Amikor a plank többet árt, mint használ - mutatjuk, hol rontod el

Minél összetettebb egy gyakorlat, annál több ponton lehetséges elrontani a kivitelezését. Szakértőnk segítségével három videóban részletesen bemutatjuk, milyen tipikus hibák fordulhatnak elő plankelés közben.

Egy korábbi cikkünkben már bemutattuk a plankgyakorlat helyes módját. Azonban gyakran nehéz felfedezni magunkon a kivitelezés esetleges hibáit, amelyek származhatnak akár testünk jelzéseinek elégtelen ismeretéből, puszta figyelmetlenségből, vagy abból, hogy a plank tartása közben fizikailag vagy mentálisan fáradunk, és bár kezdetben helyes úton jártunk, izmaink remegésével és figyelmünk lankadásával egyidejűleg már belecsúszunk néhány tipikus hibába.

Mivel a plank igen összetett gyakorlat, az elkövethető hibák köre elég jelentős, így három videóban foglaljuk össze Galgóczi Viktóriával, mi mindenre érdemes figyelni – nem csupán fitten-frissen a gyakorlat megkezdésekor, hanem folyamatosan a plank tartása közben is.

Elsődlegesen a gerincünk helyes pozícióját kell megőriznünk: a medence és az alsó háti szakasz területe egyébként is kritikus a stabilizáló izomcsoportok, vagyis az erőközpontunk használata szempontjából. Rosszul terhelve vagy éppen túlerőltetve épp azon izmok helyes működését fogjuk aláásni, amelyeket a plankkel leginkább fejleszteni szeretnénk, rosszabb esetben pedig hosszú távon csigolyáinknak is komoly ártalmakat okozhatunk: 

Az ülőmunka, a rossz tartás, a különböző képernyők nézegetése miatt gerincoszlopunk felső háti szakasza a nyaki csigolyákkal és a vállöv izmaival egyetemben szinte mindenkinél problémás terület. Ebből kifolyólag különösen fontos, hogy a helytelen terheléssel ne ártsunk neki még jobban plankelés közben. A gyakorlathoz szükséges kartámasz apropóján pedig a teherviselő ízületek (váll, könyök, csukló) állapotát sem árt figyelembe vennünk: 

Nem szabad elfeledkeznünk a farizmoknak, valamint az alsó végtag izmainak megfelelő használatáról sem. Előbbiek jelentős szerepet játszanak a gerinc helyzetének stabilizálásában is, így bármilyen szépen mutatnak is a női magazinok stockfotóin a kitolt kerekded hátsók, nem csupán az uraknak, de a hölgyeknek is érdemes a farizmokat megfeszíteni a gyakorlat során. A térd- és bokaízületeink védelmében pedig fontos odafigyelni a környező izomcsoportok megfelelő aktivizálására is: 

Amennyiben a fentiek alapján felfedezünk olyan állandóan visszatérő hibát plankünk kivitelezésében, amelyet a legnagyobb odafigyeléssel sem tudunk korrigálni magunkon, érdemes szakember segítségét kérni.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek