Újabban mindenki divatblogger szeretne lenni: már képzések is indulnak, ahol ezt a „tudományt” lehet elsajátítani, méghozzá nagy sikerű képzések, ahol túljelentkezés van. De mégis, mi olyan vonzó a divatbloggerségben?
Lassan egy éve, hogy különös kísérletbe kezdtünk: divatbloggernek álltunk. Jobban mondva kreáltunk szerkesztőségileg egy karaktert, akinek blogot indítottunk, egyik kolléganőnk lett a dolog arca és vártuk a csodát – avagy azt, hogy sikerült-e befutnunk, leszenk-e követőink, a PR-osok elhiszik-e nekünk, hogy érdemes ajándékokkal bombázniuk. Azért persze tettünk is a sikerért rendesen, nem csak posztoltunk serényen, hanem bevetettük a követővásárlást is – mint kb. mindenki –, de persze a dolog nem ilyen egyszerű. Bármennyire is gyerekjátéknak tűnik, a bloggerség nagy elhatározást, sok szabadidőt és elképesztően excentrikus személyiséget igényel, ezek nélkül ön se vágjon bele!
Ön se érti, emberek miért posztolják saját magukat különféle ruhákban és mások ezt miért lájkolják, követik és szeretik? Pedig van egy ilyen réteg (nem is kicsi), és aki igazán tökélyre tudta vinni a blogolást, meg is él belőle – de azt ha nem is, rengeteg ingyen ruhát, kiegészítőt, utazást, vacsorát kap, csak azért hogy aztán posztoljon róla, amit aztán az irodában ücsörgő tömegek irigykedve lájkolgatnak. Nyilván sokaknak vonzó, hogy szép helyeken ehessenek, jó ruhákban járhassanak, mindezt ingyen, csak azért, mert ők azok, akik. El kell keserítsük a reménykedőket, az emberkísérlet során ugyanis rá kellett jönnünk, hogy a divatblogolás megterhelő dolog, nem csak lelkileg.
Semmi nincs ingyen
Semmi nincs ingyen, ezt érdemes fejben tartani, mielőtt elkezdni az „outfit of the day” posztokat szórni a netre. Hogy mi benne a nehéz és mik az általános tapasztalataim, egy cikksorozatban olvashatja el.
A próba ötlete onnan indult, hogy végigpörgettük az irodában az egyik sikeres magyar divatblogger Instagramját, ahol napsütötte, őszintétlen outfit-posztok, bénácska tárgyfotók és napi inspirációk váltogatták egymást, majd elkezdtük a követőket nézegetni és azt láttuk, hogy a legtöbb nem is valós ember: tehát lehet követőket vásárolni, és ezek szerint igencsak gyümölcsöző eredménnyel.
10 dollárért már megoldható
Úgyhogy rögtön ezzel kezdtük, hogy hamar kiderüljön, követőt vásárolni nem agysebészet, az ember feltölt pár képet "follow4follow" hashtaggel és elkezdenek szállingózni direkt üzenetben és az Instagram által ajánlott emberek között a reklámok, melyek azt ígérik, 10 dollárért leszállítanak 500 embert, 60-ért pedig akár 10 ezret. Mi random kiválasztottunk egy céget és egy 500 fős csomaggal kezdtük, percek alatt megvoltunk vele.
Miről ismerszik meg a vásárolt követő?
Valószínűleg kamu követőből is többfélét lehet vásárolni, olcsón nagyon átlátszót kap az ember, drágábban más kicsit kidolgozottabb verziót. A legfeltűnőbb kamuknak nincs egy követője se, egy képe se, de mondjuk követnek több száz embert. A nevük valami értelmetlen betűhalom, nincs leírás mellettük, hogy kik ők.
Az ennél kifinomultabb típusnál már van valami profilkép, esetleg bemutatkozó halandzsa. Ennél is jobb, ha a profil zártkörű, vagy esetleg van fent 3 semmitmondó fotó: persze mind egyszerre feltöltve.
Az igazán jó kamu követőknek van 2-3 képe, és követi őket kb 40 szintén kamu profil – ők meg követnek cserébe vagy 3000 embert. Akárhogy is, az lehet, hogy az Instagram algoritmusa nem képes mindet kiszűrni, de aki kíváncsi rá, hogy kedvenc bloggere vajon él-e ezzel a típusú átveréssel, hamar kiderítheti. Fenti képet mi az egyik legismertebb magyar bloggerina profiljának felületes pörgetése után, 4 perc alatt raktuk össze: gyanús, hogy az a több mint százezer követő valójában nem is olyan sok...
A Followersbox.com, ahol mi ügyeskedtünk, azóta bezárt, de van helyett sok más. Technikai tanács: ha követőt venne, arra figyeljen, hogy lehessen Pay Pal-lal fizetni, mert általában teljesen megbízhatatlan oldalak ezek, ne adja ki soha ilyen oldalon a bakkártya adatait! Szóval a Followersbox-on csak kiválasztottuk a megfelelő csomagot és cirka 2 nap alatt be is esett 500 zombi Kiss Noémi Instagrtamjára. Merthogy ez lett a blogger nevünk, és megtanultunk együtt élni pár hónapig Naomyinstyle-lal, aki töretlen lelkesdéssel posztolta a jóreggelt üzeneteket, az outfit posztokat és az újabb és újabb vásárlásokról beszámoló képeket.
És mi történt a vásárlás után?
Hát nagy áttörés nem. Nem kezdtek záporozni az emailek, nem jött be több valós személy az oldalra, egyszerűen az addigi 50-es szám 550-re alakult át. Mivel a vásárolt követők nem valós személyek, az oldalon az aktivitás sem nőtt meg, nem kedveltek többen egy-egy képet, és lássuk be 550 ember baromi kevés, amikor sok menő tinilánynak magától összegyűlik a 3000.
Az egésznek a lelki oldala számomra kicsit megterhelő volt: én nem az a típus vagyok, aki sokat szelfizik, kiteszi és várja a lájkokat meg a „jaj de szép” vagy kommenteket a képe alá, pedig ide pont ez a hozzáállás kéne: mert azok, akik feszt saját magukat posztolják, hiába mondják, hogy csak a ruhákat vagy a stílusukat akarják megmutatni, bőven megmutatják saját magukat is, amihez egyszerűen extrovertáltnak kell lenni, legalább annyira, mint egy realityszereplő. Furcsa világ az, ahol miután kiteszek magamról egy képet, gátlástalanul ráteszem a „like back” hastaget.
Ezzel azt ígérem a többi #lb fanatikus instagramozónak (akik vannak szép számmal), hogy ha ők dobnak egy szívecskét a képem alá, viszonozom majd a „szeretetet”. Viszonoztam is mindig lelkiismeretesen, így szépen gyűltek a lájkvadász követők és kommentelők. Ijesztő, hogy normálisnak kinéző embereket az hajt, hogy több száz lájkot beszedjenek saját képük alá, meg hogy egy csomóan olyan célokat tűznek ki maguknak, hogy meglegyen a 3-4-10 ezer követőjük ezzel a módszerrel.
Szeretetet vagy sikert vásárolunk?
Azért van szükségük erre, hogy megerősítsék saját önbizalmuk? Vagy pont elelnkezőleg, ezzel akarják megmutatni a világnak, hogy ők mennyire faszák? Vagy egyszerűen csak ők is bloggerkednek és tudják, hogy a több lájk több ingyen cucchoz vezet? Akármelyik is a megoldás, én is beszálltam a játékba, méghozzá a saját arcommal, ami lássuk be, elég kellemetlen tud lenni. Szóval gyűjtögettem a lájkokat, toltam fel a képeket magamról és semmitmondó hülyeségekről és jöttek is a követők rendesen (a #f4f és #lb csodákat tesz), de az igazi dobás az volt, amikor bejött az az 500 zombi, akikért fizettem.
Tulajdonképp azért fizettem, hogy látszólag még többen legyenek rám kíváncsiak. Egyrészt ugye lehet ez annak a jele, hogy arra vágyom, még többen szeressenek – persze lájkokat is lehet venni, nem is drágán, 1000 darab csak 5 dollár – de igazából ez színtiszta üzlet: több követő, nagyobb esély arra, hogy leessen valami ingyen.
Itt véget is ért volna az emberkísérlet, ha nem döntünk úgy szerkesztőségileg, hogy jobban belemegyünk a játszmába: követőt venni nem bonyolult, Instagramra szarni a kontentet sem bonyolult (haha, azt hittük!), akkor menjünk tovább. Csináljunk blogot és próbáljuk ki, igaz-e a feltevés, miszerint több lájk = több ingyen cucc.
Folyt köv!
