Gyerek hordozása csípőn, nyakban

Azok az anyukák, apukák, akik csecsemővel vagy kisgyerekkel élik mindennapjaikat, pontosan tudják, mennyire nehéz – nem csupán lelkileg, de fizikailag is – az állandó rendelkezésre állás. A gyereket - kora, testsúlya és mozgásfejlődése függvényében – A pontból B pontba eljuttatni, felvenni, letenni, no meg felvenni és tartani, komoly erőfeszítést jelent mozgatórendszerünk számára. Szerencsére számos hordozóeszköz segíti már a szülőket abban, hogy a gyermek egészségének figyelembe vétele mellett a saját egészségüket is megőrizve tudják kezelni ezeket az embert próbáló helyzeteket. A tudatos tervezés azonban nem minden élethelyzetben megvalósítható, esetleg sokszor fel sem merül bennünk, hogy a gyors megoldás hosszú távon több kárt okoz, mint gondolnánk.

A két talán leggyakoribb spontán hordozási módszer, melyhez folyamodunk:

• a csípőre vétel, mely főleg az anyákra jellemző;
• illetve a nyakba vétel, amely inkább az apák kisegítési eszköztárának része.

Nézzük meg, mi történik ezekben a helyzetekben, és miért érdemes fokozott gondossággal eljárni, illetve – ha már túlságosan hozzászoktunk – leépíteni ezeket.

Csípőn hordozás

Minden anyuka ismeri azt a helyzetet, amikor sürgősen szüksége van egy szabad kézre, de közben a gyerek is az anyai közelségben tartózkodna. Mi történik ekkor? Rendszerint a domináns kezünkre lesz szükségünk (mivel ez a népesség java részében alapvetően a jobb, maradunk ennél a példánál). Ekkor kitoljuk a csípőnket, pontosabban a medencénket a bal oldalra, ráültetjük a gyereket, beigazítjuk kétoldalt a lábait, a bal karunkkal megtámasztjuk a gyerek hátát, fenekét, tartva a súlyát. Ehhez a saját testsúlyunkat áttesszük a bal lábunkra, a felsőtestünket azonban jobbra húzzuk el. Így végigsorolva is rögtön kirí, hogy egy erőteljesen balra tolódott súlyponttal torzított helyzetet tartunk mindaddig, míg szükséges.

Első pillantásra is magától értetődő, hogy a teherviselő ízületek (boka, térd, csípő, váll) aránytalan egyoldalú terhelést kapnak. Mindehhez figyeljük meg a gerincünk helyzetét! A balra kitolt csípő és a jobbra ellensúlyozott felsőtest miatt a szimmetriatengelyben erőteljes törés keletkezik, vagyis a gerincünk ágyéki szakasza igencsak előnytelen helyzetbe igazodik. Ha a felsőtestünk jobbra dől, valószínűleg nem tartjuk jobbra ívelve vele a nyakunkat, fejünket sem, hanem visszaerőltetjük balra, függőleges alaphelyzetbe, ami újfent egy ellenirányú feszítést fog jelenteni, ezúttal a gerincünk nyaki szakaszán.

Ennek a vészhelyzetes megoldásnak a gyakorisága és esetleges huzamos időtartama mellett a fő probléma, hogy – még ha tudatosan próbálnánk is odafigyelni rá – nem igazán tudjuk váltogatni az oldalakat, hiszen a tevékenységek java részében nem segít rajtunk az ügyetlenebbik kezünk, vagyis a diszbalanszt eredményező pozíció gyakorlatilag rögzítve van. 

A függőleges síknak ez a többszöri megtörése óriási terhet ró a gerincünk kisízületeire, illetve a közöttük terhelődő porckorongokra. Emellett a nyíróerő mellett még borítékolhatók a mindennapos, nem épp gerincbarát mozgások, mint a napi sokszori hajolgatás játékért, leesett ruháért, illetve a nem megfelelő emeléstechnikával végrehajtott babaemelgetés, például a járókából, mély kiságyból. Nem csoda hát, ha az anyukák gerincének állapota rohamos romlásba kezd.

A derék-, csípő és hátfájdalmak okát látjuk tehát. Rosszabb esetben ezek a fájdalmak krónikussá válnak, porckorong-degeneráció indul el, mely sérvben végződik, esetleg húzódásokkal vagy sérülésekkel kell számolnunk.

Egy ennyire kényszerített girbegurba helyzetben ráadásul mélyen fekvő stabilizáló izmaink sem tudnak megfelelően dolgozni, hiszen a stabilizáció alapvetése az, hogy szimmetriahelyzetet igyekszünk létrehozni azáltal, hogy jobbra-balra igazítjuk a testsúlyunkat a kívánt mértékben. Azonban ha egy tartós súlypontáthelyezést berögzítünk az egyik oldalra, izmaink nem tudják ellátni a szükséges testsúlyáthelyezéseket, vagyis nem tudnak létrehozni stabil alaphelyzetet. Ennek eredményeképpen egyrészt sokkal könnyebben szerezhetünk sérülést sajnos egy-egy elbotlásnál, másrészt ha törzsünk nem stabil, akkor a használni kívánt jobb karunk helyzete sem az, vagyis ezt kompenzálandó állandó feszített izomtónussal fogjuk dolgoztatni, így annak a domináns oldalnak a környékén mind izomzatunk, mint vállízületünk sérülékenyebbé válik.

Mit tudunk tenni tehát? A legjobb, amit tehetünk magunkkal, hogy a spontaneitás közepette is vesszük a fáradságot és szimmetrikusan hordozunk, a megfelelő hordozóeszközzel elöl vagy hátul. Ha erre nincs lehetőség – például a szóban forgó gyermek ehhez már túl nagy –, akkor pedig nem vesszük csípőre.

Nyakba vétel

Folytatva az előző gondolatmenetet, a kisgyerek nyakba vétele szinte nem is tűnik annyira vészesnek, hiszen elsőre is látható, hogy szimmetrikus terhelésről beszélünk. Valóban, a probléma itt nem az oldalirányú diszbalansz lesz, azonban mégis óva intjük a legtöbb szülőt ettől a megoldástól is.

A nyaki gerincszakasz testünk tartóoszlopának legsérülékenyebb része, miközben idegrendszerünk és keringésünk szempontjából kiemelt fontosságú az egészséges működése. Ezt igen könnyen felboríthatja sajnos a rossz tartásból vagy nem megfelelő használatból eredő folyamatos terhelés, a legtipikusabb példákat és a felmerülő tüneteket ebben a cikkben szedtük össze.

Mi történik, ha nyakba vesszük a gyereket?

Fejünket kissé automatikusan előrehúzzuk – minél kevésbé ül stabilan a gyerek, annál inkább – amivel a nyak csigolyáira máris egyenlőtlen terhelést teszünk, esetleg vállunk és felső háti szakaszunk is domborodik, hogy „stabil” ülőhelyzetet teremtsünk a kis utasnak. Közben a gyerek hátulról átöleli a nyakunkat, mire automatikusan ellenoldali fokozott tónusba kapcsoljuk az izmainkat. Talán leírva is kiderül, mennyire sérülékennyé válnak máris ezek a feszített izmok, a húzódás igen könnyen bekövetkezik. A nyaki izomzat egyensúlyának felborulása pedig nem csupán a „szokásos” mozgásszervi fájdalmakat eredményezheti, de neurológiai és kardiológiai tüneteket is, úgymint szédülés, fejfájás, vérnyomás-ingadozás.

Természetesen létezik olyan edzett apuka, akinek a vállöve elbírja azt a terhet, amit a gyereke nyakban lovacskáztatása jelent. (Bár ebben az esetben is mérlegelni kell, hogy milyen testtömegű és tartású gyerekről beszélünk, milyen távon visszük így, milyen terepen, kell-e változtatni a törzsünk tartását, testünk súlypontját emiatt.) Az egyébként is statikus, ülőmunkás apáknak azonban érdemes komolyan mérlegelni, hogy bevállalják-e, hiszen a felső háti szakasz ülőmunkában kialakult fiziológiás elváltozásaihoz – melynek összefoglaló neve felső keresztezett szindróma –, legkevésbé erre a terhelésre van szükség.

A nyakba ültetés hosszú távon az így hordozott gyerek gerincének sem ideális, hiszen a puszta vállakon a medence helyzete és a gerinc tartása sem stabilizálható, illetve a kis váll és kar erőltetése a kapaszkodás miatt szintén rossz tartáshoz vezethet. Végül, de nem utolsósorban megemlítenénk azt is, hogy egy esetleges megbotlás vagy baleset esetén a gyerekre nézve a nyakból esés elég komoly következményekkel járhat.

Vegyük figyelembe tehát:

• Ha mindenképp a nyakunkba akarjuk ültetni a gyereket, igyekezzünk őt előbb egy magasabb alapra emelni, hogy minél kevésbé kelljen emelni. Ne derékból emeljünk, hanem stabilan tartott törzsünkkel combból, illetve karokkal.
• Mérlegeljük, hogy mennyi időt töltünk gyerekkel a nyakban, biztosan megfelelő-e az erőnlétünk arra, hogy az ő testsúlyát és mozgékonyságát bevállaljuk.
• Ha eleve fáradtak vagyunk vagy időszakos nyaki panaszaink vannak (túlórák a képernyő előtt, „elaludt” nyak), ne vállaljuk be ezt a terhelést.
• A terhelés után nyújtsuk le izmainkat, vagy végezzünk masszázst.
• Bár létezik nyakban hordozást könnyítő eszköz is, az leginkább a gyermek fent említett rossz üléstartását hivatott semlegesíteni, a terhet viselő személy számára jelentős ergonómiai könnyítéssel nem jár.

Bármennyire is felkészületlenül ér bennünket tehát egy-egy váratlan szituáció, minden esetben mérlegeljük, hogy az aktuális mozgásszervi állapotunk alkalmas-e arra, hogy a csípőnkre vagy nyakunkba kapjuk a gyereket: igyekezzünk fokozott óvatossággal eljárni ebben az esetben az egyéb tevékenységeink tekintetében, és amennyire csak lehet, limitáljuk az így töltött időt! Készüljünk inkább a célszemély testalkatának, korának, testtömegének megfelelő ergonomikus hordozóeszközzel, hiszen az elöl vagy hátul hordozás mindenkinek egészségesebb és biztonságosabb alternatíva. Ennek kiválasztásában számos szakértő hordozási tanácsadó tud nekünk segíteni. Fájdalmak, panaszok esetén pedig minél hamarabb forduljunk mozgásterápiás szakemberhez!