Hozza ki 1500 forintból a Kanye West féle csizmát!

Ahogy pár évvel ezelőtt a Louboutin féle piros talpat gyártották le házilag a cipőrajongók, úgy idén a Kanye West és a Vetements által divatba hozott zokni-csizma a felkapott a DIY (Csináld magad) bloggerek körében. A jelenség egyébként valahol érthető, mivel egy ilyen magassarkúért 895 dollárt, 249 ezer forintot kérnek a Yeezy-nél, míg a francia Vetements 990 euróra, 304 ezer forintra árazta be a lábbeliket a szezonban.

Kendall Jenner és Hailey Baldwin is tehet róla, hogy felkapott lett.
Kendall Jenner és Hailey Baldwin is tehet róla, hogy felkapott lett.BG001/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

Ehhez képest az olcsósított változatot körülbelül 5 dollárból, vagyis 1390 forintból is kihozhatjuk, ha akarjuk. A 111 ezer követőt számláló @thenuvogue szerint, ha már van egy megunt hegyes orrú cipőnk, akkor ahhoz már nem kell más, csak egy arra ráhúzható csinosabb sportzokni és egy csúszásgátló talp.

Persze a könnyen kivitelezhető trükk futótűzként terjed az internetezők körében, ami valahol érthető, hiszen szinte minden kamaszlány úgy szeretne festeni, mint a Kanye West holdudvarához tartozó Kendall és Kylie Jenner, vagy a barátságukat élvező Hailey Baldwin és Gigi Hadid.

A párizsi divathéten is feltűnt egy-két zokni-csizma a szezonban.
A párizsi divathéten is feltűnt egy-két zokni-csizma a szezonban.Vanni Bassetti / Getty Images Hungary

Sőt, Rihanna is felvette a Vetements fehér darabját az európai turné prágai állomásán.

Wearing her #RihannaDior sunglasses, RiRi looked gorgeous while sightseeing in Prague today. Find photos at rihannadaily.com * #linkinbio

Una foto publicada por Rihanna Daily (@rihannadaily) el

Az amerikai Marie Claire szerkesztőjének azonban igazat kell adnunk abban, hogy az olcsósított változat igencsak nevetségesen és bénán fest az eredetihez képest, de persze megértjük, ha valaki nem szeretné tovább gazdagítani a reality-klánt.

*

Una foto publicada por B A S M A . K (@basma_k) el

Naná, hogy a zokni-csizma koppintók nemcsak a lábbelit, de az egyre furábban festő Kardashian-Jenner család öltözködési stílusát is megirigyelték.

Amennyiben úgy akar festeni, mint egy naplopásból és pózolgatásból élő celebnő, akkor elég csak egy fehér pólót felvennie a kamucsizmához.

A Yeezy féle sportcuccokhoz azért nem árt, ha egy kicsit ki is gyúrjuk magunkat és beszerzünk egy bordázott anyagból készült játszósruhát, amit idén akár az éjszakába is viselhetünk.

A villámgyorsan DIY kedvenccé vált trend idén a hazai Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe néven futó divathéten is felbukkant az Abodi Dóra által tervezett Winner Sport x Abodi kollekcióban, aminek köszönhetően hamarosan hazánkban is beszerezhető lesz majd a szezon egyik legnagyobb slágercsizmája (várhatóan kb. 50-60 ezer forintba fog kerülni) és a hozzá illő sportszerkók.

Pirosban hozta divatba a Winner Sport.
Pirosban hozta divatba a Winner Sport.Kaszás Tamás / Dívány
Oszd meg másokkal is!
Mustra