Nyolc hasznos alkalmazás fittnessbolondoknak

A telefonos és tabletes alkalmazások fitness és sport témájú választéka kimeríthetetlen, de a felhasználói vélemények alapján válogattunk és megnéztünk párat. Ezt a nyolcat találtuk a legjobbnak.

Amikor 60 éves édesanyám megkapta születésnapjára az iPadet, amire vágyott, és nagyjából három perc után már lazán pötyögött rajta, akkor tudatosodott bennem igazán, mennyire életünk részévé vált az okostelefonok és a tabletek használata.

Megnéztük a két nagy virtuális piactér, az Appstore és az Android market kínálatát, ahol csak sport és fittness kategóriákban is több ezer alkalmazást találtunk. A cél eredetileg az volt, hogy a legjobbakat gyűjtsük össze, de esélyünk sem volt mindegyiket átnézni, hiszen még e cikk írása közben is kerülnek fel újabb és újabb alkalmazások. Így a válogatásban a felhasználói véleményekre támaszkodtunk, és csak azokat próbáltuk ki, amelyek nagyon jó értékeléseket kaptak. Egy másik szemponthoz is tartottuk magunkat, mégpedig, hogy csak az ingyenes programok közül válogatunk.

A számtalan program, mely elvben szórakoztatásunkat, és életünk könnyebbé tételét lenne hivatott szolgálni, szerintem néha kifejezetten időrabló. Maratonista kolléganőm ezzel szemben azt mondja, hogy örökké hálás lesz az egyik, külön futóknak kifejlesztett darabért.

Sajnos elég kevés a magyar, vagy magyarul is elérhető alkalmazás, ez az oka annak, hogy a válogatásban több az angol. Viszont ha valaki az olvasók közül használ olyan magyar nyelvű programot, amivel elégedett (mármint most kizárólag sport és fittness kategóriában), az mindenképpen írja meg nekünk kommentben.

CalorieCounter by FatSecret

iPad/iPhone/Android (angol)

Aki fogyókúrázik, vagy csak szimplán odafigyel az étrendjére, az szereti kontroll alatt tartani, hogy miből és mennyit eszik az adott napon. Ezt a kontrollt hivatott támogatni ez az alkalmazás. Jó, hogy ellenőrizhetjük az ételek-italok kalória- és tápanyagértékét, illetve vezethetjük, hogy mit ettünk aznap. A mobilra fejlesztett alkalmazások könnyen használhatóak, a tabletre fejlesztett verzió viszont kicsit túlbonyolított, nehezebben átlátható, de hosszú távú használatnál ez nyilván csak megszokás kérdése.

Healthy Recipes by SparkRecipes

iPad/iPhone/Android (angol)

Akik szeretik a hasukat, de szeretnének fogyni, ne keseredjenek el, mert ez az oldal nekik szól. Finomabbnál finomabb ételek fotóval, elkészítési útmutatóval és kalóriaértékkel. A kedvenceket nem csak eltárolhatjuk, de barátainkkal is megoszthatjuk Facebookon. Ezektől az ételektől tutira nem lesz bűntudata senkinek…

Nike Boom

iPad/iPhone/Android (angol)

A Nike elég jó applikációkat talált ki sportolók számára. A legizgalmasabb tartalmak persze fizetősek, viszont a Nike Boom jó hátteret nyújthat edzéseinkhez. Zenei könyvtárunkból válogat és különböző mixeket állít össze, illetve az általunk kiválasztott edző is biztat minket bizonyos időközönként. Beállíthatjuk a tervezett edzés idejét, és a program még a rendes bemelegítésre illetve nyújtásra is figyelmeztet az edzés végén. Futáshoz, edzőteremhez, pörgősebb mozgáshoz tökéletes.

FitnessClass

iPad/iPhone (angol)

Korábban az Androidos felhasználóknak kedveztünk, most egy kicsit az Appstore-osoknak fogunk. A programban az a jó, hogy mindenféle mozgás - és tornatípus videói közt válogathatunk. Egészen sok ingyenes lehetőséget is találtunk, de a legtöbb anyagot meg kell vásárolnunk, ha ki akarjuk próbálni. A tíztől a hatvan 60 perces videóig van mindenféle, de ezek a tartalmak azért elsősorban tableten élvezhetőek. Kicsit furcsa lenne ugyanis, ha a mobilt a kézben tartva állnánk be például virágzó fa állásba egy jóga gyakorlatsor közben.

Daily Yoga

iPad/iPhone (angol)

Ismét egy, csak az Appstore felhasználói számára elérhető alkalmazás, mégis ajánljuk, mert annak ellenére, hogy ingyenesen elérhető, egy jó és széleskörű alkalmazást kapunk. Videón láthatjuk a gyakorlatokat, melyek kellemesen átmozgatják az embert. Húsz, negyven és hatvan perces időtartamú edzéseket választhatunk, ráadásul, ha nem akarjuk végignézni az egészet, kapásból a kívánt gyakorlathoz ugorhatunk. Tetszik, hogy a készítők nem csak a jóga szerelmeseire gondoltak, így letölthetünk még például kifejezetten a hasfal-, a fenék-, vagy mondjuk a kar erősítését segítő programokat is,szóval mindenki megtalálhatja a számára tökéletes edzéstervet.

Nemzeti Sport Online

iPad/iPhone/Android (magyar)

A sportot nem csak űzni élvezet, hanem néha csak nézni is. A Nemzeti Sport Online verzióját már az okostelefonunkon és tabletünkön is nyomon követhetjük, így például azok, akik nem jutnak újsághoz, sem pedig gép elé, könnyedén ellenőrizhetik az esti meccs eredményét. Természetesen magyar nyelvű a program, ami kényelmes (bár így viszont teljes dózist kapunk a borzalmas sportújságírói nyelvezetből), de legalább teljesen ingyenes. Kifejezetten tetszett, hogy a legismertebb sportágak külön-külön letölthető aloldalt kaptak.

Kétkerék

iPad/iPhone/Android (magyar)

Kerékpáros útvonaltervező program, ami a leírás szerint lehetőségek széles tárházát kínálja a hazai biciklistáknak. Az útvonaltervezésen kívül útvonal-rögzítés, több mint 18000 POI (Point Of Interest, kb: látnivaló), indulási- és célpont meghatározás is végezhető a segítségével. A közösségi funkciók által lehetséges a tervezett és rögzített útvonalak megosztása, és a mások által megosztott útvonalak keresése, letöltése.  Az új útvonalak megkeresése online kapcsolatot igényel, de a már megtervezett, vagy elmentett útvonal adatai a későbbiekben internet kapcsolat nélkül is elérhetőek. A gond csak az, hogy a felhasználói vélemények tanúsága szerint a használata egyelőre nem elég gördülékeny.

Sporty Pal Pro

iPad/iPhone/Android (magyar nyelven is elérhető)

Nagyon sok felhasználó áradozik viszont erről az alkalmazásról. Számtalan edzéstípust megtervezhetünk vele, és rengeteg mindent megmérhetünk a segítségével az átlagsebességtől kezdve az edzések intenzitásáig.  Az alkalmazásról részletes értékelést találhatunk itt.

Oszd meg másokkal is!
Mustra