Nem fogyasztasz ebből a vitaminból eleget? Akár demenciához is vezethet

GettyImages-853915396

Talán nincs még egy olyan vitamin, mely annyira ismert lenne, mint az angolkór és a csontritkulás ellenszereként ismert D-vitamin. Amellett, hogy nyilvánvalóan jótékony hatással van a szervezet vázrendszerére, az Alzheimer-kór és a demencia megelőzéséhez is szükségünk van rá.

55 millió embert érint világszerte a demencia, és ez a szám a kutatók szerint folyamatosan emelkedő tendenciát mutat. Egyre több vizsgálatot végeznek annak érdekében, hogy kiderüljön, mi az oka, és hogyan lehet megelőzni a már népbetegséggé vált időskori szellemi leépülést. Meglepő módon kiderült, van olyan vitamin, ami az agy kognitív funkcióit javítja.

Amerikai és brit vizsgálatok is egyöntetűen arra az eredményre jutottak az elmúlt két év során lezárult vizsgálataikban, hogy a D-vitamin-szint és az agy egészsége között komoly összefüggés van. Az elmúlt évek során fenyegető koronavírusos időszakban az is bebizonyosodott, hogy a szervezet immunitásának megfelelő működése is nagymértékben eme vitamin fogyasztásának köszönhető.

A D-vitamin a csontjaink megfelelő fejlődése mellett az agyunkra is hatással van, a demencia is elkerülhető, ha eleget eszünk belőle
A D-vitamin a csontjaink megfelelő fejlődése mellett az agyunkra is hatással van, a demencia is elkerülhető, ha eleget eszünk belőleCatherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

Csak a napsütés számít?

A XX. század eleji Angliában egyre több gyermeket érintett a D-vitamin megfelelő mennyiségének híján kialakuló angolkór. A betegséget az első évek során kialakuló, a csontrendszert érintő deformitások jellemzik. A vitaminhiányos gyermekek csontfejlődése ilyenkor nem megfelelően zajlik. Amikor rájöttek, mi állhat a furcsán növekvő végtagok hátterében, világszerte elkezdtek figyelni már újszülöttkortól a megfelelő D-vitamin-bevitelre, melyet injekciókkal, illetve szájon át bevehető készítményekkel igyekeznek azóta is pótolni. A helyi sajátosságokhoz mérten, a napsütéses órák számát és a táplálékok vitamintartalmát összevetve, jelenleg Magyarországon 18 éves korig napi 1000 NE D-vitaminra van szüksége a megfelelő fejlődéshez, felnőttek esetében a napi adag ennek a duplája. 

Az, hogy az első években ezt csepp formájában napról napra odaadjuk csecsemőinknek, egyértelmű, de tegye fel a kezét bátran az, aki a kamasz gyermekénél is ügyel erre, hát még saját magánál! A növekedés lezárulta ugyanis nem azt jelenti, hogy soha többet nem kell a D-vitamin-háztartásunkkal foglalkoznunk. Mégis nagyon kevés azok száma, akik – hacsak nem kifejezetten egészségtudatosak, vagy a családi környezetben nincs csontritkulással élő rokon – rendszeresen fogyasztanának belőle.

A D-vitamin zsírban oldódó vitamin, képes elraktározódni a szervezetben. Segíti a csontok megerősödéséhez elengedhetetlen kalcium és foszfor felszívódását, illetve az immunválasz kialakulását is támogatja. A brit kutatás szerint pedig hosszú távon a szellemi egészséget is támogatja. A több mint tíz évig tartó utánkövetéses vizsgálat eredményeképp ugyanis kijelenthetjük, hogy mind a demencia, mind a stroke elkerülésében hatalmas szerepe van etnikai hovatartozástól és iskolázottságtól függetlenül. 

Közel félmillió 35 év feletti, különböző etnicitású felnőtt teljes egészségügyi profiljának vizsgálata mellett arra jutottak a szigetország tudósai, hogy a napfényes levegőn töltött idő, illetve a telített zsírsavakban gazdag táplálkozás az, ami rendkívüli módon befolyással van időskorunk kezdetén az agyunk működésére. 

A vizsgálatokon fény derült a vitamin és a demencia kapcsolatára
A vizsgálatokon fény derült a vitamin és a demencia kapcsolatáragilaxia / Getty Images Hungary

A demencia mára olyan népbetegséggé vált, mely tízmilliók utolsó éveit-évtizedeit keseríti meg, családjukra, közvetlen lakókörnyezetükre és a helyi egészségügyi ellátásra gyakorolt hatásukról nem is beszélve. 

A kutatás szerint azoknál, akik megfelelő D-vitamin-mennyiséget vittek be rendszeresen a szervezetükbe, mérhetően magasabb volt az agyi ingerületátvivő sejtek száma és kapacitása. MR-vizsgálati eredmények alátámasztották azt a feltételezést is, mely szerint ennek közvetlen hatása van a demencia elkerülésére, de nem csak ezt sikerült az angolkórt is okozó hiánybetegséggel összefüggésbe hozniuk.

Ha kellő mennyiségű D-vitamint fogyasztunk életünk során, a stroke-ot is elkerülhetjük!

De nem csupán tabletta formájában juttathatod a szervezetedbe ezt a sokoldalú vitamint. Bár biztosan szükség lesz táplálékkiegészítőkre is, olyan magas D-vitamin-tartalmú élelmiszerek fogyasztásával támogathatod az egészséged, mint a gomba, a tengeri halak, a máj, a tojás, a tej és tejtermékek, a zabpehely és a narancsdzsúsz.

A gombák gazdagok D-vitaminban
A gombák gazdagok D-vitaminbanLiudmila Chernetska / Getty Images Hungary

Napfényes kalaposok

A gomba talán ezek közül a legérdekesebb abból a szempontból, hogy a többi étel esetén azért belénk nevelődött, hogy mennyire fontos sok egyéb okból a fogyasztása, a gombák viszont általában a növényfélék földönkívülijeként vannak számontartva. (Valójában nem növények, hanem az élőlények külön országát képviselik.) Annak ellenére, hogy B- és D- vitaminban is gazdagok, sőt a szelén- és a vastartalmuk is magas, tartja magát azon szemlélet, hogy nehezen emészthetőek. Pedig a növények többségéhez képest jobbak abban, hogy a napsütés segítségével a vitaminokat megkössék. Ha sötétben termesztik is, egy fejnyi csiperke például a napi ajánlott D-vitamin-mennyiség tizedét képes a szervezetünk számára biztosítani.

A természetben szedett, ellenőrzött fajták viszont kalaponként a hússzorosát is tartalmazhatják egy felnőtt napi szükségletének! 

Érdemes tehát a csiperkén túl is megkóstolni ezeket a változatos fehérjeforrásokat, a shiitake, a fafüle, a hazai fajták közül pedig a laska, a pöfeteg, a rókagomba vagy az ördögszekér alkalmankénti fogyasztása egyaránt segíthet az agyunk edzettségét megőrizni időskorunkra is.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra