Plasztikai műtétre ment, kiderült, hogy öt kontaktlencse épült be a szemébe

GettyImages-1481709329
Olvasási idő kb. 2 perc

Egy nő egyformára akarta műttetni a két szemét esztétikai okokból, a plasztikai sebésztől tudta meg, hogy öt kontaktlencse ragadt a szemhéja alá.

Egy Kínában élő 33 éves nő úgy gondolta, hogy elvesztette a kontaktlencséit, amikor azok kiestek a szeméből. Végül azonban orvoshoz ment, mert problémája volt az arca szimmetriájával, szerette volna korrigáltatni a szemeit, hogy egyformábbnak tűnjenek, azonban óriási meglepetés érte.

Kontaktlencsék bújtak meg a szemében

Az orvosok eleinte nem vették észre a lencséket, ezért feltöltést javasoltak a bal szeme környékén. Azonban az eljárás közben öt átlátszó kontaktlencse vándorolt ki a felső szemzugból” – áll a plasztikai sebészek jelentésében, amelyet az esetről írtak egy orvosi szaklapban. A kontaktlencsék a szem és a szemhéj találkozásánál rejtőztek, és mivel puhák voltak, nem okoztak komolyabb tüneteket vagy fájdalmat.

Kontaktlencsét találtak egy nő szemében, a furcsa az, hogy egyszerre 5-öt. Bár ez még mindig nem 27, mint egy korábbi esetben
Kontaktlencsét találtak egy nő szemében, a furcsa az, hogy egyszerre 5-öt. Bár ez még mindig nem 27, mint egy korábbi esetbenGuido Mieth / Getty Images Hungary

Ez nem az első eset, amikor eltűntnek hitt kontaktlencsékről kiderült, hogy valójában valakinek a szemében maradtak. 2016-ban a birminghami Solihull Kórház sebészei 27 kontaktlencsét találtak egy nő szemében, miközben szürkehályog-műtétre készítették elő. Ezek kellemetlenséget okoztak a 67 éves nőnek, aki ezt egyszerűen a szemszárazságnak és az öregedésnek tulajdonította.

A szemünk színe a házastársunkra is hatással lehet, tudj meg többet erről az alábbi cikkünkből.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek