A narancsbőr is meghalhat - 11 módszer a kivégzésére

Csodaszerek tucatjait kínálják, hogy eltüntethessük a narancsbőrt, közben arra gondolunk, valójában lehet, hogy ezek egyike sem hat, csak az életmódváltás, a nyári szabadság, a napfény, a több mozgás, a könnyed vacsorák. Pedig de, van ami beválik. Persze mindenkinek más. Utánajártunk a leggyakoribb módszereknek és megoldásoknak.

Lehetsz bármilyen vékony, sportos: a göröngyös fenék, comb vagy éppen has téged is fenyegethet. Ez részben egy öröklött dolog, ami a nőket jobban érinti. A kialakulásáról itt olvashatsz hasznos információkat, mi most koncentráljunk a megszüntetésre. Már ha egyáltalán ez elérhető valahogy. Kiderült, hogy igen.

1. Krémek: Szinte minden kozmetikai márka előrukkol a nyár közeledtével a hagyományos testápolói mellett valamilyen cellulitre ható krémmel. Ezek többsége a vérkeringést fokozó hatóanyagokat tartalmaz, mint amilyen a koffein is. Házilag is kipróbálhatod, hogy a testápolódba keversz egy kevés őrölt kávét, és azzal masszírozod a kényesebb testrészeidet. A kávé így még mechanikusan is hat, olyan mint egy testradír. Utána kicsit pirosabb lesz a bőröd, de ha ezt párszor megcsinálod, néhány alkalom után érezhetően simább is lesz. A krémek másik ereje abban rejlik, hogy megkötik a bőrben levő vízmennyiséget, így a bőrfelszín kifeszül és kevésbé lesz gödrös. A rossz hír, hogy ez a hatás csak addig tart, amíg az adott krémet használod (akárcsak a legtöbb ránctalanító krém).


2. Tekercselés: A testtekercselés során kb. egy óra pihenés során akár centiméterekben is mérhető fogyás mellett a cellulit állapota is javítható, a bőr feszesebb és ápoltabb lesz, a nyirokkeringés is felgyorsul. Emellett a kezelés mellett kifejezetten fontos a nagy mennyiségű folyadékfogyasztás, ahogyan a megfelelő étrend és sport is, enélkül biztosan nem úszod meg. Lényege, hogy olyan kozmetikai készítménnyel kenik be a kiszemelt testrészt vagy testrészeket, amelyek a keringés serkentésével, a vérbőség fokozásával hatnak. Ezek lehetnek illóolajok vagy algafélék. A bekent testrészeket ezek után fóliával vagy fáslival szorosan, enyhe nyomást gyakorolva betekerik, így a kozmetikumok mélyre juthatnak és a nyomás hatására a nyirokkeringés is aktiválódik. A bőrlégzés javul, a kötőszövetek regenerálódnak és a pangó víz is könnyebben távozik. Legalább öt, de inkább tíz alkalom után érhetsz el komolyabb eredményeket.


3. LPG: A rövidítés Louis Paul Guitay, a terápiás masszírozó készülék feltalálójának nevét jelöli. A kezelés elsősorban nemcsak a narancsbőr megszüntetését, állapotának javítását célozza meg, hanem a helyi, makacs zsírlerakódásoktól is segíthet megszabadulni. Eredményei akár centiméterekben is mérhetők. A kúra állapotfelméréssel indul, ekkor megvizsgálják a kötőszövet állapotát, az alkatot és a célokat (mennyit és hol szeretne formálódni a páciens). A vékony, testre simuló kezelőruha és body felvétele után a speciális képesítéssel rendelkező kezelő a testalkat, az aktuális fájdalomküszöb, a kötőszövetek állapotához mérten alakítja a kezelést. A kúra alkalmanként kb. fél órán át tart, átlagosan tizenkét-tizenöt alkalmas (hetente kétszeri), és havi egyszeri fenntartó kezelés javasolt utána. Ennél is ajánlott a sok folyadék, az egészséges táplálkozás és természetesen a mozgás.


4. Hypoxi trainer: Dr. Norbert Egger alkotta meg a gépet, amely ötvözi magában az edzés és a cellulitkezelés egyik eszközeként használt vákuum hatásait. Egy szobakerékpáron kell tekerni, alkalmanként harminc percet, zsírégető pulzustartományban (220-életkor x 0,7). A kerékpár egy tojáshoz hasonló szerkezetben van elhelyezve, amelyből csak deréktól felfelé lóg ki a tested, derékban pedig légmentesen rögzítik a nyílását. A készülékben egy előre meghatározott program szerint dolgozik a vákuum, hol erősebb, hol gyengébb hatásfokkal. A mozgás közben a testre gyakorolt szívóhatás gyorsítja a keringést, így hatékonyabb az izommunka, feszesít, serkenti a nyirokkeringést. Igen, emellett is sokat kell inni, megfelelően enni és nem lehet elhanyagolni a mozgást sem utána.


5. Masszázs: Az előbbi két módszer lényegében ezt is magában foglalja. A cellulit masszázs segíti az anyagcsere gyorsítását, a zsírréteg mobilizálását, a hozzá használt speciális zsírégető krém pedig szintén jó hatással van a zsírszövetre, de végezhető kellemes aromájú illóolajokkal is. A tízalkalmas kúra három hétig tart, legjobb eredmény akkor várható, ha minden másnap elmész a masszőrhöz. Az egyes alkalmak után akár izomlázad is lehet. A fokozott folyadékbevitel igénye erre a módszerre is érvényes. Legkorábban csak néhány kezelés múlva érezhetsz látható és tapintható eredményt. A cellulit masszázs nem a kényeztetésről szól, egyes mozdulatok fájdalmasak is lehetnek.


6. Sport: Már említettük, hogy rendszeres testmozgás nélkül nem tartós az eredmény egyetlen kezelés esetében sem. Julinál (34, könyvelő) például súlyfüggő a helyzet, nála csak akkor van egy kis hepehupa, ha meghízik. „Ahogy visszaáll a versenysúlyom, a zsírral együtt eltűnik a narancsbőr is.” Fontos tehát, hogy elkerüld a súlyod fel-le ingadozását, legjobb, ha ezt rendszeres testmozgással éred el.


7. Izzadás: Nálam a bikram jóga volt nagy sikerű, bár nem emiatt mentem el és nem volt túl látványos a narancsbőr, a rendszeres izzadás igen előnyösen hatott a bőrömre is. Egy gond van, a nyári szezonban, amikor a legégetőbb lenne az alakformálás ezen módja, a kinti harminc fokban a bikram jóga közel negyven foka nehezebben viselhető el, mint a téli mínuszokban. Ha már izzadás, a rendszeres szaunázás is kiváló. Melinda (28, dietetikus) az infraszaunát is jó szívvel ajánlja (az egészséges táplálkozás és a sport mellett), ami kevésbé izzaszt, de a hatása szemet gyönyörködtető.

8. Váltózuhany: Judit (28, jogász) esetében a hideg-meleg váltózuhany szüntette meg a narancsbőrt. „Eredetileg a visszereim miatt kezdtem el csinálni, de utóbb kiderült, a narancsbőrre is kiváló.”

9. Diéta: Nem feledkezhetsz meg arról, hogy a túlzott cukortartalmú, finomított lisztes, sózott termékek fogyasztása, a mértéktelen kóla-, kávéivás nem múlik el nyomtalanul. Túl azon, hogy egyre növekvő hurkák formájában rakódik rád a felesleg, még a narancsbőr is előjön. Kifejezetten olyan, hogy cellulit diéta véleményem szerint nem létezik, mert ennek összetevői lényegében az egészséget táplálkozással egyenértékűek. Judit édesanyjánál az igen kemény és hosszú távon akár egészségügyi problémákat is okozó Candida diéta mulasztotta el a narancsbőrt. Újabb bizonyíték a finomított cukor ellen, bár óvatosan ezzel is, mert mint minden szélsőséges diéta, veszélyeket is rejthet.

A narancsbőr ellen ezeket kerüld:

finomított lisztből készült pékáruk (vizes zsemle és kifli, kakaós csiga és társai), fehérkenyér
füstölt húsok, felvágottak
sertés-, marhahús, állati zsírok
sózott és olajos halak
zsíros sajtok
chipsek, sós snack-ek
nagy só- és cukortartalmú élelmiszerek (konzervek, félkész, kész termékek)
koffeintartalmú italok és élelmiszerek
alkohol
édesített szénsavas ásványvizek és üdítő italok
csokoládé (ha már eszed, az étcsokoládét válaszd)
gyorséttermi ételek (hamburger, sajtburger...)

10. Böjt, tisztítókúra: Hanna (37, szemorvos) szerencsés alkat, de harmincas évei elején bizony észrevehetően kialakult egy kis narancsbőr a combján és a fenekén. „Nem próbálkoztam krémekkel, meg ilyesmivel, egyszerűen leszoktam az állandó kólaivásról és cigizésről, és hónapok alatt eltűnt. Ennyi." Szerinte az egyetlen ellenszer a méregtelenítés. Dóra (34, kozmetikus) is úgy vallja, hogy a sok folyadék a leghatékonyabb módszer. Nála a szoptatás alatt tűnt el a narancsbőr. Judit is esküszik a levekre, számára látványos változást a léböjtkúra hozott, amit egyszer az életben sikerült kibírnia, de megérte. Ha drasztikus böjtre nem is szánnád magad (nem is mindenkinek javasolt, különösen nem minden rákészülés nélkül), annyit azért megtehetsz, hogy csökkented a kész, félkész ételek, élelmiszerek fogyasztását, például kerülöd a leveskockát, leves-, mártáspor, az előre lefagyasztott húsokat, a cukrozott leveket, és törekszel arra, hogy minél több friss, szezonális, helyben termesztett zöldséget, gyümölcsöt iktass be a mindennapjaidba, a kenyérfélékből a teljes kiőrlésűt választod és amikor csak tudod, leküzdöd a nassolási vágyadat. A frissen facsart zöldség-, gyümölcslevek akkor is előnyösek, ha a narancsbőröd éppen nem csökkenne látványosan.


+ 1 Nyár, tengerpart, szabadság: Marianna (31, ügyfélmenedzser) egy, az előzőektől eltérő tippel szolgált, ami nála évek óta jól beválik. „Nekem a nyár tünteti el, illetve, amikor szépen lebarnulok”. Úgy gondolja, hogy a napfény hatására a bőrben keletkező D-vitamin és a nyaralás alatti több mozgás, sportolás, vagy csak egyszerűen a szabadság, a négy fal okozta bezártságból kiszakadás is segíthet.

Már gyerekkorban is

A megelőzést nem elég felnőtt fejjel elkezdeni. Már egyre korábban megjelenhet a probléma, Dóra (33, ügyvéd) szerint nagyjából kivédhetetlen a nagyvárosban élőknél és azoknál, akik betöltötték a tizenhárom éves kort. Onnantól ugyanis alanyi jogon jár minden nőnek. Sajnos, valahol igaza lehet, bár azért szerencsére ismerünk pár irigyelt ellenpéldát, de nem lehet elég korán kezdeni a narancsbőr elleni küzdelmet. Mivel a narancsbőr a bőrszerkezet jellegéből is adódik és ehhez a helytelen életmód (különösen a sok ülés) és a környezet is hozzájárul, már fiatalon is előjöhet a narancsbőr. Ezért már a gyerekeknél is figyelni kell arra, hogy minél többet mozogjanak, minél jobb minőségű ételeket egyenek és ha csak lehet, ne szokjanak rá a gyorskajákra.

Oszd meg másokkal is!
Mustra