Amikor a férfi egy szerencsétlenség folytán tolószékbe kényszerült, nemcsak a járásra, de egyúttal a beszédre való képességét is elvesztette, ám most újra megszólalhatott – írta meg a New Scientist.
A lebénult férfi nem is akárhogyan szólalt meg: a Kaliforniai Egyetem professzorai lényegében egy számítógépet ültettek a férfi agyába, amely elektródákon keresztül olvassa le az idegi aktivitást. Ezután azonnali beszédhangokat generál, hűen tükrüzve a kívánt hangmagasságot, hanglejtést és hangsúlyt is. A technológia még fejlesztésre szorul, hogy a beszéd minél könnyebben érthető legyen, de már így is felhőtlen boldogságot okoz a férfinak.
Így tette képessé az AI a férfit a beszédre
Azok a neuroprotézisek, melyek a beszédet állítják helyre, már eddig is léteztek, az agyi aktivitást beszéddé váló alakítása azonban több másodpercet vesz igénybe, ami megnehezíti a kommunikációt. Annak érdekében, hogy a beszéd élethűbb legyen, a Kaliforniai Egyetem szakemberei 256 elektródát ültettek be a lebénult férfi agyába – méghozzá azokra a területekre, amelyek a beszédhez kapcsolódó arcizmokat irányítják.
Az orvosok ezután szavakat írtak ki egy képernyőre a férfinak, akinek meg kellett próbálni kimondani azokat. Közben megfigyelték agyi aktivitását, hogy minél gazdagabb és több hanglejtéssel legyen képes kommunikálni.
A vizsgálat után az adatokat egy mesterséges intelligencia modellbe táplálták. Ezt arra képezték ki, hogy az agyi aktivitás bizonyos mintázatait összekapcsolja a szavakkal és hanglejtésekkel, amit ki akar fejezni. Mindezek alapján a gép az agyi jelekből élethű beszédet generál.
Már énekelni is tud
A kutatás másik részében a férfinak meg kellett próbálnia énekelni. A modell dekódolta, hogy milyen hangmagasságon próbál énekelni, majd ennek megfelelően módosította az előállított hangokat, vagyis a kísérlet sikerrel járt.
Az UC Davis egyik professzora kiemelte, hogy munkájuk révén egy rendkívül intelligens férfinak adtak új lehetőséget,
aki a bénultságtól képes volt eljutni odáig, hogy kommunikáljon és teljes munkaidőben dolgozzon.
Ha kíváncsi vagy, hogy védené meg a magyarokat a kormány a mesterséges intelligenciától, olvasd el ezt a cikkünket!

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés