Megvan a pontos szám: ha ennél kevesebbet alszol, hamarabb meghalhatsz

GettyImages-113917262

Kutatók szerint több krónikus szívprobléma kialakulását megelőzheti a megfelelő mennyiségű alvás.

Az ötven év fölöttiek körében végzett kutatás arra jutott, egy bizonyos mennyiségű alvásnál több egyértelműen csökkenti bizonyos betegségek kialakulásának esélyét, illetve növelheti a korai halálozás rizikóját is: jobb, ha te is arra törekszel, hogy legalább ennyit aludj minden éjjel!

Az alvás nemcsak a testet, hanem a lelket is megújítja, felfrissíti: ez a tény már régóta ismert, most azonban az is kiderült, szívünk szempontjából hány órányi pihenésre van szükségünk nap mint nap. 

Nem, a kávé ezt nem váltja ki – a megfelelő mennyiségű alvás a korai halálozás megelőzésére is jó
Nem, a kávé ezt nem váltja ki – a megfelelő mennyiségű alvás a korai halálozás megelőzésére is jóShotPrime / Getty Images Hungary

Egy kutatásban 8000 felnőttet kértek arra, naplózza, mennyit alszik, néhány résztvevőt pedig elláttak egy az alvást is mérő karkötővel is. 

A résztvevők egészségét két évtizeden át követték nyomon, a diabétesz, a rák, illetve a szívbetegségek kialakulását is figyelték esetükben.

A PLoS Medicine kutatás a következő eredményre jutott:

  • Az 50 éves koruk körül öt órát vagy annál kevesebbet alvók esetében 30 százalékkal nagyobb volt több betegség kockázata, mint azoknál, akik hét órát aludtak.
  • Az öt óránál rövidebb alvás 50 éves korban a vizsgált időszak alatt a halálozás magasabb kockázatával is összefüggésbe hozható volt, ami főként a krónikus betegségek megnövekedett kockázatával függött össze.

Tehát öt óránál kisebb alvásmennyiséggel ne érd be te sem egészséged érdekében: az ideális 7-8 óra lehet.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek