Október elején jó esetben reggelente még 7 és 9 fok között van a hőmérséklet. A szerencsésebbek otthon már fűtenek, akik még nem, már dideregnek esténként és a kora reggeli készülődés közben. A hűvös nem elviselhetetlen, de már most sem esik jól.
Koncentrálni is nehezebb lesz
Az iskolások közül talán azok a szerencsésebbek, akiknek nem testnevelésórával kezdődik a nap. A legtöbb tornaterem ugyanis reggel még hideg, ahogyan az öltözők is. A tanterem sem kivétel, oda is bekúszott már a hideg, ott is alacsonyabb még a hőmérséklet, de legalább lehet vastag pulóverben ülni.

És hogy mi lesz majd télen, ha a kinti hideg miatt jobban visszahűlnek a termek, és a fűtés sem fogja komfortosra felmelegíteni a helyiségeket? Mi lesz akkor, ha a szabályozás szerint az általános iskolákban 20, a középiskolákban pedig 18 fokig lehet felfűteni az intézményeket? Egy biztos, a gyerekek a jelenleginél még jobban fognak fázni, ami dr. Mangó Gabriella háziorvos szerint akár a tanulás, a figyelem és a koncentráció rovására is mehet majd.
„Ha hosszú ideig vagyunk kénytelenek hidegben vagy temperáló fűtési körülmények között lenni, átfáznak a gerinctartó izmaink, a végtagjaink, emiatt a kisgyerekeknek gondot okozhat akár a ceruzafogás is.”
A doktornő szerint célszerű lenne emiatt akár az órarendeket is úgy átalakítani, hogy a nap elején ne kelljen nagyon sokat írni. De memóriaproblémákat is okozhat a hűvösben ücsörgés. „A 20 fok rétegesen felöltözve nem jelent problémát, a 18 már bizony okozhat gondokat, ha valaki nincs rendesen, melegen felöltözve. Főleg, ha a szünetben rohangálnak a gyerekek a folyosón, megizzadnak, és vizes tarkóval, ruhával ülnek le a következő órára, nagyobb az esélye, hogy megfáznak. A hideg ráadásul csökkenti az immunitásunkat, hajlamosabbak lehetünk felső légúti megbetegedésre vagy húgyúti fertőzésekre" – figyelmeztet a szakember.
A jogszabály szerint is kevés a 18 fok
Az ülőmunkát végzők is meg fogják érezni a 18, de még a 20 fokot is. Ebben az esetben ugyanis a fizikai munkával ellentétben csak csekély hőt termel a szervezet. Ráadásul a nőknek és a férfiaknak is más a hőérzete, és még az anyagcseréjük is másként működik. A nőké lassabb, a férfiaké gyorsabb, ami több hőt termel. Ezért is van az, hogy a nők már olyan hőfoknál is fáznak, amit a férfiak többsége még nem érez hidegnek.

A magyar jogszabályok szerint egyébként ülőmunkánál, szellemi munkánál 20–22 fokot, könnyű fizikai munkánál 18–22 fokot, közepesen nehéz fizikai munka esetén 14–18 fokot, nehéz fizikai munka esetén pedig 12–14 Celsius-fokot kell biztosítania a munkáltatónak. Tehát ha a közintézményekben, közhivatalokban, állami cégeknél végzett szellemi munkát nézzük, akkor a tervezett 18 fok kevés lesz nemcsak érzetre, hanem még a jogszabályok szerint is.
Praktikák, hogy melegen tartsuk magunkat
Dr. Mangó Gabriella azt javasolja, az iskolában és a munkahelyen is mindenképpen öltözzünk vastagabban és rétegesen. Hogyha kell, akkor a nadrág alá is vegyünk harisnyát vagy aláöltözőt.
Az iskolai testnevelési órán ne egy szál rövid ujjú pólóban tornázzanak a gyerekek, hanem vegyenek fel hosszú ujjú pólót is. Az izzasztó óra után a zuhanyzás helyett használjanak a gyerekek higiéniai kendőt.
Az iskolapadban és az ülőmunkát végzők feneke alatt legyen párna, hogy ne legyenek húgyúti felfázások és állandó vesegyulladások.
„Tizennégy-tizenhat éves kortól a tőzegáfonya szedhető megelőzésre, vagy ha baj van, akkor akár kisvirágú füzike is használható kapszula vagy gyógytea formájában. Ha komoly a probléma, akkor azonban a laborban elkerülhetetlen lesz a vizeletvizsgálat – mondja a háziorvos, hozzátéve: – A szerves cink 14 éves kortól adható, habár nem vagyok a gyerekkori étrend-kiegészítők szedésének a híve, de ez a korosztály már átmenetnek tekinthető a gyerekek és a felnőttek között. Az immunerősítés érdekében erősen javasolt a bélflórajavítás is. De a D-vitaminról se feledkezzünk meg! A kicsiknek csepp formájában adható, nyolcéves kortól háromnaponta 2000 NE, tízéves kortól két-három naponta 3000 NE, tizennégy éves kortól 2000–3000 NE sem lesz sok naponta.”
Tea, kesztyű, pulóver
A doktornő arra kéri a tanárokat, hogy minden fél órában öt perc laza átmozgatással segítsék a gyerekek végtagjainak keringését, így a ceruzát is jobban tudják majd fogni, az agyuk is jobban fog majd. Dr. Mangó Gabriella szerint lehet, hogy a csengetési renden is módosítani kellene, és még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a testnevelésórákat sétákká változtassák, mert ahhoz nem kellene levetkőzni, átöltözni.
Ha kell, akkor viseljünk vékony kesztyűt, meleg pulóvereket, és kortyolgassunk meleg teát a tanórák alatt és munka közben is. A háziorvos szerint meleg teát fölösleges otthonról cipelni, hiszen két óra alatt szoba-hőmérsékletű lesz.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés