcsere-változás kisebb eltéréseihez, de emiatt a nők testsúlya általában nem változik a ciklus során, kivéve akkor, ha a szervezet a megemelkedett ösztrogénszint miatt ebben az időszakban vizet tart vissza.

Ekkor ugyanis a vizesedés felduzzasztja tested sejtjeit, ami okozhat enyhe súlygyarapodást és puffadást. Ennek elkerülése érdekében érdemes a menstruáció előtti napokban csökkenteni a sóbevitelt, valamint javasolt naponta elfogyasztani egy-két banánt, ami magas káliumtartalmának köszönhetően enyhíti a puffadást.

A menstruáció nem ment fel az edzés alól

Nincs olyan kutatási adat, amely azt bizonyítaná, hogy a menstruáció alatt felgyorsuló anyagcsere felmenthetne bárkit is az edzés alól, sőt az sem bizonyított, hogy a havonta jelentkező vérzés idején elvégzett edzéssel több kalóriát lehet elégetni. 

Az edzés segíthet enyhíteni a menstruáció kellemetlen tüneteit
Az edzés segíthet enyhíteni a menstruáció kellemetlen tüneteitWillie B. Thomas / Getty Images Hungary

Önmagában az anyagcsere-sebesség változásai nem elegendőek a kalóriaégetés növeléséhez, és több kalóriabevitelt sem indokolnak. 

Az azonban tény, hogy a mozgás még a nehezebb napokon is segíthet abban, hogy fizikailag jobban érezzék magukat a nők, mivel a sport csökkenti a kellemetlen tünetként jelentkező görcsöket és a hátfájást.

Mi okozza az éhséget?

Sok nő tapasztalja, hogy menstruáció előtt néhány nappal megnő az étvágya. Különösen igaz ez a ciklus luteális fázisában, vagyis a menstruációt megelőző héten. Ilyenkor a szokásosnál erőteljesebben jelentkezik az ételek utáni sóvárgás, és megnő a fehérjebevitel iránti igény is.

Nem véletlenül sóvárognak a nők a kalóriadús ételek után
Nem véletlenül sóvárognak a nők a kalóriadús ételek utánOleg Breslavtsev / Getty Images Hungary

A kutatók azt is felismerték, hogy a premenstruációs diszfóriás zavarban (PMDD) szenvedő nők nagyobb valószínűséggel kívánnak zsíros és édes ételeket a luteális fázisban, mint azok, akiknek nincs ilyen rendellenességük.

A PMDD olyan állapot, amely súlyos ingerlékenységet, depressziót és egyéb tüneteket okoz közvetlenül a menstruáció előtt.

A menstruáció előtti éhségnek részben fizikai, részben pszichológiai oka lehet. Először is, a magas zsírtartalmú és édes ételek kielégíthetik az érzelmi szükségleteket akkor, amikor a hormonváltozás miatt hangulat- és érzelmi ingadozás következik be. A legtöbb elmélet szerint a menstruáló nők étvágynövekedését hormonok okozzák.

A tudósok arra jöttek rá, hogy ha az ösztrogénszint alacsony, ellenben a progeszteron magas, sokkal többet eszünk.

Ám az is megeshet, hogy az evés iránti vágy a túlélési ösztönhöz köthető. Lehet, hogy a szervezet azért vágyik a sóvárogva kívánt ételekrehogy a test megkapja a számára szükséges energiát.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek