Öltözzön fel tavaszra a leárazásokon!

Szerencsére január elején már rég tisztában vagyunk a tavaszi trendekkel, úgyhogy megtehetjük, hogy olyan ruhákat keresünk a leárazásokon, melyeket vígan tudunk majd hordani évekig. De legalábbis tavasszal. Azt például már jóideje tudjuk, hogy a csíkos felső örök, de a retro hullám sem most fog eltűnni és a virágminták is menők lesznek minden mennyiségben. Adidas cipőt és Birkenstockot talán már ne vegyen, de pár fehér, esetleg babakék ing mindig jól jön. Ennek szellemében jártuk végig az üzleteket, ahol legnagyobb meglepetésünkre minden tele van 60-as éveket idéző vagy virágmintás cuccokkal, mindenhol kapni legalább egyféle csíkos felsőt és az alapdarabokat is jól leárazták, szóval hajrá, merüljön el velünk együtt a leárazott őszinek szánt, de valójában tavaszi divatban a hajtás után!

Camaieu

A Camaieu-ben 5 ezer forint alatt kap retro miniszoknyát, és 2 ezer forint alatt adhat a Riviérát idéző tengerészes hangulatnak egy vékony csíkos pulcsival. Alapdarabként itt a 2995 forintos irodai viseletnek kiváló pamutingeket tudjuk ajánlani, melyből egyszerűen mindig kell még egy.

Bershka

Furcsa, de a Mammut Bershkában alig vannak leárazott holmik, és azok is elég szomorú látványt nyújtanak. Csíkos felsőt azért tudtunk túrni, igaz, ez a hasvillantós verzió, amihez nem árt, ha az ember még csak 20 éves. Viszont itt találtuk meg a legjobb virágos kimonót, mely a fesztiválszezonban kihagyhatatlan lesz: nyáron ezeket megint teljes áron fogják árulni, ha szeretne, most újítson be egyet 1795 forintért! Képek a galériában!

H&M

A svéd márka leárazása végtelenül nyúlik, tulajdonképp folyamatosan van egy-két polcnyi olcsósított ruha az üzleteikben. Igazából most sincs több, mint szokott, de hívjuk most ezt leárazásnak. A Mammut H&M-ben nem találtunk túl sok mindent – pont úgy jártunk, mint a Bershkával –, de a többi, nagyobb üzletben talán nagyobb a választék. Mindenesetre csíkos felsőt, hippiruhát és alapdarabnak kiváló poliészteringet itt is talál, ráadásul tényleg pofátlanul olcsón, 3 ezer forintért. És ha már arra jár, a 700 forintos bizsuk közt is nézzen szét!

Springfield

A spanyol márka nem szokta annyira padlóra vinni árait, mint a H&M, ennek megfelelően, itt azért jobban át kell gondolni, hogy befektetünk-e egy 6 ezer forintos csíkos kötött pulcsiba vagy egy virágos nadrágba. Innen a 9 ezer forintos farmeringet tudnám ajánlani, melynek anyaga jó vastag, fazonja örök, de talán lesz még olcsóbb is.

Promod

Egyik kedvenc meglepetésünk minden leárazáson a Promod, ahol minden egész drága évközben, aztán leárazáson meg teljesen megfizethető. Például a galériában talál féláron retro gatyát, 3 ezres sárga felsőt (a mustársárga is tavasz trend, csak szólunk), 3500 forintos hippiruhát – viszont nincs kép a 18 ezer helyett 5000 forintba kerülő bomberdzsekiről és a 30.000 helyett 7 ezer forintért kínált kabátról (a honlap francia árai ne tévesszék meg!).

Mango

A Mangóban már majdnem mindent féláron kínálnak, de azért van pár drága vadhajtás (a galériában láthatja a pizsamaszerű culotte nadrágot blézerrel, egész drágán). Csíkos felsőt 4995 forintért kap, virágos ruhát szintén, viszont egy menő mintás chino nadrág még 9995 forint, a rojtos, szépen kidolgozott kimonó meg 6495 forint. Minden gond nélkül fel tud öltözni úgy, mintha a 70-es évekből csöppent volna ide.

New Yorker

Vagy mi vagyunk bénák, vagy tényleg alig vannak leárazott termékek a WestEnd New Yorkerében: cserébe itt a teljes árok olyanok, mint a Mangóban a félár. A hippis, csíkos divatot a német márka nem nagyon követi, így alábbi teveszín sálat tudjuk ajánlani, ami mindig jól jöhet, meg a galériában talál még 3000 forintért kellemes anyagú hosszanti csíkos inget és teljes áron 4690 forintba kerülő hippis blúzt.

Zara

A Zara cserébe megtelt leárazott holmikkal, és már 2595 forinttól vehet csíkos, derékvillantó felsőket. Minden más felső kábé 5995 forint, de január végére valószínűleg kerülnek majd ezek még kevesebbe is. És ahogy elnéztük az árubőséget, még választék is lesz.

Kiemelnénk a narancsságra műbőr culotte nadrágot a kínálatból (a galériában láthatja), mely ugyan valószínűleg senkinek nem áll jól, de jól összefoglalja a tavaszi trendeket, és a 6995 forintos, jégkék virágokkal és fekete bársonybetéttel díszített miniruhát, ami remek vásár, ha a hűvös márciusi napokon már szeretne virággyereknek öltözni.  

Oszd meg másokkal is!
Mustra