Ezeken bukik meg a legtöbb életmódreform

Ha edzeni kezdesz, eleinte meglepő dolgokat tapasztalhatsz. Ha a helyükön kezeled őket, nem törik meg a lendület!

A sportolás számos jótékony hatásáról a testi egészség, a szellemi teljesítőképesség, az öregedés és a pszichés jóllét kapcsán is írtunk korábban. Már csak el kell valahogy kezdeni. Jó hír, hogy sosincs túl késő, és sosincs elég korán, hogy ezt megtedd, és nekiállj rendszeresen mozogni. A kezdet azonban nem minden, hiszen a lendület sokszor gyorsan elhal, az életmódreform így már rövid távon kudarcot vall. Ennek oka lehet a kezdeti sikerek elmaradása, a túlzott elvárások, de akár az is, hogy egy-egy radikális változás a mindennapok szintjén tarthatatlannak bizonyul. Kellő tájékozottsággal azonban a kezdeti lelkesedést letörő akadályok és váratlan demoralizáló tényezők is kivédhetők. A Business Insider Dan Arnett triatlonedzőt szólaltatta meg a témában, aki szerint a legtöbb kudarcért ugyanazok a tipikus tévhitek felelősek.

#1 – Leadsz pár kilót

Ahogy a legtöbb embert a testsúlya és az alakja motiválja az edzésben, úgy a legerősebb kitartásgyilkos a testtömeg növekedése. Kezdetben ugyanis szinte mindig többet mutat a mérleg. Ez a súlygyarapodás az izomtömeg növekedésének köszönhető, a kezdő sportoló így akkor is megtapasztalja, ha a zsírszövetek egyébként megcsappanni látszanak. Nem kell tehát megijedni a mérlegtől, sőt eleinte használni sem igazán érdemes, a nettó súly ugyanis semmit nem árul el a pozitív változásokról. Hagyatkozz inkább a testméretekre, és ne feledd: plusz két kilóval akár híres fitneszceleb és Insta-sztár is lehet az ember!

Ha nem mutat kevesebbet a mérleg, lehet, hogy az izmod lett több!
Ha nem mutat kevesebbet a mérleg, lehet, hogy az izmod lett több!

#2 – Kell egy edző

A kezdet kezdetén nagyon jól jöhet egy reális cél, amit el szeretnél érni. Legyen az egy verseny, egy bizonyos táv sikeres teljesítése mondjuk, futásban, vagy akár a kedvenc ruhadarabod újbóli használatba vétele, logikusnak tűnik, hogy egy személyi edzőre bízd magad. Arnett szerint erre azonban nincs feltétlenül szükséged, különösen, ha valamilyen egyszerűbb mozgásformát választasz, például úszol, bringázol vagy futsz. Ehhez ugyanis simán találni jól felépített, ingyenes edzésterveket a neten, fölösleges pénzkidobás tehát személyi edzőt fizetni. Ami a dolog anyagi részét illeti, könnyen egyet is érthetünk vele, a futni mindenki tud mítoszt azonban számtalan mozgásszervi megbetegedés cáfolja. Bármilyen sportba kezd is az ember, az első és legfontosabb szempont minden esetben a helyes technika elsajátítása, valamint az esetleges hibák korrekciója. A futásban például egy pronáló (vagy szupináló) lábtartás, a sarok túlterhelése vagy éppen egy kezeletlen lúdtalp hosszabb távon biztosan kinyírja az ízületeket, később pedig az egész gerinc egészségére kártékony lehet. Megfelelő erősítő és nyújtógyakorlatokkal, a helyes tartást segítő speciális kiegészítő edzéssel és a kellő alapossággal kiválasztott futócipővel viszont ezek a sérülések könnyen megelőzhetők. Ez pedig egy mozgásdiagnosztikát alaphangon is megér, de aki teheti, annak érdemes – legalább rövid távon – egy szakemberrel is konzultálnia. Az online edzéstervek akkor jelentenek hosszabb távon is megtakarítást, ha mindent megtettél azért, hogy sportsérülések már ne akadályozhassák a rendszeres testmozgást.

Az edző segít!
Az edző segít!

#3 – Bármit ehetek

Az, hogy néhány száz kalóriával többet égetsz el egy nap, még nem jelenti azt, hogy simán  bevihetnél néhány ezret pluszban. Bár a sport az anyagcsere hatékonyságát is növeli, a többletenergia raktározását (zsír) nem fogja megakadályozni. Az egészséges táplálkozás ráadásul nem pusztán egy túlsúly elleni óvintézkedés, hanem a teljes szervezet megfelelő működésének egyik legfontosabb alappillére.

#4 – Jó testem lesz

Ha a teljes képet szeretnénk látni, nem feledkezhetünk meg a sport és a mentális egészség szoros összefüggéséről sem. A testmozgás nemcsak az egyik legjobb stressz- és szorongásoldó, de javítja a hangulatot, elősegíti a jobb alvást, növeli az önértékelést és a szellemi teljesítményt is. A fáradtság, a kimerültség, az izomláz eleinte persze gyakran beárnyékolja ezt a hatást, egy-két hét alatt azonban a szervezet megszokja a terhelést, így háborítatlanul élvezheted a mozgás minden örömét.

Testmozgással jobb hangulatod is lesz
Testmozgással jobb hangulatod is lesz

#5 – Soha nem hagyok ki egyetlen edzést sem

A kezdeti elszántság hatalmas erőt ad ahhoz, hogy végigvidd az első edzéseket. Ebben az időszakban úgy érezheted, hogy semmi nem állíthat meg. Különösen, ha van valamilyen távlati célod, amit el szeretnél érni. Azt gondolhatod, hogy ehhez bizony töretlen lendületre és kitartó következetességre van szükség, ami kétségkívül így is van. Ne feledd azonban, hogy a szervezeted épp most szokik hozzá a rendszeres fizikai igénybevételhez, így szükséged lehet néha pihenőre, ha túlhajszoltnak érzed. Ne félj hallgatni a tested jelzéseire, hiszen túledzettséget, sérüléseket előzhetsz meg vele. És ami talán a legfontosabb: semmi nem történik, ha kihagysz egy edzést. Ez nem jelenti, hogy nem vagy elég kitartó, nem jelenti, hogy meg kell törnie a lendületednek, ahogy azt sem, hogy el kellene engedned a célodat. A regeneráció éppoly fontos része az edzésterveknek, mint maga a mozgás.

Oszd meg másokkal is!
Mustra