Fűző, alakformáló, haskötő: bármi jöhet, csak ne szokj rá!

Bagyinka Tímea
GettyImages-103014817

Fűző, alakformáló fehérnemű, haskötő – avagy a láthatatlan segítség. Működési elvükben hasonlóak, alkalmazási területük viszont különböző. Használatuk gyakran javasolt, néha viszont kifejezetten ellenjavallt. Tudd meg, mikor és hogyan viseld ezeket!

A fűző sok gondot okozott
A fűző sok gondot okozottdarkbird77 / Getty Images Hungary

A fűző használata a 16. századtól vált népszerűvé. Eleinte státuszszimbólumnak számított, viselése csak a felsőbb osztályok hölgyeinek a kiváltsága lehetett, és kizárólag a karcsúbb megjelenést szolgálta. Később azonban szélesebb körökben is elterjedt, sőt még a férfiak szekrényeiben is meglapult ez a kényelmetlen ruhadarab. Feljegyzésekből tudhatjuk, hogy a gyógyítók és az orvosok fűzőről alkotott véleménye már ebben az időben is erősen megosztó volt. A támogatókkal szemben voltak szakemberek, akik egyenesen öngyilkosságnak titulálták ezt a hiúsági hóbortot. 

19. századi kutatók már tanulmányokkal bizonyították, hogy a fűző viselése gerincferdülést, emésztési zavarokat és méhsüllyedést okozhat, tartós alkalmazása pedig jelentősen gyengíti a has és a hát izomzatát.

Az alakformálókkal csak óvatosan!
Az alakformálókkal csak óvatosan!Irina Knyazeva / Getty Images Hungary

A fűző szolidabb változataként az utóbbi években a hasleszorító vagy alakformáló fehérnemű vált népszerűvé. Ez amellett, hogy néhány mérettel kisebbnek mutatja a viselőjét, a hasüreget közben extrém nyomás alatt tartja. Gyakori és tartós használata közben romlik a keringés, visszerek, visszérgyulladások, trombózis, sőt, aranyér is előfordulhat. Lassul az anyagcsere, az emésztés felborulhat, haspuffadás és reflux is kialakulhat. Az izmainkra gyakorolt hatása sem túl kedvező, pont mint elődje, lustítja a has- és a hátizmokat. 

A fűzőtől és az alakformáló fehérneműtől meg kell különböztetni a haskötőt.

Működési elvük hasonló, utóbbi alkalmazása azonban nem csupán esztétikai élményt ad, viselése kifejezetten javasolt bizonyos élethelyzetekben. Ilyenkor is fontos azonban arra figyelni, milyen gyakran és milyen hosszan használható a hastámasz mint külső segítség.

Várandósság alatt – Használd bátran!

Az áldott állapotnak is vannak nehezebb pillanatai. A test hatalmas átalakuláson megy keresztül. Ahogy fejlődik a magzat, úgy nő a pocak is, a test súlyközéppontja előrébb helyeződik, ami miatt megváltozik az izmok optimális hosszfeszülése. Egyes izmok megnyúlnak, míg mások rövidülnek.

Ez sok esetben különösen megterheli a gerincet, a medencét, és a fokozott nyomás miatt jelentékeny vagy jelentős fájdalommal is jár. Ebben az esetben mindenképpen javasolt a külső segítség valamilyen kényelmes haskötő formájában. Persze csak akkor, ha mozgásban van a test, otthon, munkában vagy séta közben. Nyugalmi helyzetben nincs rá szükség. A hastámasz célja itt a tehermentesítés a fokozott terhelés alatt, egészen a várandósság végéig.

A várandósság alatt sokat segíthet
A várandósság alatt sokat segíthetMykola Sosiukin / Getty Images Hungary

Szülés után – Használd, de ne szokj rá!

A baba megszületése után, akár természetes úton jött világra, akár császármetszéssel, a testben elindul a visszarendeződés. A súlyvesztés következtében visszaáll az eredeti állapot, elkezdődik az izmok regenerációs folyamata is. Jó esetben. Néha viszont ilyenkor is elkél a segítség.

Természetes szülés közben a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is sérülhet a gát területe, császármetszés után pedig marad a has alján egy heg, amely lehet panaszmentes, de lehet teljesen érzéketlen vagy fájdalmas is. Ami pedig a helyzetet színezi, hogy ilyenkor szinte egész nap – és akár egész éjjel is – kezedben tartasz egy csöppséget, hordozod, emeled, leteszed, felveszed, és akinek súlygyarapodásának mértéke nem feltétlenül követi a te fejlődésed tempóját. Így válhatnak fájdalmassá a mindennapok. Ilyenkor is nagyon hasznos lehet a haskötő használata. Viszont itt már fontos azt tudnod, hogy nem ez a végső megoldás. Pillanatnyi megkönnyebbülést és gyors segítséget kaphatsz a hastámasztól, de ha rászoksz viselésére, számolj azzal, hogy az izmaid munkavégzés hiányában renyhülni fognak, és állapotuk minden haskötős nap után rosszabb lesz. Vedd észre a tested üzenetét, hogy dolgoznod kell a problémával. Fordíts kiemelt figyelmet a gát területének erősítésére, a császárheged miatt tanulj hegkezelést, a has- és hátizmaidnak erősítése miatt pedig végezz speciális, szülés utáni tornát. Ha elkezdesz magaddal foglalkozni, napról napra érezni fogod saját izmaid és tested erejét.

Hasfali műtétek után

Ilyenkor is gyakran elengedhetetlen a haskötő használata, ahogy a kezelőorvos elrendeli. A műtéti sebnek van egy gyógyulási ideje, ezalatt kímélni szükséges a területet, viszont a mindennapi mozgás során, még ha ez a mozgás nem is sport, csak a napi rutin része, az izmaink a has területén folyamatos mozgásban vannak. Ezért jó a rögzítés ilyen esetben. Védelmet ad. Viszont az elsődleges cél ebben az élethelyzetben is a haskötő mielőbbi elhagyása és a műtött terület megfelelő rehabilitációja. Haskötőben tornázni teljesen felesleges. Olyan feladatokat kell választani, ahol mind a gyakorlat típusa, mind pozicionálása megfelelő terhelést és intenzitást biztosít. A fokozatosan bevezetett erősítő edzés a kulcs az izmok fejlődéséhez. Rendszeres mozgás mellett tudatosan és napról napra növelhető a haskötő nélkül töltött órák száma.

Bagyinka Tímea

A szerzőnk sportrehabilitációs és rekreációs szakember, Rectus diastasis master trainer, a LoveYourBelly módszer kidolgozója. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek