Cholnoky Sára szörfös olimpikon: aki egyszer ráérez az ízére, függő lesz

HerStory SASI Gray 2400x1600

Áprilisban és májusban ötrészes interjúsorozattal jelentkezünk. Beszélgetőpartnereink nemcsak egytől egyig izgalmas, érdekes személyiségek, de az is közös bennük, hogy mindannyian élsportolónőként élik mindennapjaikat. Más a női élsport világa, mint a férfiaké? Sportos, erős, komoly hivatástudattal élő nőként mennyire találkozni előítéletekkel, a nőiességgel és a testtel kapcsolatosan megfogalmazott külső elvárásokkal? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ sorozatunk harmadik részében Cholnoky Sára szörföző olimpikonnal.

A járványhelyzet miatt e-mailben készítettünk interjút Sárával.

Nagy hírű családból származol: írók, tudósok, politikusok voltak a felmenőid. Jelent ez valamiféle pluszterhet akár a magánéletedben, akár a sportban? Kötelez ez valamire?

Alapvetően nem érzem plusz tehernek, de voltam már ilyen helyzetben. Az egyetemen például az egyik tanárom a Cholnoky névre utalva úgy indította a vizsgát, hogy „a név kötelez”, és nagyobb elvárásai voltak csak azért, mert Cholnoky a vezetéknevem. Természetesen büszke vagyok a felmenőimre, de azt gondolom, hogy ettől függetlenül ugyanúgy meg kell dolgoznom mindenért, és nem tartanám fairnek, ha ebből származna előnyöm vagy hátrányom. A mindennapokban nem érzem, hogy pluszterhet vagy elvárást jelentene a családom múltja, ugyanakkor megtiszteltetés lenne, ha majd egyszer a „híres” Cholnokyak közé sorolnának.

Szörföddel száguldva jó úton vagy a hírnév felé. Hogyan ismerkedtél meg a szörffel, és hogy lett ebből versenyzés? Rögtön érezted, hogy ez neked való sport?

Balatonlellén nyaraltunk gyerekkorom óta, ott mindig néztem a szörfösöket, köztük édesapámat is. Tetszett, hogy amikor jött a vihar, a strandolók menekültek fel a lakásukba, a szörfösök viszont akkor siettek a vízre. Nagypapám sokszor bevitt minket ilyenkor a vízbe, és közelről nézhettük, ahogy a sportolók szelik a hullámokat. Ezek az első élményeim, szívesen gondolok vissza ezekre az időkre. Ezek után kezdtem én is próbálgatni a szörfözést. Balatonakarattyára jártunk a Körte SE szörftáboraiba, valamint a családi nyaralásokon Horvátországban is szörfözgettünk a testvéreimmel. Sosem tervezték a szüleim, hogy versenysportoló lesz belőlem, igaz, gyerekkoromban az asztmám miatt sokat jártam úszni, de sosem versenyeztem.

Cholnoky Sára

Európa-bajnoki bronzérmes magyar szörföző. 1988-ban született Budapesten.

A Körte Hegyi és Vízi Sportok Egylete sportolója.

2006 májusában történt, hogy Körtvélyesi Miki elvitt az első szörfversenyemre Balatonfüredre. Ott ragadtam. Ezen a nyáron az összes szövetségi edzőtáborban részt vettem Utassy Loránd vezetésével, majd júliusban egy horvátországi edzőtáborba is eljutottam, ahol bár csak egy hétre készültem, végül két hétig maradtam. Talán ekkortól volt biztos, hogy szeretnék az olimpiai osztályban versenyezni.

Laikusként sokan nem is tudják, de Magyarország az egyik legerősebb olyan ország ebben a sportban, amelynek nincs tengere. Mikor jött így fel ez a sport? Hogy tudjátok tartani a lépést azokkal az országokkal, ahol több pénz és jobb feltételek vannak ehhez? Jelent valamiféle hátrányt a versenyzésben, hogy nem vagyunk szörfnemzet?

1984 óta olimpiai sportág a szörf, 1992 óta a nők is részt vehetnek szörfszakosztályban. A 2000-es sydney-i olimpia óta minden olimpián sikerült Magyarországról női és férfi versenyzőnek is kvótát szereznie, ami nagyon nagy szó. Tokióban csupán 27 nő és 26 férfi állhat rajthoz, vagyis elég limitált a versenyzők létszáma. Jelenleg csak a női kvóta van meg, a férfikvótát még nem sikerült megszerezni, de a Garda-tavi vb-n Gádorfalvi Áron nagyon közel állt ehhez. Még egy helyet osztanak ki Európának, az erről döntő verseny áprilisban lett volna Genovában. Még nem tudni, hogy fog lezajlani a kvalifikáció a rendkívüli helyzetben.

Sokat edzünk külföldön, nemzetközi csapatokkal, ezért is tudjuk tartani a lépést, ugyanakkor jó lenne, ha nagyobb bázisból tudnánk meríteni. A legnagyobb szörfnemzetek közé tartozik Franciaország, Spanyolország, Lengyelország, Izrael és Kína. Náluk rengetegen űzik a sportot, és nagyon hatékony edzéseket tudnak végezni a mindennapokban. Ez nálunk inkább az edzőtáborokra összpontosul. Egyesületemmel, a Körte SE-vel azon dolgozunk, hogy minél több gyereket vonzzunk be a szörfsportba, szakosztályunkban számos lelkes fiatal szörfversenyző van, jó irányba haladunk.

Csodálatos sport. Cholnoky Sára saját fotó.
Csodálatos sport. Cholnoky Sára saját fotó.

A magyar szörfsport eddigi eredményei jelentenek valamiféle nyomást?

Amikor elkezdtem szörfözni, az volt a legnagyobb vágyam, hogy kijussak az olimpiára. Ez sikerült 2016-ban, Tokióra már munka mellett készülök, de szeretnék tisztességesen helytállni és úgy versenyezni, amire büszke lehetek. Nem szeretem a korábbi versenyzőkhöz mérni magam, sokkal inkább az aktuális mezőnyhöz és saját magamhoz viszonyítok. Rengeteget fejlődött a sportág az elmúlt években, nagyon sok jó női szörfös van már a világon mindenhol, és nagyon jó látni ezt a fejlődést.

Hogyan tudod magad a szörfözéshez szükséges jó kondiban tartani? Milyen edzéseid vannak? Hogy módosult mindez az olimpia elhalasztása miatt?

Összetett sportágról beszélünk: ismerni kell a szelet, a hullámokat, az áramlást, sok a változó tényező, a felszerelésnek és a technikai tudásnak legalább annyira rendben kell lennie, mint a fizikai felkészültségnek. Jelenleg a szárazföldi edzéseken van a hangsúly, hamarosan megkezdeném az itthoni vízi edzéseket, de a jelenlegi szabályozások szerint hivatalos edzést nem tarthatunk a Balatonon. Több külföldi edzőtáborom és versenyem maradt el, egyelőre nem tudjuk, mikor lesz az első nemzetközi verseny, így nehéz összerakni egy optimális felkészülési programot.

Napi 1 vagy 2 edzésem van, leginkább futok, kerékpározom, evezek (ergométeren) és crossfitedzéseket csinálok. Korábban rengeteget edzettem egyedül, sok eszközöm van, valamint a Crossfit Everybodytól kapott evezőgép és a Gaál Attilától kapott Stability Board is nagy segítségemre van, de szerencsés vagyok, mert sokat tudok edzeni a nővéremmel és kerékpározni az öcsémmel, akik mindig tudnak motiválni. Most több idő jut a megelőző mozgásformákra, az utóbbi időben mindennap jutott időm jógázni, ami máskor nem fér bele a feszített programba.

Milyen fizikum kell ehhez a sporthoz? Milyen a jó szörfös alkat?

Szakága válogatja, milyen a jó alkat. A jelenlegi olimpiai osztályban előny a magas, vékony testalkat, ugyanakkor szlalomban, sebességiben jól jönnek a plusz kilók, míg a freestyle kategóriában az alacsonyabb, fürgébb versenyzők vannak előnyben. Ahhoz, hogy valaki jó szörfversenyző legyen, jó, ha minden szakosztályban jártas, illetve egyéb vízi sportokat is űz, ezek mind fejlesztik a képességeket. Én igyekszem évente néhány hetet kiteszörfözéssel és wavesurffel is tölteni, ami nagyon jó kiegészítés. A jelenlegi olimpiai osztályban szükség van az erőálló képességre, de ugyanakkor a robbanékonyságra is, hogy egy-egy rajt jól sikerüljön.

Nemcsak testben, de fejben is ott kell lennetek. Ezért mit tudsz tenni?

Sok múlik azon, hogy mennyire tud összpontosítani egy versenyző. A szörfversenyeken a futamok során gyorsan és jó döntéseket kell hozni. Ha ezt nem tudjuk elég gyorsan megtenni, vagy rosszul döntünk, az értékes helyeket jelenthet. Dolgoztam együtt sportpszichológussal, aki autogén és mentál tréningre tanított, ezeket szoktam alkalmazni, de sokat segít a meditáció is, ha túl sok gondolat kavarog a fejemben. Azt gondolom, hogy jó versenyzőtípus vagyok, fontos versenyeken jól ki tudom zárni a felesleges ingereket, információkat, de fejlődnöm kell abban, hogy kisebb versenyeken is tudjam hozni ezt a koncentráltságot.

Fejben is ott kell lenni. Cholnoky Sára saját fotó.
Fejben is ott kell lenni. Cholnoky Sára saját fotó.

Ez a koncentráltság gondolom, sokat segít a legnehezebb helyzetekben. Ha jól tudom, férfiak között is szereztél már egy harmadik helyet, ami nagy fegyvertény. Számodra van ennek jelentősége?

Sokat edzek itthon fiúkkal is, több versenyen indultam Magyarországon, ahol az alacsony női versenyzői létszám miatt egy osztályba soroltak bennünket. Ugyan mindig jó érzés megelőzni a fiúkat, de nemzetközi szinten az a legfontosabb, hogy a nők között hogyan tudok szerepelni.

Nyilatkoztad valahol: „Az emberekben benne van, hogy inkább a nőt becsmérlik, mint a férfit.” Ezt hogy érted? Mennyire jelenik ez meg az élsportban?

Sokszor hallottam, hogy nőknek könnyebb kijutni szörfben az olimpiára, mert gyengébb a mezőny. Ezzel nem tudok egyetérteni: mind a férfiaknál, mind a nőknél meg kell küzdeni a helyért. Sokszor előfordul, hogy kritikusabban tekintenek a női versenyzőkre, mint a férfiakra, de bízom benne, hogy ez változóban van, és ugyanúgy elismerik egyszer a nők teljesítményét, mint a férfiakét.

Mennyire fontos számodra a nőiesség? Ezzel kapcsolatban jelent valamilyen kihívást az élsportolói lét? Mennyire határozza meg a sportod azt, hogy hogy kell kinézned? 

Személyiségemből fakadóan mindig is a vagányabb lányok közé tartoztam, szeretem a sportos és laza viseletet, amihez a szörfös stílus jól illeszkedik. Amikor elkezdtem szörfözni, hamar látszódott a testemen is a változás, jóval izmosabb lett a karom, a hátam. A versenysúlyra oda kell figyelni, fontos versenyek előtt szigorú diétán vagyok, de a hétköznapjaimban is odafigyelek a megfelelő táplálkozásra. 

Mindig vagány lány voltam.
Mindig vagány lány voltam.Barnie

Mi jelenti a legnagyobb nehézséget/kihívást ebben a sportban, és mi az, amit a legjobban szeretsz benne? Miért csinálod? 

Számomra az a legnehezebb, hogy mivel Budapesten élek és dolgozom, legközelebb 1 órányira van a Balaton, ahol tudok vízen edzeni, de a leghatékonyabbak a tengeri vagy óceáni edzések lennének, így sokat kell utaznunk. Persze szeretek utazni, de állandóan úton lenni fárasztó. Március eleje óta itthon vagyok a koronavírus miatt, rég nem töltöttem ennyi időt itthon, igyekszem kihasználni minden pillanatát. Nem tudom, mikor láttam utoljára tavasszal a budai hegyeket, ahol most mindennap tudok futni és bringázni, ugyanakkor már nagyon hiányzik a tenger. A szörfözés nagyon nagy szabadságot ad, fantasztikus érzés a vízen, friss levegőn lenni. Aki egyszer ráérez az ízére, függő lesz, és azt várja, mikor fúj ismét a szél.

Sok dologról le kell mondanod élsportolóként?

Élsportolóként szigorú szabályok között kell élni, ami sok áldozattal jár. Nem büntetésként tekintek ezekre a lemondásokra, hanem inkább úgy, hogy mennyi jó dolgot kapok a sporttól cserébe. Korán fekszem le aludni, hajnalban kelek, nem iszom alkoholt és nem dohányzom, de nem érzem azt, hogy bármiről lemaradnék. Annyira az életem részévé vált a napi rutin, hogy akkor sem adnám fel, ha már nem versenyeznék.

Sokszor olvasni arról, milyen nehéz nőként a munka és az otthoni feladatok, család között egyensúlyozni. Neked még különlegesebb a helyzeted, mert amellett, hogy olimpikon vagy, dolgozol is. Ezt hogyan lehet összehangolni?

Ki kellett alakítanom egy rendszert, mikor tudok úgy edzeni a munka mellett, hogy nem megy az egyik a másik rovására. Szerencsés vagyok, mert a munkahelyem nagyon rugalmas, vannak időszakok, amikor nagyon sokat kell dolgozni, de cserébe el tudok menni 1-2 hétre edzőtáborozni, versenyezni. Meg vannak előre tervezve a napjaim, be vagyok táblázva hónapokra előre, de így minden belefér az életembe, amit szeretnék.

Hogyan érint az a változás, hogy az RS:X osztály, amiben versenyzel, a tokiói olimpia után kikerül az olimpiai osztályok közül, a helyét az iQFoil szörf veszi át? Hogyan készülsz erre a váltásra? Láttam a Facebookon, hogy magad is gyűjtöttél a felszerelésre. Anyagi dolgok mennyire nehezítik a felkészülésedet?

Különleges helyzet számunkra az olimpia elhalasztása, mivel az eredeti terv szerint idén RS:X-eztem volna utoljára, most még egy évet rá kell húznunk. Párizsban már az iQFoil lesz, így a két szakágat párhuzamosan fogom csinálni 2021-ig, nem engedhetem meg magamnak, hogy lemaradjak a foillal. A gyűjtésre azért volt szükségem, mert 10.000 €-ba kerül az új felszerelés, amit önerőből nem tudok kifizetni, és a szövetségnek egyelőre nincs forrása, hogy megvásárolja számomra, egyelőre az RS:X-re fókuszálnak. Bízom benne, hogy hamarosan találok szponzort, mivel a gyűjtés során eddig nem sikerült összeszedni a szükséges pénzt.

Hol látod magad öt év múlva? Mikor lennél elégedett az életeddel?

A legjobb forgatókönyv az, hogy addigra gazdagabb leszek egy tokiói és egy párizsi olimpiai élménnyel, de ha esetleg Párizs nem is jön össze, vagy másfelé visz az élet, remélem, akkor is elégedett leszek az életemmel. Titkos vágyam egyszer edzőként is részt venni olimpián, bízom abban, hogy lesz olyan tanítványom, aki eljut erre a szintre. Igyekszem minden napomat úgy élni, ahogy szeretném, így nem érzek magamban megbánást vagy hiányérzetet. Azt csinálom, amit szeretek, és jó emberek vesznek körül.

Oszd meg másokkal is!
Mustra