Ha fogyni szeretnél, nemcsak a gyorsételekről kell leszoknod, de az Instagram-posztolásról is

Előfordult már veled, hogy épp nem jóllakva ültél le a közösségi oldalakat böngészni? Ha követsz legalább egyvalakit, aki gusztusos kajafotókat oszt meg, tudod, milyen gyorsan farkaséhessé válsz a látványtól.

Nem véletlenül aggatják ezekre a fotókra a foodporn hashtaget: a könnyen elkészíthető, mindenkire ugyanolyan hatást gyakorló, profi képek azonnali vágyat generálnak. Ahogy egy férfi megkíván egy szépen fényképezett nőt, úgy indul be a nyálelválasztásunk a gusztusos ételek fényképei láttán. S azon kapjuk magunkat, hogy korog a gyomrunk. Ezzel még nem lenne semmi baj, ha hízókúráznánk. Ám azok, akik tudatosan éppen megszabadulni igyekeznek pár kilótól, alaposan megnehezíthetik a saját helyzetüket.

Szögezzük le egyértelműen: semmi baj azzal, ha valaki nagyszerűen főz és ezt meg is mutatja országnak-világnak. Ha ehhez jól érthető receptek járnak, az ételek pedig bármikor egyszerűen összedobhatók – khm, Asszonypajtás –, akkor maga az oldal rég túlmutatott önmagán, és nem öncélúan működik. Nem véletlen, hogy ma már nem a szakácskönyveket bújjuk, ha ihletet szeretnénk meríteni az esti vacsora megkomponálásához: a közösségi oldalakon sokkal egyszerűbben vadászunk receptek után, a képek és a részletes leírások pedig megkönnyítik a kezdő kukták dolgát is.

Az ételek fényképezése mindennapos tevékenység, de az instagramozás és a fogyás nem mindig barátok
Az ételek fényképezése mindennapos tevékenység, de az instagramozás és a fogyás nem mindig barátokpicture alliance / Getty Images Hungary

Ami szép a képen, az háj a testünkön

Ugyanakkor az étel megkomponálása és Instagram-baráttá tétele gyakran rengeteg plusz kalóriát jelent. Mert egy adag palacsinta fényképét nem fogják több ezren lekattintani. Akkor már kidekorálod a tányért, teszel mellé egy gombóc fagyit, megszórod valami kalóriadús, ehető édességgel, juharszirupot csorgatsz rá, még egy fajta szószt készítesz hozzá. S az eredetileg szénhidrátcsökkentett lisztből, kevés cukorral készített palacsinta így már felér egy szelet tortával. Ugyanezt bármelyik másik tálnyi étellel el tudjuk játszani, hacsak nem ehető salátaleveleket és más egészséges összetevőket használunk dekorcélokra. A folyamatot a 26 éves életmódblogger, Amanda Meixner mutatta meg: mennyi lenne az ideális adag zabkása számára, és hogy néz ki ugyanez az étel látványosabban, több mint duplaannyi kalóriát jelentve. 

S ki az, aki egy ilyen szépen feldíszített zabkását ne maga enne meg minden körítéssel együtt? Néha-néha belefér, de ha azon tűnődsz, vajon miért nem olvadnak rólad a kilók, miközben sportolsz és egészségesen étkezel, vizsgáld meg, nem túlzod-e el az adagokat és a körítést a szép fényképek kedvéért. Annak is érdemes utánanézni, miért pont ételeket fotóznak az emberek.

Mindenki másért csinálja: az ételfotózás háttere

A 360i digitális marketingügynökség adatai szerint a kajafotók negyede azért születik, mert a felhasználók dokumentálni kívánják a mindennapjaikat a nyilvánosság számára. Az ínyenc ételekről készített felvételekkel azok szeretnek előrukkolni, akik amúgy is imádják fényezni az életüket, azaz az a céljük, hogy pozitívabb fényben tűnjenek fel. Az összes gasztrofénykép 22 százalékát azok készítik, akik büszkék saját készítésű ételeikre, és örömmel fogadják az elismerő lájkokat. A foodporn jellegű ételfotókat pedig akár imádságnak is értelmezhetjük. A fényképezés, a megfelelő szög megkeresése, a filterezés mind egyfajta modern rituálé, ami megnöveli az étvágyat és örömtelibbé teszi az étkezést.

Akár segítség is lehet, ha jól csinálod

A jól megkomponált ételfotóknak még egy dokumentált mellékhatása van: jóízűnek tüntetik fel azt is, amit annyira egyébként nem szeretünk. Ez saláták, zöldségek, gyümölcsök esetében előny, ám ha édességekről van szó, már kevésbé. Márpedig az Instagramon a pizza, a fánk, a hot dog, a hamburger vagy a steak az egyik legnépszerűbb fényképalapanyag. Ezen persze sokat árnyalnak az életmódbloggerek, akik gusztusosan tudnak tálalni bármilyen fogyókúrás ételt. Ha le szeretnénk adni a súlyunkból, érdemes inkább ezeket nézegetni. A fényképezés pedig – megosztási kötelezettség és önbecsapás nélkül – abban lehet segítségünkre, hogy átlássuk, mi mindent is eszünk egy nap. Sőt egy 2017-es kutatás szerint az online vezetett őszinte kajanapló segíthet az egészséges életmód melletti kitartásban, hiszen barátaink folyamatosan pozitív visszajelzéseket küldenek arról, ha megfelelően étkezünk.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek