A sikerre nem születni kell, hanem keményen dolgozni érte

Interjú Kenyeres Andrással, a magyar férfivízilabda-válogatott mentáltrénerével

Van-e a sikernek tuti receptje? Fejleszthető-e a motiváltság? Hogyan lesz egy jó sportolóból legjobb sportoló? Mit tanulhatunk a sikeres sportolóktól a civil életben? Kenyeres Andrással, a magyar férfivízilabda-válogatott mentáltrénerével beszélgettünk.

Biológusként a viselkedéstan volt a fő kutatási területe, majd sokáig az üzleti világban tevékenykedett menedzseri, illetve vezetői pozícióban. Végül öt éve úgy döntött, otthagyja az alkalmazotti szférát, hogy fejlesztési tanácsadóként útjára indíthassa saját vállalkozását. Aztán egy születésnapi partin megismerkedett Märcz Tamás olimpiai bajnok vízilabdázóval...

Lassan három éve segíted a magyar férfivízilabda-válogatottat abban, hogy tudásuk legjavát adják és elérjék a céljaikat. Hogyan kezdődött ez a fejezete az életednek?

Egy születésnapi összejövetelen találkoztam először Märcz Tamással, aki akkor még a BVSC-Zugló felnőtt csapatának vezetőedzőjeként és utánpótlás-igazgatójaként dolgozott. Zenéről beszélgettünk, és bár nem tudtunk egymásról semmit, úgy éreztem, nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Így kezdődött a barátságunk. Aztán amikor már lehetett tudni, hogy Benedek Tibor lemond a szövetségi kapitányi tisztségéről, Tamás megpályázta a pozíciót, és megkért, hogy kommunikációs szemszögből nézzem át a pályázatát. Egészen szürreális élmény volt, amikor a dokumentum olvasása közben az egyik oldalon megláttam a saját nevem.

Kenyeres András
Kenyeres AndrásFotó: Ruzsovics Dorina / Dívány

Mint kiderült, ha pozitívan bírálják el, Tamás számít rám a válogatott szakmai stábjában mint mentáltréner. Korábban versenyszinten teniszeztem ugyan, üzleti coachként és tanárként pedig mindennapi feladataim között gyakran szerepelt a teljesítmény maximalizálása, a hatékonyság növelése vagy a célnak megfelelő kommunikáció segítése, de a sport világához ezen a téren nem sok közöm volt. Márpedig ez egy nem kis felelősséggel járó munka, főleg hogy a világ legsikeresebb vízilabda-válogatottjáról van szó.

Aztán csak elvállaltad a megbízást.

És nem bántam meg. Szeretem a kihívásokat, az olyan szakmai lehetőségeket, amelyekből én is rengeteget tanulhatok, ezért is volt különösen izgalmas belecsöppenni ebbe az új, merőben idegen közegbe. Tamásnak olyan emberre volt szüksége, aki nem bennfentes, és teljes mértékben megbízhat benne. Majd miután megválasztották szövetségi kapitánynak, felpörögtek az események: néhány hét múlva már életem első válogatott edzésén találtam magam.

Hogyan fogadta a csapat a jelenléted?

Nem jellemző, hogy a mentáltréner jelen van az edzéseken, ezért ezt a játékosok bizonyára furcsának is találták, de másként honnan tudnám, min megy keresztül a csapat? Meg akartam figyelni, hogyan zajlanak a foglalkozások, mik a szokások, hogyan kommunikálnak egymással a fiúk.

Elsősorban a szövetségi kapitány munkáját segíted, rajta keresztül történik a stratégiaépítés, a konfliktuskezelés és a kommunikációfejlesztés. De hogyan zajlik a gyakorlatban a csapat és a csapattagok egyéni mentorálása? Milyen a viszonyod a játékosokkal?

Változó. Van, akivel szorosabb a kapcsolatom, többet beszélgetünk, és van, akivel kevesebbet. Ez persze nem rajtam, hanem a játékosok igényein múlik. Egyeseken akkor segítesz a legtöbbet, ha nem erőltetsz rájuk semmit (megjegyzem, ezt nem is lehet), de fontos, hogy tudják, bármikor számíthatnak rám, legyen szó erős fejlődési vágyról vagy éppen a motiváció hiányáról, netán kiégésről vagy valamilyen magánéleti válságról. Mindenkinek az életében vannak keményebb időszakok, amik negatívan befolyásolhatják a sportolói teljesítményt. A jó sportolót többek között az is megkülönbözteti a kevésbé jótól, hogy profin szét tudja választani ezt a két területet, ami persze sokszor nem könnyű. Azért ugrunk ma a vízbe, hogy nyerjünk. Nem tehetem meg a csapattal, hogy nem vagyok ott lélekben, ez a küldetés most a legfontosabb. Komoly mentális munkával járnak ezek a döntések, de meg lehet tanulni egy-egy stresszes élethelyzetből is lendületet venni.

Egyeseken akkor segítesz a legtöbbet, ha nem erőltetsz rájuk semmit
Egyeseken akkor segítesz a legtöbbet, ha nem erőltetsz rájuk semmitFotó: Ruzsovics Dorina / Dívány

Mi van akkor, ha egy sportoló úgy érzi, nem tudja folytatni? Hogyan lehet visszaszerezni a motivációt?

A motivációvesztést egy-egy kudarcélmény vagy sportsérülés is kiválthatja, de kiégési folyamattal sem egyszer volt dolgom. Volt olyan játékos, aki úgy érezte, nincs már helye a válogatottban, aztán az a gondolat adott neki plusz löketet, hogy a gyereke láthatja őt játszani. Nyilván más mozgat meg egy huszonéves és egy harmincas sportolót, de mindenki megtalálhatja magának ezeket a hajtóerőket. Legyen szó versenysportról, hobbiról vagy bármilyen tevékenységről, fontos, hogy emlékeztessük magunkat, miért is csináljuk ezt az egészet, és arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy milyen remek dolgokat értünk el életünk során. A reális hozzáállás az, ha elfogadjuk, hogy vannak, lehetnek hibáink, amikből sokat tanulhatunk. Nem kell mindig a tökéletességre törekedni, de fontos, hogy tanuljunk a hibáinkból és építsünk a korábbi eredményeinkre.

Ezek szerint a motiváltság is egy tanulható, fejleszthető készség, mint, mondjuk, az erő vagy az állóképesség?

Így van. Ehhez persze kell a pozitív beállítottság és egy bizonyos szintű tudatosság, hogy olyan körülményeket teremtsünk magunk körül, illetve olyan dolgokra irányítsuk a figyelmünket, amikről tudjuk, hogy megmozgatnak és jó érzéssel töltenek el. Ezzel párhuzamosan fel kell tudnunk ismerni és lehetőleg messziről kerülni az energiavámpír helyzeteket és embereket, akik csak hátráltatnak minket céljaink elérésében. Ha megismerjük az erősségeinket és gyengeségeinket, akkor olyan pluszra teszünk szert, amire egész életünkben építhetünk. 

A pszichológia eszközeit az 1950-es években kezdték el használni az élsportban, és azóta egyre nagyobb hangsúly kerül a sportolók mentális felkészítésére. De mi volt a siker titka, amikor még nem létezett a sportpszichológia, vagy legalábbis nem voltak olyan konkrét fogalmak és technikák, mint a vizualizálás, a FÉTSKEP-modell, a tudatos jelenlét és társaik?

Az emberek már régóta tudják, hogy amit fejben élünk meg, az vissza is tud húzni minket és előre is tud vinni. Az már részletkérdés, hogy ezeket a mentális folyamatokat hogyan nevezzük el. Éppen a minap olvastam Náci bácsiról (Iglói Mihály, eredeti nevén Ignácz Mihály atléta, közép- és hosszútávfutó – a szerk.), aki ugyan nem készült edzőnek, de örömmel vállalta el a Budapest Honvéd felkérését, hogy vegye át a közép- és hosszútávfutók felkészítését. Módszerei gyorsan hozták is az eredményeket: 1955-ben három tanítványa összesen tíz világcsúcsot futott. Nem biztos, hogy tudatában volt, de nagyszerű sportpszichológiai eszközöket használt a futók motiválására és hatékonyságuk növelésére. Most tudsz erősíteni! Talán ez volt a kedvenc mondata.

A vizualizálás mentális felkészülési módszer, amely segíti a sportoló koncentrációs képességét és növeli a hatékonyságát. „Elképzeljük, hogyan szeretnénk játszani: pontosan látjuk, amit el akarunk érni. Olyan ez, mint egy virtuális, belső, valós idejű filmvetítés vagy szerepjáték, csakhogy itt mi vagyunk a rendező, a főszereplő, sőt még a néző is... Hogyan érhetjük el pusztán a képzeletünk erejével, hogy jobban teljesítsünk? A tényleges és az elképzelt mozgás ugyanazon agyi területeket aktiválja, vagyis akkor is működésbe hozhatunk bizonyos idegpályákat, ha a valóságban nem történik meg az adott mozgás. Az idegi aktivitás hasonlóságának következménye, hogy amit elképzelünk, a későbbiekben ténylegesen megtörténhet” – írja Kenyeres András Győztes gondolkodás című könyvében. Ezen az elven alapszik az úgynevezett FÉTSKEP-modell (az angol PETTLEP betűszó magyar megfelelője), melynek kulcselemei a fizikai jellemzők, az érzelmek, a tettek, a sebesség, a körülmények, az elsajátítási elem, valamint a perspektíva. 

Kenyeres András november 29-én tart előadást a könyvéről, ahol dedikálásra is sor kerül.

A test fejlesztése egy dolog, ám ennek eredményessége azon múlik, mennyire vagyunk ott fejben. Amerikában kőkeményen dolgoznak ezen a sport világában is, a New York Mets baseballcsapatánál például nyolc ember tevékenykedik sportpszichológus vagy mentáltréner pozícióban. Mi ettől még elég messze járunk, de nem is ezzel van a gond, hanem azzal, hogy a tudomány és a sportolók közt még mindig igen nagy szakadék tátong. Sok szülő kérte, hogy ajánljak néhány ismeretterjesztő könyvet sportpszichológia témában, de csak angol nyelvű kiadványok jutottak eszembe.

Ez a szakadék hívta életre a Győztes gondolkodást? 

Pontosan. Biológusként nagy példaképem David Attenborough, aki dokumentumfilmjeiben sok száz kutatás, tanulmány és könyv kivonatát osztja meg a nagyközönséggel közérthető formában. Nekem is hasonló célom volt a könyv megírásával: az, hogy amit a tudomány létrehozott, azt a sportolók is tudják hasznosítani. Ugyanakkor nemcsak a hobbi- vagy az élsportolók, de bárki tanulhat a benne taglalt gyakorlati példákból.

A könyvben az önfejlesztés 11 alapvető tényezőjét mutatod be. Ezek szerint van a sikernek egy tuti receptje fix összetevőkkel?

Nincs és van. Ha lenne biztos recept, akkor valamennyi módszer mindenkinél ugyanúgy működne, beválna, de ez nem ilyen egyszerű, hiszen különbözőek vagyunk – vagy ahogy Mérő László mondja: mindenki másképp egyforma.

Célom, hogy amit a tudomány létrehozott, azt a sportolók is hasznosítani tudják
Célom, hogy amit a tudomány létrehozott, azt a sportolók is hasznosítani tudjákFotó: Ruzsovics Dorina / Dívány

A csapatból például Manhercz Krisztián egyáltalán nem izgul a meccsek előtt, amit szerintem rengetegen irigyelnek tőle, ugyanakkor másnak kell a sokszoros adrenalin ahhoz, hogy jól teljesítsen. Sokfélék vagyunk ebben a tekintetben is, a legfontosabb azonban talán az, hogy nyissunk az újra. Sokkal könnyebb elérni a céljainkat, ha bennünk van a megismerési és fejlődési vágy, ha nem kényszerként, hanem izgalmas kihívásként éljük meg az új helyzeteket, és ha elhisszük, hogy képesek vagyunk rá. Ezt nevezik fejlődési szemléletmódnak, ami nélkülözhetetlen eleme a sikernek.

Ezzel szemben ott van a tanult tehetetlenség, ami sokakat meggátol abban, hogy egyáltalán belefogjanak új dolgokba, mert „nekem ez úgysem sikerülhet, kevés vagyok hozzá”. Honnan tudod? Amit az ember nem ismer, arról ne alkosson előre véleményt. Ha meg sem próbáljuk, soha nem tudjuk meg, milyen potenciál rejlik bennünk. Be kell vállalni, legfeljebb nem sikerül. Az elmúlt öt évben nem egy zsákutcába hajtottam bele én sem. Rükverc, és kijössz. Picasso is úgy állt hozzá a dolgokhoz, hogy nem értek hozzá, ezért csinálom, és majd jobb leszek benne. És mennyire igaza volt! 

Milyen mértékben határozza meg a genetika és a környezet a rögzült és a fejlődési szemléletet?

A mai tudásunk szerint ez a fajta beállítottság is ötven százalékban genetikai, nem meghatározottság: a genetika egy spektrumot ad, azt pedig, hogy mi jön ki abból, ami a DNS-ünkbe van írva, a környezet határozza meg. Az abszolút hallásról is kiderült, hogy genetikailag meghatározott dolog, de a kialakulásához kell a megfelelő környezet, tehát a zenei oktatás és a hangszeren gyakorlás. Ha egy gyerek nap mint nap megkapja a szüleitől, a tanárától vagy az edzőjétől, hogy mekkora lúzer, akkor nagy eséllyel ezt el is fogja hinni magáról, és nem új kihívásokat, hanem kifogásokat fog keresni, hogy mit miért ne csináljon.

Fontos megjegyezni, hogy mindenkit jellemez mind a rögzült, mind a fejlődési szemléletmód, és ez nem baj. Utóbbi megerősítése azonban elengedhetetlen az eredményesség szempontjából. Mindig lehet tanulni, mindig lehetünk kicsit jobbak vagy másképp jobbak. Persze vannak dolgok, amik nem rajtunk múlnak: a sportolói teljesítményre nyilván nagy hatást gyakorol például az életkorunk: ritkán érjük el a csúcseredményeinket hatvanévesen. Azokban a dolgokban viszont, amelyeket megváltoztathatunk, igenis javulhatunk. Sokak szerint a sikerre születni kell, holott az valójában kitartó tanulás és munka eredménye. 

Vannak önsegítő könyvek, amiktől a falra tudnál mászni?

Fogalmam sincs, nem olvasok ilyeneket. Elsősorban olyan self-help könyvet író emberektől tudnék falra mászni, akik varázshomokot, vagyis gyors, instant megoldást árulnak. Ha valaki ezt hirdeti, az hazudik! Csodákat a meséktől várjunk, a valóságtól inkább – ahogy Churchill is mondta – vért, verejtéket és könnyeket.

Mindenkit jellemez mind a rögzült, mind a fejlődési szemléletmód
Mindenkit jellemez mind a rögzült, mind a fejlődési szemléletmódFotó: Ruzsovics Dorina / Dívány

Hű, az eddigiek után ez elég zordul hangzik!

Na jó, nem ezzel szoktam motiválni sem magamat, sem másokat. Nem győzöm hangoztatni, hogy élvezzük a munkát, a fejlődést, az életet, különben mi értelme?

Mit adott neked az elmúlt három év? Mi mindent tanultál a válogatottal való közös munka során?

Tudom, hogy közhely, de leginkább azt, hogy néha a kevesebb több. Én elég nagy lendülettel tudok belevágni dolgokba, amit nem biztos, hogy mindenki bír, sem tempóval, sem energiával. Meg kellett tanulnom visszavenni. Másrészt óriási megtiszteltetés egy ilyen klassz csapattal és remek szövetségi kapitánnyal együtt dolgozni, akiknek az életét ország-világ követi. Nem gondoltam volna öt évvel ezelőtt, hogy egyszer ezt fogom csinálni.

A vállalkozásod és a válogatott mellett egyetemen tanítasz, közben a második könyvedet írod, podcastműsort vezetsz, és van egy zenekarod is. Märcz Tamás szerint igazi polihisztor vagy.

Ez nagyon hízelgő. Sokakat inkább jól összezavarok ezzel. Megkaptam már, hogy annyi mindennel foglalkozom, hogy biztosan nem értek semmihez, vagy hogy miért nem tudom eldönteni, mit akarok csinálni. A zenekar éppen téli álmot alszik, utána biztosan folytatni fogjuk a stúdiózást. A podcast is egy fontos tevékenységi területem, egyszerűen kíváncsi természet vagyok, szeretek érdekes emberekkel jókat beszélgetni, erre pedig nagyszerű kifogás egy ilyen műsor. Tény, hogy rengeteg dolog érdekel, és nem kizárt, hogy ha tíz év múlva újra találkozunk, már egy egészen más minőségemben beszélgetek veled, de szerintem nincs ezzel semmi gond, főleg, hogy egyre inkább a „váltóké” a világ

Mustra