Mennyi edzés kell ahhoz, hogy kockás legyen a hasam?

Enni csak azért esznek, mert kell, sokszor pedig a barátok helyett is az edzőtermet választják a feladatot sikeresen abszolváló fitneszmodellek.

A többség számára rengeteg lemondással és áldozathozatallal járó küldetésről olyan testépítők és modellek vallottak a Men’s Healthnek, akiknek így vagy úgy, de azért sikerült legalább hat pici kockát felszobrászkodniuk magukra.

A nők miatt csinálod?

A nők miatt például nem biztos, hogy megéri: a Men’s Health minikutatása szerint csak a nők 2 százaléka számára kötelező alkatrész a kockahas, és csupán a 21 százalékuknak fontos szempont a lapos has. Az utolsó, legnehezebben eltüntethető kilók leolvadása pedig sok esetben beesett arcokat hagy maga után, könnyen visszanyalhat tehát a fagyi. David Kimmerle, egy 37 éves fitneszmodell például heti 10 órát edz, és saját becslése szerint nagyjából 20 sört ihat egy évben: ha ennél többet inna, búcsút inthetne a fotózásoknak.

De mit esznek?

Nem sokat.

Ahhoz, hogy látszódjanak a kockáim a fotózásokon, gyakran heteket töltök el úgy, hogy folyamatosan éhes vagyok – még evés után is – mondta el Ben Carpenter, egy másik fitneszmodell.

Egy másik testépítő, a napi 500 hasizomgyakorlatot átlagoló Gino Caccavale még ijesztőbben fogalmaz, ő ugyanis egészen egyszerűen „le is mondott már róla, hogy jóízű legyen, amit megeszik”. Még nem késő visszafordulni, Gino!

Állandóan a hasukon jár az eszük

Stephen Hughes-Landers, egy másik profi például már évtizedek óta dolgozik az ügyön:

Tinédzserkorom óta feszítek: ahogy felkelek, befeszítem a hasizmomat és egészen lefekvésig próbálom folyamatosan használni az izmaimat.

Az utolsó kiló a legnehezebb

Egy 2005-ös kutatás szerint ráadásul rendkívül nehéz megtalálni a helyes arányokat: egy bizonyos szint után már az izomtömeg is sérül ugyanis, nem csak a zsírtól fognak tehát megszabadulni az anyagcseréjüket felgyorsító, kockahasra pályázó testépítők.

A folyamat persze nem csak az étkezés szempontjából jár rengeteg lemondással.

Ahhoz, hogy látszódjanak a hasizmaid, sok esetben a meghívásokra és a barátokra is nemet kell mondanod – nyilatkozta az egyik testépítő.

Ha nem félmeztelenek épp, tulajdonképpen pont erről ismerszenek meg a kockahasra gyúrók: ők azok, akik nemet mondanak a meghívásokra és a sörözésekre.

Oszd meg másokkal is!
Mustra