Így kell pár év alatt pénzt és karriert csinálni

Julie Stevanja öt év alatt felfuttatott egy webáruházat, a napokban pedig elindította saját sportmárkáját.

A fiatal ausztrál üzletasszony, Julie Stevanja öt évvel ezelőtt remekül ráérzett arra, hogy micsoda hájp lesz a sportos és játszósruhák körül a piacon, így megnyitotta Stylerunner névre keresztelt webáruházát, ami azóta egy 50 millió dolláros üzletté nőtte ki magát.

“Talán öt év múlva már sikeresenek mondhatom magam“ – mondta a 36 éves Stevanja, aki állítása szerint még nem érzi magát méltónak a jelzőhöz. Bár ennek kicsit ellentmond, hogy a napokban indította el saját sportmárkáját, a New Guardot, ahol 69 és 179 dollár (kb. 17.700 és 46 ezer forint) között árulnak hordható, divatos és sportos cuccokat nőknek. A kollekcióban van például kapucnispulcsi anyagból készült miniszoknya, nem kifejezetten sportoláshoz való tréningszett és kígyós Gucci koppintás, javarészt szürke, fekete, bézs és sápadt pasztellszínekben.

Julie Stevanja, a Stylerunner és a New Guard alapítója.
Julie Stevanja, a Stylerunner és a New Guard alapítója.Christian Vierig / Getty Images Hungary

Stevanja egyébként Londonban élt és dolgozott, amikor bikram jóga közben bevillant neki az évtized biznisze. Azt állítja, hogy küzdelem volt olyan ruhát találni a sportoláshoz, amilyet szeretett volna, mivel még a klasszikus nagy sportmárkák sem kínáltak semmi jót, ezért elhatározta, hogy nővérével megcsinálja a saját, válogatott darabokból álló fitneszruha boltját a "Net-a-Porter for activewear” mintájára.

Profi kampányképekkel indul az új sportmárka.
Profi kampányképekkel indul az új sportmárka.Facebook.com / Stylerunner

“Fárasztó volt, éjfélig dolgoztunk, majd reggel hatkor újra munkába álltunk. Az adrenalin hajtott minket, nem vagyok benne biztos, hogy most meg tudnám csinálni. Csak hárman voltunk: én, a testvérem és egy alkalmazott, aki később csatlakozott hozzánk. Mindent mi intéztünk, a marketinget, az árusítást és a tárgyalásokat is....melós volt!” – nosztalgiázik a kezdeteken Stevanja, aki ma már számtalan nagynevű márka kollekcióját tudhatja online butikjában.

“Reméltem, hogy működni fog, mivel a sportruházat igen nagy részét lefedi a divatiparnak, jelenleg körülbelül az egynegyedét teszi ki“ – állítja a a piaci rést meglátó üzletasszony, aki szerint a Stylerunner már az első év végén sikeres volt, így a csapat lassan harminc fősre nőtt és egy nagyobb raktárhelyiségbe költözött.

Ma 100 országba szállítanak világszerte és mintegy 50 márka termékeit árulják, köztük Beyoncé Ivy Park vonalát, a Lorna Janet, a Nimle Activeweart valamint a Pip Nation’s P.E. Nationt. Stevanja az óriási siker ellenére még mindig nem érzi úgy, hogy megcsinálta volna a tutit, de azért ellátta a Daily.Mail.co.uk olvasóit pár hasznos tanáccsal arra az esetre, ha kezdő vállalkozónak állnának. Szerinte minden alkalmat meg kell ragadni ahhoz, hogy a lehetőségek is megtaláljanak. Nyitottnak kell lenni és az sem árt, ha tehetséges és lelkes munkatársakkal veszed körül magad.

Állítólag egyre több időt töltünk játszósruhában.
Állítólag egyre több időt töltünk játszósruhában.Facebook.com / Stylerunner

Julie Stevanja munkásságát a szakma is elismeri, 2016-ban az Év Fiatal Kiskereskedője díjra jelölték a World Retail Awardson, finalista volt a CEO Magazine Startup Executive of the Year-en, valamint a Veuve Clicquot New Generation Awardson.

A magabiztos üzletasszonynak több mint 27 ezer követője van az Instagramon, ide kattintva követheted be, ha akarod! És persze nem ő az egyetlen sikeres ausztrál, nemrég számoltunk be a Zimmermann nővérekről, akik irtó felkapottak manapság a celebnők körében és nagy slágernek számítottak a közelmúltban Karina Irby fürdőruhái is a piacon.

Oszd meg másokkal is!
Mustra