A szívnek és az agynak is árt a túl sok edzés

A túl sokszor és túl sokat edzők szívét és agyát is megviseli, ha egyszerűen képtelenek megálljt parancsolni maguknak.

A futók között például kifejezetten feltűnőek a szervezet túlterhelésének következményei: azoknak, akik legalább néha futnak, természetesen jobbak a kilátásaik, mint azoknak, akik sosem edzenek. A hetente legalább három intenzív futóedzést átlagolók ugyanakkor ugyanolyan korán halnak, mint a tunyább társaik. Az Insider videójából kiderül, milyen hatás gyakorol a szervezetre a túlzásba vitt edzés.

Könnyen túlzásba lehet vinni

Az Amerikai Járványügyi Hivatal szerint nagyjából heti öt órányi mérsékelt intenzitású, vagy két és fél órányi intenzív testmozgás a javasolt mozgásadag egy átlagos felnőtt számára. Az ennél sokkal többet edző függők ugyanakkor már nem lesznek egészségesebbek.

A szakértő szerint az állóképesség szempontjából különösen megterhelő mozgásformák, például az ultramaratonok megváltoztathatják a szív felépítését, ami többek között szívritmuszavarhoz és az artériák megnagyobbodásához vezethet. Ez a szívizmok megvastagodásának és a kisebb-nagyobb hegeknek köszönhető a kutatók szerint.

Túl sokszor, túl sokat

Egy másik felmérés szerint az edzések száma és intenzitása is fontos szerepet játszik a szívrohamok és az agyvérzések kockázatának szempontjából: ha legalább hetente egy edzést behúzol, csökken a szívrohamok kockázta, ha viszont minden nap keményen edzel, elkezdenek romlani az esélyeid.

A nők esetében különösen a túledzés és a bevitt kalóriák megkurtításának kombinációja okozhat gondokat. A tünetek közé tartozik például a menstruáció megszűnése, a csontritkulás és a különböző étkezési zavarok megjelenése is. A férfiak esetében a libidó csökkenésével jár együtt a dolog, az immunrendszer pedig mindkét nem esetében sebezhetőbb lesz a kutatók szerint: egy különösen intenzív edzés után nagyjából 72 órán át jobbak a légúti megbetegedéseket kiváltó kórokozók esélyei. 

"Nem érted, nekem most EMELNEM KELL!"

Emellett rá is lehet függni a dologra, az elvonási tünetekkel küszködő mozgásfüggők is egyre többen vannak ugyanis. Ahogy azok is, akik egyszerűen képtelenek már visszafogni magukat, és egyetlen edzés kihagyása is megviseli őket.

Oszd meg másokkal is!
Mustra