Itt az eszelősen drága H&M x Balmain kollekció!

Nagyon kevés infó szivárgott ki eddig Olivier Rousteing H&M-nek tervezett kollekciójáról, csak pár hete jelent meg a ruhákhoz készült reklámkampány, és október 20-án, azaz kedd este mutatták be a göncöket a szerencsés kiválasztottaknak New Yorkban. Pedig a kollekció november 5-én boltokba kerül és tuti még aznap fel is vásárolnak mindent. Szóval mondhatni, sokáig húzta a Balmain ruhák bemutatását a H&M, de most végre megnézhetjük őket a kifutón és készültek tárgyfotók is, melyeket árak kíséretében közölt a Fashionista. Nézze meg ön is a hajtás után, miért fognak az eBay-huszárok és divatmániások verekedni november elején a Vörösmarty téren!

Az árakról annyit, hogy durvák: a legdrágább tételek 649 dollárba fájnak, azaz napi árfolyamon 177.360 forintba kerülnek. Ennyit egyébként egy gyöngyökkel hímzett női miniruháért kérnek, ami szép-szép, de azért nem az átlag H&M vásárló stílusához és pénztárcájához van mérve. A férfikollekcióból pedig egy dzseki kerül ennyibe, ami ugyan nem olyan ijesztően ronda, mint az 549 dolláros bőrdzseki (a galériában ezt is láthatja), de fel kell tudni mellé öltözni: például sajnos ebben a klipben is simán el tudnám képzelni, de akár a LACMÁ-n vagy a MET-gálán is szembejöhetne.

A kollekció ruhái közt felváltva szerepelnek unalmasak és csicsásak – a hosszanti csíkos nadrággal például nem értem, miért próbálkoznak, már 2013-ban leköszönt ez az általában előnytelen őrület, lurexpulóvert is kapunk bármelyik turkálóban a 129 dolláros ár töredékéért, szaténszoknyát meg láttam egy ideje senkin. Na majd most!

Miért pont Balmain?

Olivier Rousteing nagyon magasra jutott 29 éves korára: 26 évesen kinevezték a Balmain vezetőtervezőjének, azóta egyfolytában a befolyásos Kardashian-klánnal lóg, imádják a sztármodellek, sok celebet öltöztet. Divat vele jóban lenni, folyamatosan téma a Balmain. A srác tulajdonképp egy marketingzseni, már most több mint egymillió Instagram követője van, folyamatosan olyan modellekkel dolgozik, akinek van még legalább ennyi rajongójuk és ismertségén a H&M kollaboráció is rengeteget dob. A kollekcióról még képeket se láthattunk, amikor a közösségi oldalakon már futótűzként terjedt a #balmainarmy és #hmbalmaination hashtag (ami a tervező szerint a közösséget, együttlétet szimbolizálja) és a következő hetekben csak még több ilyen fotó fogja elönteni az Instagramot.

A folyamatos jelenlét, az állandó reklám nyilván jót tesz az eladásoknak, de szükség is van rá: agymosás ügyes marketing nélkül mégis ki tolongana 2015 telén hosszanti csíkos, 99 dolláros nadrágokért és csomós, 129 dolláros műszőrme bundákért? Persze lehet, hogy velem van a baj, már a Wang kollekciót se értettem, Isabel Marant is hidegen hagyott és a Versace mellett is simán elmentem – Rousteing kollekciója egyébként pont utóbbira emlékeztet a rengeteg arany zsinór és gyöngyhímzés miatt, csak kevesebb a leopárdminta.

Rousteign egy interjúban azt mondta, ő azért nem követi a retro trendeket, mert fontos számára és vásárlói számára, hogy friss, fiatalos ruhákat tervezzen. A szexiség alapvető egy Balmain ruhánál, de a tervező elismeri, ha valaki nem tudja viselni a ruháit, akkor tényleg nevetségesen fog bennük kinézni. Annak ellenére, hogy a 60-70-es évek trendjeihez nem akar visszanyúlni, fontos számára Pierre Balmain hagyatéka, ennek köszönhetjük a hangsúlyos öveket, széles vállakat, díszítéseket. Rousteing vállalja, hogy hiú, csak olyan szelfiket készít, melyeken tökéletes fest.

Az egészet az Instagramnak köszönhetjük

"Az Instagram egy álomvilág. Az Instagramom a tökéletes életemről szól, és igen, beszívom az arcom a képeken. Persze, hogy szoktam sírni, vannak személyes problémáim és néha összetörik a szívem, de ezt nem akarom megmutatni. Sokkal menőbbnek látszik az életed Instagramon, mint amilyen! Az a feladatom, hogy egy vidám képet közvetítsek a márkáról, amit képviselek, hogy felkeltsem az emberek érdeklődését. Ugyanakkor azért két lábbal állok a földön. Valódi életet élek" – mondta a tervező az Out magazinnak egy másik interjúban, ahol azért kardashiani magasságokat idéző, kevésbé okos kijelentéseket is tesz a fenekéről, amit annyira imád.

BROTHER FROM AN OTHER MOTHER @lewishamilton

OLIVIER R. (@olivier_rousteing) által közzétett fénykép,

Rousteing legnagyobb erőssége pont pofátlan fiatalsága, önbizalma és állandó közösségi jelenléte, 2011 óta a kicsi avítt Balmain márkát visszahozta a köztudatba, menővé tette és 15-20%-kal növelte az eladásokat. Egyáltalán nem szerény, sőt, azt mondja, már a neves párizsi divatiskolában úgy érezte, tanárai mit sem tudnak a divatról, bezzeg ő! 18 évesen ott is hagyta a helyet és Rómába költözött, Cavalli gyakornoka lett és egy nightclubban táncolt, hogy legyen pénze – pont ez a hozzáállás kell ahhoz, hogy az emberből sztár legyen.

"Pár kiégett tervező megőrül, mert nincs kapcsolata a világgal. Az Instagrammal van esélyem, hogy valódi emberekkel lépjek kapcsolatba, ne csak kritikusokkal és alkalmazottakkal, akik mindig kinyalják a seggem, hogy nehogy kirúgjam őket. A közösségi médiában sokszor kapsz olyan kommenteket, amik segítenek a fejlődésben. Azt akarom, hogy az emberek őszinték legyenek velem. A tervezők néha nem akarják az igazságot, de attól érzed magad igazán szarul, ha körülötted senki nem őszinte. Nagyon könnyű szörnyeteggé válnod, ha mindened megvan. Nagyon fiatal vagyok ahhoz, amim van. Ami velem megtörtént 25 éves koromig, általában 40 éves korban jön el. Félek, hogy bunkó, önző, türelmetlen szörnyeteg leszek. Nagyon félek saját magamtól” – vallotta be Rousteing az Out-nak.

Mi lesz a H&M-ben?

Visszatérve a H&M kollekcióhoz: Rousteing régi terveit gondolta újra kis csavarral, így most vehet ugyanolyan szoknyát, mint Zoe Saldana 2013-ban, vagy olyan blézert, mint Gwen Stefani 2012-ben. Sok olyan szettet is láttunk, amilyenhez hasonlót tavasszal küldött kifutóra Rousteing, és több olyan ikonikus fazon jött szembe a képek válogatásakor, amit évekkel ezelőtt láthattunk hírességeken és a retinánkba égett: ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy 2015-ben bárkinek is 2010-es, már akkor is giccsesnek számító celebes partiruhákban kéne flangálnia, de valószínűleg a legnagyobb menőség lesz most télen úgy felöltözni, mint Kate Bosworth vagy Kris Jenner. 

Tehát aki most vásárol, az tényleg azt érezheti, hogy valódi Balmain feszül a testén, valódi Balmain táska lóg a kezében és tényleg megvehetett egy darabot a hollywoodi álomból. A francia márkánál egy miniruha 16.000 euróba kerül és nem 549 dollárba, mint a H&M-ben – nekünk még utóbbi is soknak tűnhet, de azoknak nem, akik annyira fanatikus Balmain rajongók, hogy mindenképp magukénak akarnak tudni egy darabot Rousteing munkásságából – és valószínűleg pont elegen vannak ahhoz, hogy az eBayről is elkapkodják majd az oda kerülő darabokat, akár háromszoros áron.

"A Balmain álmodozásra készteti az embereket. Ha nem tudják megvenni a ruhát, megvesznek egy nadrágot" – mondja a tervező. Vagy elmennek a H&M-be és ott veszik meg az álom egy darabját, fizetésük felének megfelelő összegből. Hogy pontosan mit, annak nagy részét a galériában megnézheti: egyelőre csak dollárban találtunk árakat, a forintra váltott árak eltérhetnek (és valószínűleg el is fognak térni) attól, amit dollár-forint átváltáskor kapunk. Sok a fekete-fehér, a smaragdzöld, a zsinór és csillogás: a siker borítékolható, csak az a kérdés, hogy aki megvesz egy pimpes Balmain partiruhát, az hol és mikor fogja azt villogtatni? De ez legyen midnenkinek a saját dolga: irány a galéria, ahol a kedd esti New York-i bemutatóról, a katalógusképekből és a korábbi Balmain bemutatókból talál egy igazán kimerítő válogatást!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek