"Hiszen ez jól áll!" - Így változtatja meg az öltözködési szokásokat a magyar divattervező

4F7A6753
Vermes Nikolett

A leghíresebb divattervezőktől tanult. Sokáig éjszakába nyúlóan dolgozott. Ma egyesével válogat a ruhák között világszerte, hogy egyedi darabokat kínáljon különleges, párizsi miliőt kölcsönző butikjában.

Séyli, visszafelé olvasva: Ilyés. A brand alapítója már kamaszkorában tudta, ha egyszer saját üzlete lesz, így fogja elkeresztelni. Ilyés Dorka álma valóra vált, de hosszú utat járt be a célig. 

Coco Chanel útja is sok munkával indult

Akár Coco Chanel, tudja, milyen szabályokat kell követni az öltözködésben, és miket szabad bátran felrúgni. Ehhez persze több évtizedes gyakorlásra volt szükség. Dorka Angliában tanult a híres Saint Martins művészeti egyetemen, ahova 8000 jelentkezőből csak 50 főt vesznek fel. Később Franciaországban dolgozott a világ legnagyobb tervezőinél. Saját bőrén tapasztalta meg, hogy miben rejlik a divatvilág nehézsége és szépsége. „Spártai kiképzéssel ér fel az egyetemi gyakorlat. A szaktársainkkal szinte 24 órában voltunk együtt, megállás nélkül dolgoztunk, ha kellett, éjszaka is. Több olyan feladatot kaptunk, amikor például Louis Vuittonnak kellett tervezni valamit, amit a nagy divatház személyesen bírált. A divatvilág sokszor kegyetlen, mégis nagyon kreatív és inspiráló, ezért könnyű beleszeretni” – kezdi a beszélgetést Ilyés Dorka, aki kislány kora óta divattervező akart lenni, ma mégis mások munkáját árulja, viszont a saját, különleges, párizsi hangulatot kölcsönző üzletében. Közben minden egyes darabot személyesen választ ki külföldi utazások során. Azt hinnénk, hogy erre keveseknek van pénze, pedig a butikozás valójában nem egy drága hobbi. Egészen meglepő, amit Dorka mesél. 

Stílusa sikkes, mégis letisztult és elegáns /Fotó: Séyli
Stílusa sikkes, mégis letisztult és elegáns /Fotó: Séyli

A szolgáltatás mindenkinek jár

„Magyarországon a hatvanas évekig bevett szokás volt a butikozás, külön program volt a ruhavásárlás, nemcsak az előkelő családokban, hanem a polgárok között is, hiszen sokkal élvezetesebb bemenni egy szalonba. Ez nem egyenlő a pénzszórással, a butikok ma nem drágábbak a plázáknál.” A fiatal divattervező és stílustanácsadó saját üzletével újraélesztette a butikkultúrát. 

Itt a vendégek megváltoznak 

Amikor belépek az üzletébe, plafonmagas tükrök, elegáns ruhák és kiegészítők fogadnak. Úgy érzem magam, mintha egy párizsi szalonban lennék. Dorka később megjegyzi: pontosan ez volt a cél. Szeretné bebizonyítani, hogy a divat nem egyenlő a méregdrága tervezői ruhákkal. A divat az önkifejezésről szól.

„Egy jó összeállítás alapja, hogy a viselő számára megfelelő legyen a ruha. Én ezt egy évtizeden keresztül tanultam, ezért ma bátran megmondom a véleményem, és olyan darabokat is ajánlok az érdeklődőknek, amit korábban fel sem próbáltak volna. Ilyenkor jön a döbbent: hiszen ez jól áll!"

Dorka első munkahelye a világszerte ismert Chloé divatháznál volt, majd az Isabel Marant és a Jacquemus cégnél dolgozott, Párizsban. Pontosan tudja, hogyan kell mutatnia egy tökéletes szettnek. Francia munkatársai által nemcsak az új trendekről tanult rengeteget, hanem arról is, hogy mi kell a legjobb megjelenéshez, és hogy mitől fogunk úgy festeni, akár a párizsi nők. A titok egyszerűbb, mint gondoljuk. „Sokan nem önmaguknak öltözködnek, hanem másoknak, érthető, hogy nem érzik jól magukat egy adott viseletben. Én azért vagyok, hogy ezt megváltoztassam, hogy segítsek megtalálni az a ruhadarabot, amit még nagyon sokszor fog magára ölteni a gazdája, mert szereti, miközben remekül áll neki!”

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra