Izmot építesz? Ne dobd el a tojás sárgáját!

40 százalékkal hatékonyabb az izomképződés szempontjából, ha egész tojásokat, és nem csak tojásfehérjét fogyaszt valaki edzés után.

Azok, akik a teljes tojás elfogyasztásával visznek be a szervezetükbe 18 gramm fehérjét, sokkal jobban járnak egy kutatás szerint, mint azok, akik csak a tojásfehérjét fogyasztják és így visznek be ugyanennyit. A kutatás eredményeit összefoglaló Science Daily szerint egészen pontosan 40 százalékkal hatékonyabb az izomképződés szempontjából az, ahogy a teljes tojást elfogyasztók szervezete reagál egy súlyokkal való edzés után.

Úgy tűnik, egyáltalán nem tesz tehát jót az izmok regenerálódása szempontjából, ha valaki csak a fehérjére koncentrál. „A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a vele együtt előforduló tápanyagok társaságában elfogyasztott fehérjék sokkal előnyösebbek az izomképződés szempontjából, mintha csak fehérjét fogyasztana valaki.” – állítja a tanulmány szerzője, Dr. Nicholas Burd.

shutterstock 524836846

Az anyagcserével és a különböző mozgásfélék fiziológiájával foglalkozó kutató és csapata egy izotópos vizsgálat segítségével vizsgálta meg, pontosan hogyan épülnek be a résztvevők izomzatába az izotóppal megjelölt tojásokban megtalálható tápanyagok. A kísérletben résztvevő 10 férfi egy része egész tojásokat, a többiek pedig csak tojásfehérjét fogyasztottak az edzések után. A megjelölt tojásokból származó aminosavak útját ezek után vér- és izomminták segítségével követték nyomon a kutatók.

Bár mindkét csoport esetében ugyanakkora volt a tojásokkal bevitt, a fehérjeképződésért felelős aminosavak százalékos jelenléte a vérmintákban (60-70%), az izomminták esetében már más volt a helyzet. Az izmokban végbemenő fehérjeszintézis mértéke sokkal nagyobb volt ugyanis a tojássárgáját is elfogyasztó tesztalanyok esetében. A jelenség nem a 18 grammnyi fehérje mellett átlagosan 17 gramm zsírt is tartalmazó tojások energiatartalmának köszönhető egyébként Burd szerint, a laboratóriumi körülmények között a fehérjéhez adott zsír bevitele már nem jár együtt hatékonyabb izomképződéssel

Oszd meg másokkal is!
Mustra