Ezekre számíts életed első jógaóráján

Érdemes testhezálló ruhákat viselni, és félretenni kicsit a munkát és a politikát.

A gyakorlatok és a jógával kapcsolatos szokások ismeretének hiánya kicsit ijesztőnek hathat egy kezdő számára, a Doyouyoga éppen ezért összeszedett néhány dolgot, ami segíthet a többnyire persze megalapozatlan félelmeink leküzdésében.

Tedd el a telefonodat és a problémákat

Persze nem csak a telefon és a cipő az, amit jobb, ha távol tartasz a jógaszőnyegedtől és a teremtől. A munkával, politikával és a családi életeddel kapcsolatos kisebb-nagyobb problémákat sem árt letenni egy pillanatra. Mindez azért fontos, hogy tényleg harmonikus atmoszférája legyen egy órának. A terembe lépve üdvözöld a többieket, terítsd le a szőnyegedet, vagy szerezz egyet a tanártól.

shutterstock 697031587

Érkezz hamarabb

A legtöbb oktató 5-10 perccel az óra kezdete előtt megjelenik, többek között azért is, hogy kiderüljön, van-e valamilyen sérülése az újoncoknak. Ez tehát arra is kiváló alkalom, hogy megoszd az oktatóval az esetleges aggodalmaidat, vagy kérdezz tőle.

Hagyd otthon a bő pólódat!

A gerinc, a térdek és a csípő vonalait megmutató cuccok lehetővé teszik ugyanis a tanár számára, hogy könnyebben észrevegye és kijavítsa az esetleges tartáshibákat. A sérülések elkerülése érdekében tehát érdemes otthon hagynod a lötyögő, túlméretezett ruhákat.

Furcsa szagok

Szinte biztos, hogy előbb-utóbb találkozol valakivel, akinek erősebb a testszaga, vagy esetleg szellent is egyszer-kétszer az óra alatt. És persze veled is megeshet a dolog, ez azonban nem olyasmi, amit szégyellned kellene. Nagyrészt elkerülhető persze mindez, ha utoljára 3-4 órával az óra előtt eszel és elkerülöd a hagymaféléket és a nehezen emészthető, fűszeres ételeket.

Szanszkrit szavak

És egy kis kántálás. Az „Aum” vagy „Om” szócska a hinduizmus egyik legfontosabb szimbóluma és az órák elején és végén is gyakran zümmögik a résztvevők. A „teremtés igéje” mellett a „Namaste” is gyakran elhangzik majd. Az Indiában a tisztelet kifejezésére szolgáló köszönési forma a többiek üdvözlésekor, illetve az órák végén szokott elhangzani.

Oszd meg másokkal is!
Mustra