Hogy jön egy Afrika-kollekcióhoz Kendall Jenner?

A Mango kétségbeesetten próbálja felvenni a fast fashion iramot, ezért 2016 tavaszán kapásból négy különálló kampányt készítenek kollekcióikhoz, mely közül az első a februárban debütáló "Tribal spirit", azaz kábé "törzsi szellem" című, melyben Kendall Jenner látható – írja a WWD. A kampányképeket David Sims sztárfotós készítette egy londoni stúdióban a mostanság nagyon menő Jenner-lánnyal, tehát a Mango tényleg igyekszik a legjobbakkal együttműködni – mégis csúnyán belenyúltak egy kényes, régóta vitatott problémába, azaz abba, hogy a törzsi inspiráció mint olyan, inkább sértésnek, mintsem tiszteletnyilvánításnak minősül.

A kollekciót az afrikai szavanna inspirálta, "törzsi" mintás tunikák, rojtos velúrruhák és egyéb, kicsit már unalmas trendek kapnak helyet benne. Meg Kendall Jenner, akinek annyi köze van a szavannákhoz, mint egy fast fashion kiskabátnak. Az internet népe pont a modellválasztáson bukott ki (akárcsak a Valentino esetében), az ő reakcióikat szedte össze a Daily Mail: összességében mindenki az ellen kelt ki, hogy a Mango még 2016-ban is képes elkövetni azt a baklövést, amin rengetegen átestek 2014-ben és 2015-ben.

Warming up for #TribalSpirit in the new @Mango Campaign #MangoGirls

Kendall Jenner (@kendalljenner) által közzétett videó,

"A Mango új Tribal spirit kampányát az afrikai szavanna inspirálta és Kendall Jenner, egy fehér lány a modell?" Vagyis, hogy lehet afrikai ihletésű kollekciótok fekete lányok nélkül?– háborog például Sharpay Evans.

Ön mit gondol?

Amber Love a fekete modellek nevében írt: "Wow. Le merem fogadni, hogy a fekete modellek nem lesznek lenyűgözve, hogy Kendall Jenner a Mango "törzsi szellem" kampányának arca". Volt, aki egyenesen rasszistának nevezte a Mangót, más azonban átlátott a szitán és azzal magyarázta az egészet, hogy itt csak és kizárólag üzletről van szó, a modell népszerűségéről és követői számáról. "Mint afrikai, aki egy afrikai törzs tagja, én azt mondom, hogy ez számomra sértő. Rosszul vagyok tőle. Miért vitatkoznak itt arról az emberek, hogy ez sértő-e, amikor a mi kultúránkról van szó és többet tudunk róla, mint bárki más?" – írja egy felháborodott Instagram-felhasználó Kendall Jenner fent is látható videója mellé.

clk1
reklám/Mango

Akárhogy is, a Mango február elsején debütáló kollekciója most eléggé rivaldafénybe került, kíváncsian várjuk, mi lesz a kampány sora: egyelőre azonban úgy tűnik, a Mangót nem érdekli a Twitter és Instagram-felhasználók háborgása, ugyanis továbbra is promózzák a "Tribal spirit" kampányt.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek