Íme a divatvilág 11 legemlékezetesebb pillanata 2015-ben

A luxusmárkáknak, tervezőknek és modelleknek köszönhetően idén sem unatkozhattak a divatrajongók, akik 2015-ben valószínűleg már nagyon unták a hetvenes évek stílusáról és a sportos trendekről szóló összeállításokat, illetve aggódva követték figyelemmel, hogy az olyan Insta-celebek, mint Gigi és Bella Hadid, vagy Kendall és Kylie Jenner letaszítják a címlapokról és a kampányokból az arra érdemesebb feltörekvő modelleket. Nekünk az ember-hátizsákkal sokkoló Rick Owens párizsi bemutatója volt az egyik favoritunk 2015-ben, de a hajtás után megnézheti a Fashionista.com idei összeállítását a divatvilág legemlékezetesebb pillanatairól. Kattintson!

1. Nagy volt a mozgás a vezetőtervezők körében

Több divatház is nagy változások és lehetőségek előtt áll a következő szezonban, Donna Karan például júniusban jelentette be, hogy 31 év után kiszáll az üzletből, mivel ezentúl minden idejét az alapítványának kívánja szentelni. A New York-i luxusház sajtóközleményében arra is kitértek, hogy egy ideig nem vesznek részt a divathéten és új kollekciót sem terveznek piacra dobni, ennek tudatában új tervezőt sem kívánnak castingolni a közeljövőben. A divatház almárkáját azért nem szüntetették meg, sőt a DKNY-re nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni, mint valaha. A fiatalos vonalat Dao-Yi Chow és Maxwel Osborne tervezi a márkának.

Alig néhány hónappal később, októberben Alexander Wang is bejelentette, hogy ez volt az utolsó kollekció, amit tervezett a Balenciagának, mivel inkább a saját, immár tizedik évét ünneplő márkájára kíván összpontosítani a jövőben. A meglepő bejelentés után egy hónappal Raf Simons sokkolta a divatvilágot azzal, hogy azonnali hatállyal távozik a Dior éléről, majd egy héttel később megtudtuk, hogy 14 év után Alber Elbaz sem folytatja pályafutását a Lanvinnél. Mindkét tervező, Simons és Elbaz is utalt arra, hogy jelenleg tarthatatlan tempót diktál a divatipar, ami miatt egyre nagyobb nyomás nehezedik a kreatívosokra a szakmában.

2. Riccardo Tisci New Yorkban ünnepelte meg, hogy 10 éve dolgozik a Givenchynál

A francia divatház 2016-os tavaszi-nyári kollekciójának New York-i bemutatója kétségtelenül az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó show volt a Nagy Almában. A márka kreatívigazgatója közeli barátjával, Marina Abramovic-csal közösen készítette el az újrahasznosított anyagokból álló látványelemeket, mellyel a brazil favellák „hangulatát” kívánták megidézni a Pier 26-ban.

A tökéletesen időzített, naplementében megtartott bemutatón az elmúlt évtized legmeghatározóbb Givenchy ready-to-wear és haute couture darabjainak újragondolását vonultatta fel a jellemzően Párizsban bemutató divatház. A többszintes helyszínre több neves helyi tervező is ellátogatott, ott volt például Alexander Wang, Joseph Altuzarra, Michael Kors és Vera Wang is. Sajnos a modellek sem úszták meg egy kis bukdácsolás nélkül a bemutatót, sőt egy kis koppintás gyanúba is belekeveredett Tisci, akit azzal találtak meg, hogy Jean Paul Gaultier egyik korai darabjából merített ihletet a tervezés során.

3. Az idei Met Gála estélyi ruhái

„Nem igazán tudok segítség nélkül járni ebben a ruhában, de azért megéri” – mondta Rihanna a terebélyes kínai couture ruháról, amit Gou Pei tervezett és közel két évbe telt az elkészítése. A bonyolult hímzéssel és szőrmeszegéllyel készült sárga estélyit természetesen azonnal felkapták a mémgyárosok, akik többek között Spongyabobra, egy nagy adag omlettre, illetve egy óriási négysajtos pizzára asszociáltak a ruha láttán. A kínai kultúra előtt tisztelgő New York-i esemény vörös szőnyegén nemcsak a barbadosi popsztár keltett feltűnést, Beyoncé és Kim Kardashian is gondoskodott róla, hogy mindenki a méregdrága láthatatlan ruhákon szörnyülködjön az év második felében.

4. J.W.Anderson lett az év legjobb brit tervezője

Már tavaly felhívtuk a figyelmet a spanyol Loewe uniszex ruhákban gondolkodó tervezőjére, aki 2008-ban megalapította saját nevén futó márkáját és alig pár év alatt a divatvilág egyik legmeghatározóbb figurája lett. A fiatal tehetségre felfigyelt a British Fashion Awards zsűrije is, akik Andersonnak ítélték oda a legjobb férfi- és női ruhatervező díját 2015-ben. Anderson az iparág egyik legrangosabb elismerésében egyébként már tavaly is részesült, akkor a legjobb férfi ruhatervezőnek kiáltották ki az Egyesült Királyságban.

5. Kanye West a divatvilágban

Az üres tekintetű rapper idén kétszer is tök hülyének nézte a divatszakmát, először amikor februárban bemutatta az Adidasnak tervezett „Yeezy” névre keresztelt kollekcióját, majd másodszor, amikor legnagyobb meglepetésünkre szeptemberben is bemutatta szinte ugyanazt. A semmilyen, testszínű harisnyákból és bomberdzsekikből álló kollekciót, melynek bemutatóját olyan hírességek ülték végig, mint Anna Wintour, Riccardo Tisci, Jay-Z, Beyoncé, valamint a Kardashian-Jenner klán, a magas árak ellenére szinte pillanatok alatt elkapkodták az üzletekből. A csöves ruhákban utazó West egyik legröhejesebb megnyilvánulása talán mégis az volt, mikor tényleg elhitte, hogy azért fikázták le munkásságát a kritikusok, mert diszkriminálják őt a divatvilágban.

6. A Balmain x H&M kollekció körüli hiszti

Idén is be tudta etetni egy dizájneregyüttműködéssel vásárlóit a H&M, mely a Versace, a Marni és az Alexander Wang kollaboráció után a francia Balmain fiatal tervezőjét, Olivier Rousteing-t kérte fel egy kapszulakollekció megtervezésére. A svéd márka ezzel a húzással felülmúlta önmagát, soha nem látott harc és tolongás ment a gyöngyökkel és flitterekkel kirakott koktélruhákért és zakókért, majd néhány órával azután, hogy az átszellemült vásárlók mindent elkapkodtak a boltokból, az eBay-en körülbelül annyiért lehetett lecsapni egy-egy H&M ruhára, mint egy Balmain által tervezett eredeti darabra. Mi a mai napig nem tértünk napirendre afelett, hogy miért adna valaki 6000 eurót, azaz 1,8 millió forintot egy gyöngyös H&M ruháért, vagy mi a fenének csengetne ki valaki 90 ezer forintot egy teljesen hétköznapi sapkáért? Persze azért már most várjuk a H&M következő húzását, amivel hülyének kívánják nézni a lelkes vásárlókat.

7. Savage Beauty: Alexander McQueen kiállítás Londonban

A Metropolitan Múzeum 2011-ben, a legendás tervező tragikus halálát követően rendezte meg először a Savage Beauty címre keresztelt kiállítást, ami McQueen munkásságát mutatja be karrierje kezdetétől, tehát az 1992-es végzős showtól egészen a 2010-es őszi-téli, befejezetlen kollekciójáig. A Metropolitan Múzeum egyik legnépszerűbb kiállítása 2015 márciusától a londoni Victoria és Albert Múzeumban is megtekinthető, sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy már több mint 493 ezren látták a kiállítást, melyen a tervező olyan közeli barátai és művésztársai is kiállították a McQueennel közös munkáikat, mint például a fodrászként ismert Guido Palau, a sztárkalaposként emlegetett Philip Treacy, vagy az ékszerész, Shaun Leane.

8. Derek Zoolander visszatér

Több mint tíz év után tér vissza a mozikba a divatvilágot és annak árnyoldalait kifigurázó Zoolander, a trendkívüli, aminek második része éppen a divathéttel egy időben, 2016 februárjában debütál majd a mozikban. A két főszereplő, Ben Stiller és Owen Wilson azért már az idei divathéten gondoskodott róla, hogy mindenki tudomást szerezzen a folytatásról és végiglejtettek a Valentino 2015-ös őszi-téli kollekciójának márciusi bemutatóján.

9. Idősebb nőkkel hirdettek a divatházak

Hihetetlenül újító és örvendetes előrelépés, hogy a divatszakma, akit gyakran vádolnak azzal, hogy megszállottan csak a fiatalokra hajlandó koncentrálni, olyan hatvan feletti hírességekre cserélte le tizenéves modelljeit 2015-ben, mint Joni Mitchell, akivel a Saint Laurent kötött szerződést, míg a 81 éves írónő, Joan Didion a francia Céline arca volt a szezonban. Marc Jacobs pedig Cherben látott fantáziát az idei évben.

10. Alessandro Michele megújította a Guccit

Bátran kijelenthetjük, hogy a divatszakmában Alessandro Michele éve volt a 2015-ös. Már hosszú ideje nem gyakorolt ekkora hatást tervező egy divatházra sem, mint amilyet Michele a Guccira. Ennek tudatában nem véletlen az sem, hogy az olasz divatházat megújító dizájner mintás vagy éppen átlátszó ruháiban, okostojásoknak tervezett elegáns kreációiban és Margot Tenenbaum stílusú gönceiben számos hírességet kaptak lencsevégre a vörös szőnyeges eseményeken Chloe Sevignytől Alexa Chungon át Georgia May Jaggerrig. Az új stílust bevezető Michelét a British Fashion Awards az év legjobb nemzetközi tervezője díjjal jutalmazta 2015-ben.

11. Utaztatták kollekcióikat a divatházak

Leginkább gazdasági érdekből, de 2015-ben nemcsak New Yorkban, Londonban, Milánóban és Párizsban mutatták be kollekcióikat a divatházak, hanem olyan messzi célpontokat is választottak a ruhák prezentálására, mint Szöul, ahol például a Chanel vonultatta fel kollekcióját. A Louis Vuitton Palm Springsben, míg a Dior a francia riviérán, Pierre Cardin híres buborékházában mutatott be 2015-ben. A divatházak 2016-ban is utaztatni fogják bemutatóikat, a tervek szerint a Chanel Kubában, a Louis Vuitton pedig Rio de Janeiróban mutat majd be.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek