Divatba jött a póló alól kivillanó mell

A divatba hozott bugyinadrág semmiség a celebnők legújabb hóbortjához képest, miszerint a falatnyi póló alól kivillanó mellek az új hasig dekoltálás. A szégyenlős lányoknak nem való trend 2002-ben egyszer már felbukkant az MTV VMA vörös szőnyegén, ahol az akkor 22 éves Christina Aguilera tekert magára egy sálat úgy, hogy láttatni hagyta a melle alját. Biztos tudják, ez volt az énekesnő “Dirrty” korszaka.

Szerencsére az emlékezetes és sokkoló felsőrész akkor nem jött divatba, helyette inkább a köldökig kivágott ruhák voltak népszerűek a díjátadókon és a filmpremiereken. A mellalj kirakása az Elle.com szerint a New York-i divathéten, a Kanye West féle Yeezy shown jött újra szembe Teyana Tayloron, akinek annyira bejött a mellmutogatás, hogy még a Baja East bemutatóján is bevállalt egy villantást.

De nemcsak a 25 éves harlemi művésznő érzi úgy, hogy semmi zavaró nincsen a túl kicsi póló viselesében, hanem Lady Gaga is, aki szinte csak ilyen felsőben és bugyinadrágban lépett az utcára az elmúlt hetekben – na jó, előfordult, hogy egy napszemüveget vagy egy kalapot is felvett a túl sokat nem takaró együtteshez.

Ezt követően a merész trend az olyan Instacelebeken is megjelent, mint a táskatervezéshez is értő Kendall Jenner, a modellkedő Hadid lányok vagy az ismert divatblogger, Chiara Ferragni, aki a milánói divathéten sütötte el a tőle egyébként szokatlan viseletet, amit várhatóan a fast-fashion boltokban is beszerezhet majd, de költséghatékonyabb, ha ollóval nekiesik az egyik pólójának és egy méretes darabot levág belőle.

Me and my family today

Una foto publicada por Bella Hadid (@bellahadid) el

A trend már rákerült az új Calvin Klein plakátra is.

Calvin Klein Leather*

Una foto publicada por Bella Hadid (@bellahadid) el

A mindössze 20 éves celeb-modelltől egyébként sem áll távol a mellmutogatás.

Today..coming soon :)

Una foto publicada por Bella Hadid (@bellahadid) el

Bella Hadid testvére, Gigi Hadid is viselt már hasonló felsőt a Sport Illustrated fotózásán.

T A H I T I

Una foto publicada por Gigi Hadid (@gigihadid) el

A spanyol Harper's Bazaar szerint is ilyen rövid felsőkben töltjük a telet.

By @txemayeste in Paris @harpersbazaares

Una foto publicada por Bella Hadid (@bellahadid) el

Oszd meg másokkal is!
Mustra