Egy új tanulmány összefüggésbe hozta a zöld tea fogyasztását a japán idősek agyában előforduló fehérállomány-elváltozások csökkenésével, ami potenciálisan védelmet nyújthat a demencia ellen.
Védhet a demencia ellen ez az ital
Japánban különböző intézmények kutatói 8 766, 65 év feletti önkéntes adatait elemezték, amelyeket egy 2016 és 2018 között végzett felmérés részeként gyűjtöttek össze. Az önbevallás alapján rögzített zöld tea- és kávéfogyasztási szokásokat mágneses rezonancia képalkotás (MRI) segítségével végzett agyi vizsgálatokkal vetették össze. Az MRI a teljes agytérfogatot és öt különböző agyi régió jellemzőit mérte. A statisztikai elemzés során olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint az életkor, a nem, a testmozgás és az iskolai végzettség. Az eredmények így is szoros összefüggést mutattak a zöld tea fogyasztása és az agy fehérállományában megfigyelhető káros elváltozások mennyisége között.

Arra jutottak, hogy azoknál, akik naponta átlagosan három csésze zöld teát fogyasztottak, 3 százalékkal kevesebb fehérállomány-elváltozást találtak, mint azoknál, akik csak egy csészét ittak naponta. Akik napi hét-nyolc csészével fogyasztottak, azoknál 6 százalékkal kevesebb volt az elváltozás. Statisztikai szempontból ez a különbség jelentős, ugyanakkor a zöld tea fogyasztása nem mutatott kapcsolatot a hippokampusz térfogatával vagy az agy teljes térfogatával, amelyek szintén jelezhetik a kognitív hanyatlást.
Fontos megjegyezni, hogy a zöld tea fogyasztásának hatása nem volt látható azoknál, akik depresszióban szenvedtek, vagy akiknél jelen volt az Alzheimer-kórral összefüggésbe hozott APOE4 génvariáns.
A vérnyomás hathat a demenciára
Korábbi kutatások a zöld tea fogyasztását az alacsonyabb vérnyomással hozták összefüggésbe, és más tanulmányok szerint az alacsonyabb vérnyomás csökkenti a demencia kockázatát.
A mostani eredmények egyik lehetséges magyarázata a kardiovaszkuláris hatás lehet.
Ezenkívül kevesebb koffeint tartalmaz, mint a kávé, amely negatívan befolyásolhatja a vérnyomást, ami arra utalhat, hogy kedvezőbb hatással lehet a fehérállományi elváltozásokra.
Korábban már kimutatták, hogy a zöld tea segíthet a testsúly szabályozásában és a rákos sejtek elpusztításában, és úgy tűnik, még mindig nem ismerjük teljesen ennek az italnak a lehetséges előnyeit. Antioxidánsokat, például katechineket is tartalmaz, amelyek hozzájárulhatnak az egészségvédő hatásokhoz.
A zöld tea javítja az agy egészségét
Egy 2014-es tanulmányban 12 egészséges önkéntes kapott zöld tea kivonatokat, majd agyi képalkotó vizsgálatokkal figyelték meg, hogyan hatásukra változik az agyi régiók közötti kapcsolat. Az önkéntesek olyan italokat fogyasztottak, amelyek egy-két csésze zöld teának megfelelő kivonatot tartalmaztak. A kutatók az orrnyálkahártyán keresztül adták be az italt, hogy a résztvevők ne tudják megállapítani, tartalmaz-e kivonatot.

Négy héten keresztül heti egy adag elfogyasztása után a kutatócsoport azt tapasztalta, hogy megnövekedett az agyi összeköttetés a munkamemóriához kapcsolódó területeken. A zöld tea fogyasztása javította az egészséges emberek memóriáját.
Egy másik, 2019-es kisebb tanulmány szintén az agyi hatásait vizsgálta ennek az italnak, és arra a következtetésre jutott, hogy a rendszeresen teázók magasabb kognitív funkciókkal és jobban szervezett agyi régiókkal rendelkeznek, mint azok, akik nem isznak teát. Egy 2017-es áttekintés, amely 21 tanulmányt elemzett a zöld tea előnyeiről, szintén megállapította, hogy kedvezően hat a kognitív képességekre és az agyműködésre.
Ezenkívül egy L-theanin nevű aminosavat is tartalmaz, amelyről kimutatták, hogy segít csökkenteni a stresszt és javítja a hangulatot. A kutatások szerint a koffein és az L-theanin kombinációja javítja az agyműködést azáltal, hogy erősíti a munkamemóriát és a figyelmet, valamint csökkenti a szorongást.
Vannak tevékenységek is, amelyek segíthetnek a demencia kockázatának csökkentésében – kattints a részletekért az alábbi cikkünkre.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés