Feketelistára kerülhet az Alibaba

Feketelistára kerülés ellen lobbizik a Google-lel, eBay-jel és Amazonnal egy szinten emlegetett Alibaba, mely többek között kereskedelemmel, online vásárlással, fizetési rendszerekkel, szállítmányozással, valamint felhőalapú számítógépes struktúrával foglalkozik. Kína egyik leggazdagabb embere, Jack Ma vállalkozása azért kerülhet fel a U.S. Trade Representative (USTR) szégyenlistájára, mert ebben az évben hamisítványgyanús termékeket is értékesítettek a népszerű oldalon – számol be a Business of Fashion az Alibaba ügyéről.

Voltak már szégyenfalon

Az évi 15-20 milliárd bevétellel rendelkező vállalat természetesen visszavágott és azt állítja, hogy más oldalak is tele vannak hamis árukkal, szerintük ez a kalózellenes politika nem működik jól, sőt azt is fájlalták, hogy a részvényeik árfolyama is megérezte a vádakat. Az USTR (Az Egyesült Államok Kereskedelmi Képviselőjének Hivatala) azonban 2008-ban két Alibaba oldalt, köztük az Alibaba.com-ot és a Taobao Marketplace-t is felvette a szellemitulajdon jogsértésekben élen járó cégek listájára, a „Notorious Markets-re”.

Az Alibaba.com-ot 2011-ben sikerült eltávolítani a szégyenfalról, a Taobao pedig rá egy évre került le onnan. „Az egyik legnagyobb kínai e-kereskedelmi oldal, a Taobao a tavalyi évben komoly erőfeszítéseket és vállalásokat tett a webáruházban zajló hamisítványok értékesítésének visszaszorítása érdekében” – magyarázta pálfordulását akkor az USTR.

tk3s evhr 01399999
Ju Huanzong Xinhua / Eyevine / Northfoto

Kikérik maguknak

A hivatal szeptember 10-én jelentette be, hogy a következő hónapokban nyilvánosságra hozza legfrissebb listáját, amire várhatóan az Alibaba is felkerül majd. A vállalatot ezúttal is hamis áruk értékesítésével, hatékonytalan és szakszerűtlen jogorvoslással vádolják az egyes ipari szervezetek. Eric Pelletier, a kínai cég új, kormányzati ügyekért felelős nemzetközi vezetője csak ebben a hónapban két hivatalos levelet is írt az USTR-nak abban kapcsolatban, hogy vitassák meg az Alibaba ellen felhozott vádakat, továbbá cáfolta az ipari szervezetek kritikáit is. Pelletier egyébként igazi nagykutyának számít a szakmában, a legmagasabb körökben töltött be kulcsfontosságú vezetői pozíciót, dolgozott az amerikai kongresszusban, a Fehér Házban, illetve a magánszektorban is az elmúlt húsz évben.

Pelletier az Alibaba ügyvédeivel való tárgyalásokat követően fogalmazta meg levelét, melyben felelősséget vállalt azért, hogy a cég eltávolítsa az oldalról azokat a kereskedőket, akik a hamis termékek értékesítésével megsértették a cég politikáját. „Természetesen nem vagyunk makulátlanok és még kemény munka vár ránk, de továbbra is mindent megteszünk annak érdekében, hogy leállítsuk az illegális tevékenységeket az oldalon” – írta Pelletier, aki június óta erősíti az Alibaba táborát.

Jack Ma az Alibaba különcnek mondott vezérigazgatója.
Jack Ma az Alibaba különcnek mondott vezérigazgatója.Chinafotopress / Europress / Getty

Mások azonban úgy gondolják, hogy az Alibabának a jól csengő ígéreteknél többet kellene tennie. Az American Apparel és a Footwear Association által létrehozott szervezet, az AAFA például erős nyomást gyakorol az USTR-re annak érdekében, hogy a Taobao visszakerüljön a feketelistára. „Egyszerűen nem hajlandóak komoly reformokat véghezvinni, egyáltalán nem foglalkoznak a szervezet jelentőségével. Nem produktívak és nem segítik elő a probléma megoldását sem” – mondja a két márka szóvivője, Catherine Michael. Az AAFA egyébként már a Taobao 2012-es listáról való lekerülését is ellenezte. Az Alibaba szerette volna megvitatni az AAFA aggodalmait, de az nem válaszolt az ilyen jellegű megkeresésekre.

A Trademark Working Group – melynek tagjai közé olyan nagy márkák tartoznak, mint a Camper, a Levi's vagy a spanyol hamisítás ellenes szövetség, az Andema – is bírálta azt, hogy az Alibaba folyamatosan eltávolíttatja magát a feketelistáról, és kikéri magának, hogy hamisítványok értékesítésével hozzák gyanúba.

Nincs rájuk hatással semmi

A Gucci, az Yves Saint Laurent és más luxusmárkák birtokosa, a Kering ez év májusában indított pert az Alibaba ellen New Yorkban, de már tavaly is nekiment egyszer a kínai cégnek, melyet azzal vádolt, hogy tudatosan tették lehetővé, hogy hamisítványokat áruljanak az oldalon. Januárban a SAIC ( Ipari és Kereskedelmi kamara) a kínai kormánnyal karöltve bírálta a Taobaót és arra kérte fel, hogy szabályozza az oldalon felbukkanó hamisított áruk listáját. Akkor ki is adtak egy úgynevezett „White Paper” csomagot, melyben felszólították az Alibabát, hogy állítsa le az oldalon zajló illegális tevékenységeket, bár később kiderült, hogy a kormány által kiadott dokumentumnak az Alibabára nézve semmilyen jogi súlya nincsen.

Andrew Bates, az USTR szóvivője szerint a hivatal felülvizsgálja az ügyet, a listát pedig várhatóan december és március vége között hozzák majd nyilvánosságra. „Nem hinném, hogy a tisztességtelenségből sikert lehet kovácsolni” – nyilatkozta a kínai Xinhua hírügynökségnek az Alibaba vezérigazgatója, Jack Ma, akinek állítása szerint a céghez beérkezett ügyfélszolgálati panaszok aránya legutóbb 0,0116 százalék volt, szerinte ez a szám egyáltalán nem mérvadó, mivel ennél még egy tüzéptelepre is több panasz fut be.

Az Aliexpress is tele van aggályos holmikkal

De azért tegyük a kezünket a szívünkre: aki rendel például Aliexpress-ről (az Alibaba kiskereskedelmi oldala, ahonnan kis tételben magánszemélyek is vásárolhatnak), az pontosan tudja, hogy mennyi kamu holmi jön szembe és hányszor felhúzzák a kereskedők rossz áru kiküldésével. Ha ügyesen tud keresni az ember, hamar szembejön vele az egész Zara-katalógus, de Céline táskákból is tekintélyes a választék és valószínűleg a Nike se tapsikol örömében, amikor ezt látja. Ugyanígy a legtöbb neves márka kiegészítői fent vannak, és ha az ember talál egy érdekes kistáskát, még azelőtt biztos lehet benne, hogy az valami koppincs, hogy valóban tudná, kit másoltak le az élelmes kereskedők. Lehet, hogy ez csak a jéghegy csúcsa és az is lehet, hogy összesen ennyi hamis áru van a több millió között, amennyit linkeltünk, de tény, hogy a hamisítás létező probléma az Alibaba háza táján. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra