Nincs magyar lány a legjobban kereső modellek között

A brazil származású Gisele Bündchen egyszerűen letaszíthatatlan a Forbes éves listájáról, amit a szerkesztők a modellek éves, adózás előtti bevétele alapján állítanak össze. A 35 éves modell annak ellenére lett 2015-ben is az év legjobban kereső modellje, hogy áprilisban visszavonult a kifutók világától. Bár magyar modell továbbra sem került rá a legjobban fizetettek listájára, azért azon meglepődtünk, hogy a viszonylag még friss húsnak számító Kendall Jenner 4 millió dolláros (kb.1,1 milliárd forint) bevétellel a 16. helyig tornázta fel magát.

Az egykori valóságshow sztár egyébként legfeljebb három divatház kifutóján sétált végig a 2016-os tavaszi-nyári kollekciókat bemutató divathét New York-i állomásán, igaz azok közül mind fontos bemutató volt a szezonban. Az európai bemutatókon azonban még garantáltan találkozni fogunk a mindössze 19 éves Jennerrel, akit tavaly olyan luxusmárkák szerződtettek le, mint az Estée Lauder, a Fendi és a Calvin Klein – írja a Fashionista.com a Forbes által közzétett eredményekről.

Gisele Bündchen 2002 óta vezeti a Forbes listáját.
Gisele Bündchen 2002 óta vezeti a Forbes listáját.Fernanda Calfat / Europress / Getty

Kendall Jenner egyébként olyan nagyágyúkat utasított a háta mögé, mint a 3,5 millió dollárt (kb. 964 millió forint) bezsebelő Hilary Rhoda, Kate Upton vagy Jourdan Dunn. A 4,5 milliós (kb.1,2 milliárd forint) bevétellel rendelkező Kate Moss, Liu Wen és Daria Werbowy azonban még a kellemetlen rokonokkal megáldott Jenner előtt vannak a sorban. Egyelőre. Óriási a különbség azonban az első helyezett 44 millió dolláros (kb. 12 milliárd forint) sztárfizetése és az őt követő modell, Cara Delevingne között, aki mindössze 9 millió dollárt (kb.2,4 milliárd forint) vihetett haza 2015-ben. Bündchen 3 millió dollárral többet keresett 2014-ben, de Delevingne is csak 3,5 millió dolláros fizetéssel került be akkor az aranycsapatba. A brit modell annak ellenére lett a világ második legjobban fizetett modellje, hogy csökkentette munkái számát és csak a legmeghatározóbb (legjobban fizető) márkák felkérése bólintott rá, mint például a Mango, az Yves Saint Laurent Beauty és a DKNY.

2015 legjobban kereső modelljei:

1. Gisele Bündchen 44 millió dollár, 12 milliárd forint

2. Cara Delevingne és Adriana Lima 9 millió dollár, 2,4 milliárd forint

4. Doutzen Kroes 7,5 millió dollár, 2 milliárd forint

5. Natalia Vodianova 7 millió dollár, 1,9 milliárd forint

6. Miranda Kerr és Joan Smalls 5, 5 millió dollár, 1,5 milliárd forint

8. Lara Stone, Alessandra Ambrosio, Candice Swanepoel és Karlie Kloss 5 millió dollár, 1,3 milliárd forint

9. Carolyn Murphy, Kate Moss, Liu Wen és Daria Werbowy 4,5 millió dollár, 1,2 milliárd forint

10.Kendall Jenner 4 millió dollár, 1,1 milliárd forint

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek