Ebben különbözik a nők és férfiak testbeszéde flörtölés közben

GettyImages-875753098

Az ismerkedéskor könnyebben kifürkészheted a másik fél szándékait, ha megtanulsz olvasni a jelekből. Ezek azonban mindkét nemnél különbözőek lehetnek.

Miközben az emberi kommunikáció során 55 százalékban nonverbális jelekkel üzenünk, addig a hangtónusnak 38 százalékban, a kimondott szavaknak pedig csupán 7 százalékban van jelentősége. Ez azt jelenti, hogy a flörtölésnél nagyrészt a testbeszéden múlik a siker, tehát bármilyen jó is a szöveged, azzal önmagában nem feltétlenül tudsz érvényesülni.

Milyen jeleket küldenek a nők?

A nőknek széles körű eszköztár áll rendelkezésükre, amivel kifejezhetik, ha valaki tetszik nekik, anélkül hogy egy szót is szólnának. Lássuk, hogy a HowStuffWorks szerint melyek a leggyakoribb jelek:

  • Ha a nő csábító pillantásokat vet a férfira, az biztos jele annak, hogy érdeklődik iránta.
  • Amikor a nő végighúzza az ujjait a borospohár peremén, játékosan forgatja a kezében lévő tollat, masszírozni kezdi a nyakát, vállát, vagy egy pillanatra megérinti vagy megszorítja a férfi kezét, az megint csak szimpátiát fejezi ki.
  • A haj birizgálása, csavargatása, dobálása vagy fül mögé simítása közismert jele a nők flörtölési szándékának.
  • Az ajkak nyalogatása, harapdálása vagy kirúzsozása kitűnő lehetőség a nő számára, hogy felhívja magára a férfi figyelmét.
  • Sharon Stone nem véletlenül tette keresztbe és tárta szét a lábát az Elemi ösztön című filmben. Erre már egyértelműen azt lehet mondani, hogy felhívás a keringőre.
  • Ha a nő a bárpultnál ülve kibújik a magas sarkújából, netán a lábfején egyensúlyozik vele, akkor valószínűleg nem csak barátkozni akar.
  • És persze ott a mosoly. Ha a nő széles mosolyt villant a férfi felé, akkor jó eséllyel nyitott a társaságára.
A szemkontaktus mindig jó jel
A szemkontaktus mindig jó jelGpointstudio / Getty Images Hungary

Milyen jeleket küldenek a férfiak?

A férfiaknak ugyanúgy megvannak a saját eszközeik a csábításhoz. Ha például a férfi társaságban van, akkor jellemző, hogy feláll, vagy akár csípőre is teszi a kezét, hogy jobban kitűnjön. Amikor a férfi flörtölni akar, a fizikai megjelenés ugyanolyan fontos lehet számára, mint a nőknek, ezért ellenőrizheti a frizuráját, megigazíthatja a mandzsettagombját, kisimíthatja az ingét vagy a tükörbe nézhet, hogy megbizonyosodjon róla, kellőképpen megnyerő-e külseje. Itt van néhány további beszédes jel:

  • Ha a férfi a nő felé nézve felhúzza a szemöldökét, akkor flörtölni akar.
  • Ha a férfi „véletlenül” beleütközik a nőbe a mosdóba menet, az nem biztos, hogy véletlen: talán csak így akar kontaktust létesíteni.
  • Amikor a férfi kiegyenesíti, simogatja vagy meglazítja nyakkendőjét, azzal azt üzeni a nőnek, hogy kellemesen érzi magát vele.
  • Egy másik jele annak, ha a férfi flörtölni akar, hogy elmozdítja székét vagy testét, hogy közelebb kerüljön beszélgetőpartneréhez. Főleg, ha közben egy pimasz mosolyt is elereszt.
  • A flört során a férfi is igyekszik minden alkalmat megragadni, hogy lopva megérintse a nő karját, hátát, térdét vagy vállát (ezzel érdemes óvatosnak lenni, mert könnyű átlépni azt a bizonyos határt).
  • Az érdeklődő férfi gondoskodik róla, hogy a testbeszéde nyitott legyen (a nők is ezt teszik). Ez azt jelenti, hogy nem fordul el és nem teszi keresztbe a karját, mintha érdektelen lenne – épp ellenkezőleg.
Egymás mozdulatainak „utánzása” szimpátiára utalhat
Egymás mozdulatainak „utánzása” szimpátiára utalhatVioletaStoimenova / Getty Images Hungary

Egyezményes jelek

Ha az egyik fél másolni kezdi a másik mozdulatait, viselkedését – például néhány másodperccel később ugyanúgy keresztbe teszi a lábát, vagy a pezsgőspohár után nyúl –, az szimpátiát kelthet kiszemeltjében, függetlenül attól, hogy ezt akaratlanul vagy szándékosan teszi-e. A flörtölés első számú eszköze azonban mindkét nemnél a szemkontaktus. Ennek számos formája lehet. Ha valaki a szoba túlsó oldaláról figyel, és félrekapja a tekintetét, amikor néhányszor visszanézel rá, akkor valószínűleg bejössz neki. Jellemző még a hosszú, mély pillantás is, amely romantikus vagy szexuális vágyat jelezhet. Sok férfi számára éppen a szemkontaktus adja meg a kezdőlökést, hogy közeledjen a nőhöz, így ez lehet az első és legfontosabb lépés a sikeres ismerkedés felé.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra