Kondipark: alapgyakorlatok kezdőknek, eszköz nélkül

Ha kellőképpen meghoztuk a kedved a szabadtéri tornázáshoz, de fogalmad sincs, hogyan vágj bele, vagy hogy mire jók azok a vasak a kondiparkban, akkor ez a cikksorozat neked szól. Meg azoknak, akik egy ideje már tolják, de nem jól: nem az előírt technikával csinálják a gyakorlatokat, hibás testtartással vagy lendületből elcsalják az erőkifejtést, esetleg nem melegítenek be, edzés után pedig nem nyújtanak.

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a saját testsúlyos edzés, és szerencsére Budapesten és vidéken is egyre több tornapark áll az új kihívásokat keresők és mozogni vágyók rendelkezésére. A lelkesedés azonban nem elég: a hatékonyság, a folyamatos fejlődés és a sérülések megelőzése érdekében nagyon fontos, hogy helyesen sajátítsuk el az egyes technikákat – főleg, mivel azok egymásra épülnek. Erdélyi Ádám „street workout”-sportoló és edző segítségével hétről hétre bemutatunk néhány alapgyakorlatot, hogy te is magabiztosan, eredményesen és biztonságosan fejleszthesd magad.

Asztaltartás

„Ez az a gyakorlat, amit minden irodai dolgozónak és görnyedve ülőnek kötelezővé tennék, mert kiválóan erősíti a lapockaközelítő izmokat és nyitja a mellkast” – magyarázza Erdélyi Ádám.

Ülj le a földre, helyezd a kezeidet a csípőd mellé, előrenéző ujjakkal. Feszes has- és farizmokkal, megtartva a hátrabillentett medencét, nyújtott karokkal told fel a csípődet. A kezek és a lábak nagyjából vállszélességben támaszkodjanak, a lábszár és a karok derékszöget zárjanak be a talajjal. Ügyelj a vállak leszorítására és a lapockák összezárására, ezzel szépen ki tudod emelni a mellkasodat.

Asztaltartás
AsztaltartásSáfár Zsófia / Dívány

Ha az ujjak előrefelé mutatnak, a bicepsz és az elülső váll jobban nyúlik, ami nem árt a sok ülőmunkát végző embernek. Ha az ujjak hátra mutatnak, akkor a tricepsz és a hátsó váll dolgozik jobban.

Nehezítés: Az egyik kar megemelésével a terhelés a támasztó karra esik, ilyenkor célszerű oldalra kiforgatott kezekkel végezni a gyakorlatot. Váltott karokkal a hátúszás kartempójával is próbálkozhatsz, de az egyik lábad megemelésével, ellentétes kar- és lábemeléssel, illetve alkartámasszal is nehezíthetsz a gyakorlaton. „Hatékony dinamikus technika, amikor nyújtott ülésből vagy ülőtartásból toljuk fel magunkat asztaltartásba, majd vissza” – fűzi hozzá Erdélyi Ádám.

Csípőemelés hátsó kartámasszal 

Ez a testhelyzet gyakorlatilag a fekvőtámasz fordítottja, ám testünk felépítése miatt sokkal nehezebb megtartani.

Csípőemelés hátsó kartámasszal
Csípőemelés hátsó kartámasszalSáfár Zsófia / Dívány

Ülj le a földre magad elé nyújtott lábakkal. Tedd a kezed a csípőd mellett a földre, előrenéző ujjakkal. Ebben a helyzetben kezdj lefelé tolni, és emeld a csípődet olyan magasra, amennyire csak tudod. A cél az, hogy a vállak, a csípő a térdek és a bokák egyenes vonalat képezzenek, a mellkas pedig a plafon felé nézzen. Tartsd meg a helyzetet 20-30 másodpercig, és 3-5-ször ismételd meg a gyakorlatot. 

A calisthenics – saját testsúlyos – gyakorlatok erőfejlesztése háromirányú lehet: 

  1. Egyfelől az alapgyakorlatok elsajátításával a gyakorlók maximális ismétlésszámra törekednek, ami inkább izomerő-állóképességet fejleszt, azaz: csinálj annyi húzódzkodást, tolódzkodást vagy fekvőtámaszt, amennyit bírsz.
  2. A másik irány a robbanékonysági erő fejlesztése, amit dinamikusabb kivitelezéssel (például tapsos fekvőtámasz), illetve súlymellénnyel vagy derékra akasztható súlylánccal érnek el. A street workout dinamikus elemeihez szükséges robbanékony erőkifejtést az alapgyakorlatok pluszsúllyal történő végzésével érik el.
  3. A harmadik erőfejlesztési módszer az izometrikus tartásokból építkező sorozatok: statikus erőkifejtés kitartása meghatározott időn keresztül. Ezeket a statikus pózokat 10-30 másodpercig kell tudni tartani, intenzitástól függően rövidebb-hosszabb pihenőidőkkel.
Forrás: Hidvégi Áron Arnold: Önerőből – A self-made edzés miértje és hogyanja 

Bicskába nyomás

A kezed vállszélesnél valamivel távolabb támaszd le a földre, a lábad pedig helyezd minél közelebb a kezekhez. Nem baj, ha enyhén hajlik a térded, de ha lehet, maradj lábujjhegyen. A feneked told magasra, domborítsd a felsőtested, a hasfal pedig legyen végig feszes. A stabilitás érdekében nyisd szét az ujjaid és kapaszkodj a talajba. Ahogy elindulsz lefelé, a kezeddel próbálj kifelé forgató erőt generálni, ugyanakkor figyelj arra, hogy ne forogjanak el.

„A kifelé forgatás azért szükséges, mert bekapcsolja a vállöv stabilizáló izmait, ezáltal javul az erőátvitel, így a könyökök a felsőtest mellett maradnak, és nem nyílnak kifelé” – magyarázza Erdélyi Ádám. Ügyelj arra, hogy a fejed ne a kezed közé érkezzen, hanem körülbelül arasznyival elé. Ahogy haladsz lefelé, fújd ki a levegőt, így kevésbé növekszik meg a vérnyomásod.

Bicskába nyomás
Bicskába nyomásSáfár Zsófia / Dívány

„Gyakori hiba a felfelé tolásnál az ágyéki homorítás, illetve a nem megfelelő előredőlés, amit a vállöv gyengesége okoz. Ezért ha valakinek eleinte nem megy a teljes mozgástartomány szép kivitelezése, törekedjen inkább arra, hogy fokozatosan ereszkedjen egyre mélyebbre. Ha pedig valaki csak hajlított térddel tudja elvégezni a gyakorlatot, annak érdemes a combhajlító izmok nyújtásán is rendszeresen dolgozni, de az enyhén hajlított térd nem befolyásolja a gyakorlat hatékonyságát” – javasolja az edző, aki szerint ez az egyik legjobb saját testsúlyos váll- és trapézizom-erősítő gyakorlat. Ha már elég erős vagy, próbáld meg elemelni a lábaidat az alsó pozícióban, vagy helyezd őket egy alacsonyabb emelvényre. 

Amikor először próbálod magad korláton vagy gyűrűn megtartani, előfordulhat, hogy a karod elkezd remegni – ez a rotátorköpeny gyengeségének jele. Anatómiailag a rotátorköpeny négy különböző izom közös inas tapadása a felkarcsonton. Ezek az izmok a lapockáról eredve körbeveszik a felkarcsont fejét, és elölről-felülről-hátulról köpenyszerűen beborítják.

A rotátorköpeny ugyanolyan fontos szerepet tölt be, mint a core, azaz a karok edzésének sikere múlik rajta, ezért ajánlott bemelegítés során a vállat stabilizáló izmokat is alaposan átmozgatni. Ha egyetlen eszközt bevetnél, az legyen a gumiszalag, tanácsolja Erdélyi Ádám. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra