Ennyit mozogjon, ha nem akar meghalni az ülőmunkától!

Ha 8 órát ül a munkahelyén, bizonyára érzi, hogy ezzel nem kedvez egészségének. És igaza is van; már számos kutatás bebizonyította, hogy az ülőmunka bizony egészségtelen. Azért van egy jó hírünk: egy nemzetközi tudóscsoport ugyanis bebizonyította, hogy már napi egy órás fizikai igénybevétellel kiküszöbölhetők az ülőmunka okozta egészségügyi kockázatok.

Azóta, hogy egy 1953-as tanulmány szerint a buszvezetőknél nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek kockázata mint a kalauzoknál, akik velük ellentétben egész nap mozgásban vannak egész nap, számtalanszor igazolták már, hogy  a passzív lét számos veszélyt jelent ránk nézve, és egy friss becslés szerint évente kb. 5 millióan vesztik életüket a fizikai aktivitás hiánya miatt. Mert miből áll egy napja az átlag irodai dolgozónak? Reggel beül a kocsiba vagy felpattan egy buszra, utóbbin ragadozóként vadássza a szabad ülőhelyet, majd le is csap rá, a munkahelyre beérve pedig beül a székébe, és onnan nem is nagyon mozdul 8 órán át. Majd hazaérve a kimerítő nap után belekényelmesedik a karosszékbe a tévé előtt, hiszen fáradtnak érzi magát.

GettyImages-465596109
Ute Grabowsky / Getty Images Hungary

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) útmutatásai alapján heti 150 perc mozgást javasolt, azonban kiderült; ez sokak számára egyáltalán nem elég. Egy nemzetközi szakértőkből álló csapat utánkövetéses vizsgálatban kiderítette, hogy a korai halálozás kockázata 9,9 százalék volt azok körében, akik napi nyolc vagy több órát ültek egy helyben és fizikai aktivitásuk csekély volt, de csak 6,8 százalék azoknál, akik kevesebb mint négy órát ültek naponta, és rendszeresen sportoltak. Emellett azt is kimutatták, hogy az első csoportnál csökken a kockázat, ha naponta legalább legalább egy órát mozogtak. 

459296531
Getty Images Hungary

Nemrég megjelent egy tanulmány, mely 16 - jórészt az USA-ában, Európában és Ausztráliában élő 45 pluszos emberek körében készült - vizsgálatot összesített. Arra a következtetésre jutottak, hogy egy legalább egy órás, közepes intenzitású séta (5,6km/h) vagy biciklizés (16 km/h) képes hatástalanítani az ülőmunka hosszú távú negatív hatásait, és az is kiderült, hogy négy emberből egy a napi egy órát sem tudja teljesíteni - írja a Science Daily.

„Nem kell, hogy sportolj, nem kell konditerembe járnod, elég, ha egy gyors sétát beütemezel akár reggel vagy ebédidőben, esetleg vacsora után. A lényeg az, hogy legalább egy órán keresztül csináld – akár elosztva a nap során” - jegyezte meg Ulf Ekelund, a Cambridge Egyetem munkatársa.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek