A legfrissebb amerikai adatok szerint az emlő-, vastagbél-, vese- és méhrákos esetek száma nő aggasztóan a fiatalabbak körében – írja a Euronews.
Egy, az amerikai kormány megrendelte kutatásban kétmillió olyan rákos beteg adatait vizsgálták, akiket 15-49 éves koruk közt diagnosztizáltak a betegséggel 2010-2019 között. Összesen 33 ráktípus fordult elő körükben, ebből 14 olyan volt, amely valamelyik életkori csoportban növekedést mutatott.
A korán jelentkező rákos megbetegedések mintegy 63 százaléka alakult ki nőknél.

Így nőtt a fiataloknál a rákos betegségek száma
A kutatók azt vizsgálták, hogy a 2010-es adatok alapján milyen számok voltak várhatók 2019-ben, ennek alapján pedig mennyi többletet jelentő esetet találnak. Legnagyobb mértékben a mellrákos esetek száma nőtt, 4800 esettel. Ezt a vastagbélrák (2000 eset), a veserák (1800 eset) és a méhtesti rák (1200 eset) követte.
A fiatal felnőtteknél a legtöbb rákos megbetegedés halálozási aránya nem emelkedett, bár a vastagbél-, méh- és hererák esetében ez nem igaz.
Azt egyelőre nem tudni, mitől nőhetett meg a daganatos megbetegedések száma a fiatal felnőtteknél: hipotézisek ugyanakkor léteznek, ezek egyike a túlsúly szerepét firtatja. Az is hozzájárulhat a számok növekedéshez, hogy a diagnosztikus ás szűrővizsgálati lehetőségek egyre jobbak, így akár az is elképzelhető, hogy egyszerűen több esetre bukkannak rá hamarabb.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés