Hányszor érdemes edzeni egy héten, ha látványos eredményt akarsz?

Egy személyi edző szerint három pihenőnapot is beiktathatunk egy héten.

Jillian Michaels szerint nagyon is szükség van a pihenőnapokra, nélkülük ugyanis jóval kevésbé hatékony egy edzés: a megviselt izmok egyszerűen nem képesek ugyanúgy teljesíteni. Az Insidernek nyilatkozó személyi edző és szakértő egyébként az izmait és az edzéseket sem úgy csoportosítja, ahogy azt megszokhattuk.

Fontos a pihenés

Jillian ugyanis a mindennapok során betöltött szerepük, illetve egészen pontosan az alapján csoportosítja az izmait, hogy inkább húzó vagy toló mozdulatokat hajt velük végre. A toló mozdulatok jellemezte mellizmokat, a vállat és tricepszét hétfőn és csütörtökön erősíti, míg az általa a húzó kategóriába sorolt izmaira, a bicepszére, a combfeszítő izmokra, a hátára és a fenekére keddenként és péntekenként gyúr.

Fontos a nyújtás is
Fontos a nyújtás isShutterstock

Így mindkét kategória izmai két napig regenerálódhatnak, mielőtt újra megdolgozza őket, a hétvége pedig mindkét izomcsoport (és Jillian számára is) a pihenésről szól.

Funkcionális edzés

Jillian egyébként nem kardiózik, és az anyagcserét jobban felgyorsító gyakorlatokban hisz. Azon belül is a természetes, a mindennapok során is alkalmazott mozdulatsorokat, azaz a funkcionális edzést részesíti előnyben. Ez azt jelenti, hogy az izolált, egy-egy konkrét izomra/izomcsoportra fókuszáló gyakorlatok helyett az egész testet igénybe vevő mozdulatokra koncentrál. (Azaz a gépek helyett inkább a saját testsúlyát mozgatja: guggol, fekvőtámaszozik stb.)

Funkcionális edzés
Funkcionális edzésShutterstock

Emellett a magas intenzitású intervallum edzés is hasznos eszköz a személyi edző szerint, a rövid ideig tartó, de annál intenzívebb gyakorlatsorok ugyanis felpörgetik az anyagcserét, emiatt pedig edzés után is tovább égeti a szervezet a zsírt és a kalóriákat.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek