Évi ötven óra alvást vesz el az embertől ez a jelenség: te is szenvedsz tőle?

GettyImages-1271522940

A jóllétet annál is drasztikusabb mértékben befolyásolja a globális felmelegedés, mint eddig hittük: alvásminőségedre is hatást gyakorol a felmelegedés.

A felmelegedés emberi egészségre gyakorolt hatása közismert: az idén Indiában és Pakisztánban tapasztalt hőhullámok kapcsán is hangoztatták a tudósok, hogy a szervezetnek szüksége van arra, hogy legalább éjjel lehűljön a hőmérséklet, ekkor tud ugyanis testünk fellélegezni egy kicsit. A tavaszi ázsiai hőhullámnak épp az volt a legnagyobb veszélye, hogy ez sem adatott meg az érintett területeken élőknek.

A szívbetegek, magas vérnyomással vagy diabétesszel, esetleg légzési nehézségekkel élők számára ugyanúgy veszélyes egy hőhullám, mint a kismamákra – esetükben még koraszülés is előfordulhat. Ennél kisebb kellemetlenség, ugyanakkor mindennapjainkat nagyban megnehezíti az, ha rosszabbul alszunk a meleg miatt. Sem embert, sem állatot, sem növényt nem kímél a valódi forróság.

A meleg nagyon sok alvást vesz el tőlünk

Egy friss kutatás szerint az évszázad végére 50-58 órával kevesebb alváshoz jutunk majd évente a forróság miatt: ha figyelembe vesszük, hogy ez valószínűleg a meleg, nyári hónapokban érint bennünket, az is lehetséges, hogy éjjelente egy óra pihenést vesz el tőlünk a jelenség. 

Ez pedig már jelentős veszteség, amitől nemcsak rosszabbul érezzünk magunkat, hanem a munkavégzésben is korlátozhat minket az, ha kialvatlanok vagyunk.

Az alvásveszteség jelensége nagyobb mértékben érinti az alacsony bevételű területen élőket, az idősebbeket és a nőket. Nem túl jó hírek, főként a hőség idején veszélyeztetett csoportok ismeretében.

Melegben többet vagy fenn éjjel
Melegben többet vagy fenn éjjelAleksandarGeorgiev / Getty Images Hungary

Majd minden kontinensen kutattak

Az már régóta ismert, hogy a magasabb hőmérséklet rosszabb teljesítménnyel és egészségi állapottal van összefüggésben, de ennek biológiai okai még nem teljesen tisztázottak. Az is ismert volt az USA-ból származó adatok alapján, hogy forróbb időszakokban hanyatlik az alvás minősége, de az ennek a ténynek a hátterében álló mechanizmusok sem ismertek.

A mostani kutatásban 47 ezer felnőttől származó, 7 millió éjszakányi alvással kapcsolatos adatot gyűjtöttek és elemeztek. Az Antarktisz kivételével az összes kontinens 68 országát bevonták, az adatokat okoskarkötők segítségével gyűjtötték.

Azt találták, hogy a 30 foknál melegebb hőmérsékletű éjszakákon átlagosan 14 perccel rövidül az emberek alvása, illetve nő annak a valószínűsége is, hogy hét óránál kevesebbet alszunk.

A hidegebb időjáráshoz sokkal jobban alkalmazkodik testünk, mint a meleghez: a melegebb éjjeleken ugyanakkor univerzálisan rosszabb az alvásminőség kontinenstől és évszaktól függően.

A jó alváshoz hűvös is kell
A jó alváshoz hűvös is kellcyano66 / Getty Images Hungary

Ezek az ideális körülmények

Az Amerikai Alvás Alapítvány szerint az ideális hőmérséklet alváshoz 18,3 fok, ez kismértékben felfelé és lefelé is eltérhet egyénileg, attól függően, hogy milyen körülmények közt tudunk a legjobban pihenni. 

Arra mindenképp szükségünk van, hogy éjjel alacsonyabb legyen környezetünk hőmérséklete, mint testünké, mivel ilyenkor mindannyian hőt adunk le azáltal, hogy megnöveljük a véráramot kezünk és lábunk felé.

Kánikulában ez nehéz lehet, hiszen forróság uralja a lakást éjjel is. Ahogyan télen alacsonyabb fokozatra állítjuk a fűtést éjjelre, úgy nyáron érdemes megpróbálni gondoskodni a lakás hűtéséről – ha légkondid nincs is, szellőztetéssel, ventilátor használatával és más praktikákkal tehetsz ezért. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek