Nem kell megszakadnod, hogy jobban vágjon az eszed

A legtöbb esetben a rendszeres testmozgásnak inkább csak testi jóllétünkre gyakorolt pozitív hatásairól esik szó, holott – mint egy friss kutatás állítja – az aktív életmód elménk pallérozottságának is használ.

Többen szóba hozták már korábban, hogy mennyire sokat segíthetnek a kevésbé megterhelő fizikai aktivitás különböző fajtái, például a házimunka vagy a kertészkedés az idősebbeknek szellemi frissességük megőrzésében. Az Iowai Egyetem munkatársai által az Amerikai Kognitív Idegtudományi Társaság szimpóziumán bemutatott kutatási eredmények alátámasztani látszanak mindezt. A tudósok szerint – kiknek tanulmányát a Medical News Today szemlézte – erős és közvetlen kapcsolat áll fenn testünk egészsége és agyunk megfelelő működése között.

Nem kell túlhajtanunk magunkat

Michelle Voss neuropszichológus, a kutatás vezetője szerint jelen tanulmány az első, mely az aktív életmód szellemi egészségünkre gyakorolt rövid és hosszú távú hatásait egyaránt kimerítően vizsgálta. A kutatásban részt vevő férfiaknak és nőknek először egy gyengébb, majd egy közepes nehézségű gyakorlatokból álló edzésen kellett részt vennie, majd egy tizenkét héten keresztül tartó fitneszprogramra is benevezték őket. Az edzéseket, majd a három hónapos tréninget követően MRI-vizsgálatokkal térképezték fel az alanyok agyműködését a kutatók, illetve különböző tesztfeladatok segítségével mérték fel rövid távú memóriájuk működését.

Az alanyoknak többek közt fekvőkerékpáron kellett biciklizniük, melyek motorizált pedáljai abban az esetben is tartották az iramot, ha ők éppen nem hajtották magukat. Így a sebesség állandó maradt, de a résztvevők pulzusszáma és az általuk kifejtett mozgás intenzitása változott – a kutatók így felmérhették, milyen hatással van agyi folyamataikra a gyengébb, illetve az erősebb fizikai igénybevétel. Az eredmény minden esetben pozitív mintát mutatott: a mozgás intenzitásától függetlenül megszaporodott aktivitás volt kimutatható a vizsgált személyek agysejtjei között.

Agyunk egészségének megőrzésében is segít a mozgás
Agyunk egészségének megőrzésében is segít a mozgásThomas Barwick / Getty Images Hungary

A szakemberek továbbá úgy találták, hogy a hosszú távú edzésprogram ugyanazon résztvevők esetében bizonyult a legeredményesebbnek, akiknek elmeműködését az egyszeri edzések is a legnagyobb mértékben serkentették. Ez igazolja Voss és munkatársainak azon feltevését, miszerint nem kell maratoni futónak lennünk ahhoz, hogy karbantarthassuk agyunk egészségét – a kevésbé megerőltető, de rendszeres testmozgás ugyanúgy eredményre vezet. A kutatók azt tervezik, hogy a jövőben egy hosszabb időszakot felölelő, hat hónapos edzéstervvel és nagyobb számú résztvevő segítségével ismétlik meg vizsgálataikat, miáltal még jobban fény derülhet a hosszú távú hatásokra.

Több más vizsgálat is bizonyítja az aktív életmód szellemi egészségre gyakorolt pozitív hatásait. Michelle Carlson, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kutatója például létrehozott egy 3D-s játékot, mely kognitív képességeinket és mozgásunkat egyaránt fejleszti – mint a tesztekben kiderült, sikerrel. Carlson szerint különösen fontos, hogy az idősebbek, illetve azok, akik társadalmilag hátrányosabb közegben élnek, szintén elegendő rendszeres mozgáshoz jussanak. Sokan azért nem járnak edzeni, vagy éppen azért nem táplálkoznak megfelelően, mert úgy gondolják, nem rendelkeznek megfelelő anyagi vagy egyéb lehetőségekkel. Fontos felnyitni az emberek szemét, illetve lehetőséget teremteni arra, hogy mindenki számára adottá váljon az egészségtudatos életmód, mely – mint kiderült – nemcsak testi, de szellemi jóllétünket is alapjaiban határozza meg.

Oszd meg másokkal is!
Mustra