6 alapgyakorlat az erős, formás lábakért: edző mutatja be, hogyan csináld jól

Míg a nők körében kimondottan népszerűek, a férfiak gyakran kihagyják edzéseikből a láberősítő gyakorlatokat, pedig azok nem csak az arányos izomzat felépítése szempontjából fontosak.

„Alsótestünk alapvető funkciója testünk megtartása és a helyváltoztatás, ezért ha bármilyen típusú edzésből szeretnénk kihozni a legtöbbet, akkor a lábak megerősítésével is foglalkoznunk kell. Tévedés például, hogy a futás kiváló láberősítő, sőt ez éppen fordítva igaz: ahhoz, hogy testünk alkalmas legyen a futásra, erős lábra is szükség van, ezért az erőnléti edzés a futás elengedhetetlen kiegészítője kell, hogy legyen” – mondta a Díványnak Eisenbacher Dóri személyi és erőnléti edző, aki szerint a láb teljes körű erősítését célszerű nagyobb terheléssel végezni, kezdőknek azonban először a saját testsúlyos gyakorlatok helyes kivitelezését ajánlott elsajátítani. Ezek közül mutatunk most néhányat.

1. Guggolás

Kiindulóhelyzet: Állj meg vállszéles terpeszben, kényelmesen fordítsd kifelé a lábfejedet. Képezz a talpaddal egy boltívet: lábujjaiddal „karmolj bele” a talajba, ezáltal a sarkadon és a talpad elülső részén, a talppárnádon fogsz támaszkodni. Feszítsd meg a hasad és a feneked.

Guggolás
GuggolásMantz Ákos

Így csináld helyesen: Lassan told hátrafelé a feneked, a térdedet pedig eközben kifelé mozgasd. Figyelj, hogy megmaradjon a talpadban a boltív, ne billenj előre a sarkadról, a hátad pedig tartsd végig egyenesen.

Ne dőlj rá a lábadra, és használd ki a teljes mozgástartományod: igyekezz vízszintes alá guggolni.

Nem baj, ha a térded egy picit előremegy, ez teljesen természetes, a lényeg, hogy ne essen befelé, ezért folyamatosan feszítsd kifelé. Ha elérted a számodra kényelmes alsó pozíciót, lassan indulj visszafelé: a térdedet told kifelé, majd amikor megérkeztél a kiindulóhelyzetbe, feszítsd meg a feneked.

2. Splitguggolás

Kiindulóhelyzet: Állj meg harántterpeszben, előrenéző lábfejekkel. Kezdetben viszonylag nagyobb terpeszt válassz, nagyjából csípőszéles támasszal a két lábad között, így könnyebb lesz megtartani az egyensúlyod, mint szűkebb támasz esetén. A térded legyen nyújtva, a csípőd előrenézzen. Az elöl lévő talpaddal alakíts ki boltívet, a hátul levő lábaddal a talppárnádon és lábujjaidon támaszkodj.

Splitguggolás
SplitguggolásMantz Ákos

Így csináld helyesen: Lassan kezdj el lefele süllyedni anélkül, hogy rádőlnél az elülső lábadra. Ha puha talaj van alattad, akár érintheted is a térdeddel, így biztosan meglesz a megfelelő mozgásterjedelem. Ügyelj rá, hogy a mozdulat közben ne told előre a térded. Az alsó pont elérése után szép lassan told vissza magad a kiindulóhelyzetbe.

3. Kitörés hátra

Kiindulóhelyzet: Állj meg kényelmes, csípőszéles terpeszben. Hasad, feneked legyen megfeszítve, kapaszkodj bele a talpaddal a talajba.

Kitörés hátra
Kitörés hátraMantz Ákos

Így csináld helyesen: Helyezd át az egyik lábadra a testsúlyod, lassan lépj egy jó nagyot hátra, majd a splitguggoláshoz hasonlóan süllyedj egészen addig, amíg a térded el nem éri a földet. Akkor érkezel jó pozícióba, ha mindenhol derékszögeket látsz ezen a ponton: a lábfejed és a sípcsontod között éppúgy, mint az alsó lábszárad és a combod között. Az alsó pozícióból told vissza magad, majd zárd elöl a két lábad.

4. Bolgár guggolás

Kiindulóhelyzet: A gyakorlat kivitelezéséhez szükséged lesz egy párnázott székre vagy kanapéra. Az egyik lábaddal állj előrébb, a másik lábfejed pedig helyezd az emelvényre. Előrefele nézzen a csípőd, kapaszkodj meg a talajban. Az elöl lévő lábad nyújtva legyen, a hátsó kényelmesen hajlított helyzetben.

Bolgár guggolás
Bolgár guggolásMantz Ákos / Mantz Ákos

Így csináld helyesen: Csakúgy, mint a splitguggolásnál, süllyeszd a csípőd, és a térded ne engedd előremenni. A csípőd az egész mozdulat során előrefelé nézzen. Minél kisebb terpeszt választasz, annál nagyobb munka hárul az elöl lévő lábadra.

5. Egylábas guggolás székre/kanapéra

Kiindulóhelyzet: Állj egy lábra egész közel a bútorhoz. Kapaszkodj bele a talajba, míg a másik lábad kicsit emeld el a földtől. Segít az egyensúlyozásban, ha kinyújtod a karod magad elé.

Egylábas guggolás székre/kanapéra
Egylábas guggolás székre/kanapéraMantz Ákos

Így csináld helyesen: Told hátrafele a csípőd, szépen lassan ereszkedj addig, amíg a feneked nem érinti a széket/kanapét, majd anélkül, hogy teljes testsúlyoddal ránehezednél, emelkedj vissza a kiindulóhelyzetbe. A mozdulat során ne billenjen ki a csípőd, igyekezz lassan, kontrolláltan végrehajtani a gyakorlatot. Ha elsőre nehéz, segít, ha a megemelt lábad sarkát letámasztod a talajra.

6. Kozák guggolás

Kiindulóhelyzet: Állj széles terpeszbe, a lábfejed nézzen kényelmesen kifelé. Feszítsd meg a hasad és a feneked.

Kozák guggolás – kiindulóhelyzet
Kozák guggolás – kiindulóhelyzetMantz Ákos

Így csináld helyesen: Told hátra, oldalra a feneked, addig, ameddig kényelmesen bele tudsz guggolni. A sarkadról ne billenj le, viszont a nyújtott lábad lábfejét nyugodtan billentheted. Igyekezz nem rádőlni a lábadra.

Kozák guggolás
Kozák guggolásMantz Ákos

Edzettségi állapotodtól függően körönként 10-15 ismétlést csinálj egy-egy gyakorlatból.

Végigmehetsz valamennyi gyakorlaton egy kiadós lábedzés alkalmával, de akár külön-külön is beépítheted őket a heti edzéstervedbe. Mielőtt azonban bármilyen láb- és farizomhangsúlyos edzésbe kezdesz, jól teszed, ha aktiválod a farizmodat, például ezekkel az alapgyakorlatokkal

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra